Modok Mária és Czóbel Béla

Szántó Piroska, lelkem egyik kedves festője hajdanán nagy barátságban állt Modok Máriával, Czóbel Béla második feleségével. Modok maga is kiváló festő volt, ám Czóbel mellett nem volt könnyű az élet. Mária feladata a festékek beszerzése, a modellekkel való tárgyalás, a szentendrei ház takarítása, és minden más, hiszen Czóbel ahogy felkelt már festett, majd pontosan délben leült az ebédlőasztalhoz, majd megint festett, festett, és festett.

Modok Máriának egyre kevesebb ideje maradt magára, régi képeit festette át, majd azokat is megunta, végül már csak hébe-hóba festegetett.
1971-elején aztán mindennek vége lett, Modok Mária kórházba került, kezeivel már nemhogy festeni, hanem kismacskát simogatni, almát hámozni sem tudott. Szántó Piroskával való utolsó találkozásánál már a beszéd sem ment, csak nézte őt Mária azokkal a hatalmas, kék, szomorú szemeivel.
Évekkel később festett Szántó Piroska egy „Lila ló” nevezetű képet, amin egy hatalmas lóarc, roppant bánatos szemekkel néz a festőre, míg a háttérben Szentendre azon részei látszanak, ahol annak idején Czóbel és felesége élte az életét.
Aztán nagy nehezen a Műcsarnok is beadta a derekát s Szántó Piroska megrendezhette ottani első nagy kiállítását. A megnyitó beszédet Pilinszky János mondta, telt ház volt annyira, hogy sokan kiszorultak az előtérbe. Ott volt Pest-és Buda műértő vagy magát annak vélő tábora, itták a pezsgőt és nézték Piroska „szürreál” vagy „absztraknak” gondolt képeit.
– Gyere ide, Piros! – harsant hirtelen egy női hang a teremben. Szabó Magda volt, az író. A „Lila lovat” nézte elkerekedő szemekkel:
– Te ebbe belefestettél valakit – mondta halkan de határozottan.
Piroska nem szólt csak bólintott.
Némán megölelték egymást.
A képet Szabó Magda ott helyben megvette s az az írónő haláláig debreceni lakásában lógott.

***

A nap anekdotája rovatban megjelent írások

Barta Zsolt alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

Barta Zsolt. Miskolcon született de Budapesten él. Végzettségére nézve orientalista, múzeumpedagógus, no meg újságíró, de dolgozott már műtőssegédként, tejipari raktárosként, tanszéki könyvtárosként és főiskolai rektorként is. Általában sokat ír, mégis keveset, bár tudja, hogy nem kilóra megy. Írásai az ÉS-ben, a Holmiban, a Kalligramban, a Spanyolnáthában, az Irodalmi Jelenben és a Napkútban jelennek meg. Könyvet is írt. Eddig egyet.

Dr. Barta Zsolt: A mongol tűzkultusz

A tűz az emberiség egyik legelemibb élménye, és szinte minden kultúrában számtalan hiedelem, szokás, illetve vallási és profán képzet kapcsolódik hozzá. A tűz a hagyományos mongol kultúra egyik központi szimbóluma is, és sokrétű szerepkörrel bír a kultúra különböző szféráiban. A szerző neves mongolista, aki sokéves egyetemi oktatói tapasztalattal is rendelkezik. Doktori disszertációjának továbbdolgozott változatában tudományos alapossággal ismerteti, hogy milyen szerepet játszik a „tűz” a mongol kultúrában. Ennek keretében a szimbólumok világától a tűzhöz kapcsolódó szokások ismertetésén át a tűz rituális jelentőségéig a társadalmi és kulturális jelentések sokaságát elemzi. Sok olyan vallási és folklórszöveget közöl, amelyek a tudományos vizsgálatot élővé, érthetővé teszik. A mongol kultúra számunkra azért is fontos, mert a magyarság múltjával is összekapcsolódó hajdani lovas nomád világban gyökerezve, a jelenkorra egy sajátos, sokszínű hagyományt teremtett. Sok szempontból egzotikus jellege ellenére sok más sztyeppei eredetű vagy szibériai nép világképével, szokásaival a mongolokat többek között éppen a tűzkultusz több eleme kapcsolja össze. A kötet sokéves kutatómunka eredménye, amelyben egy konkrét kulturális jelenség vizsgálatán keresztül nyerhetünk bepillantást e távoli nép gondolkodásmódjába, szokásaiba, vallásába. Azoknak ajánljuk e munkát, akik hiteles forrásból kívánnak megismerkedni az emberi kultúra egyik legősibb elemét jelentő tűz sokrétű szimbolikájával és ennek a mongol kultúrában megjelenő változataival.