Ne álmélkodj, nem vagyok kötéltáncos,
első lépésem a második csapdája,
operaénekes se lettem,
Még egyet- akár kettőt – krákogom rekedten,
mellettem egyetlen vén gondnok ül,
azt mondják, ő maga az Isten.
vagyis a végtelen. Felsegítesz-e Mindenható?
Egyik ablak éppen a másik ajtó,
Attila vagyok, az ostoros csapkodó,
vagy Szent György, a sárkányok réme.
(szabad-e gyilkolni a templom előtt?)
Mobutu Sese Seko Nkuku Ngbendu wa Za Banga
a hétszentségit… de hosszúra nyúltál.
Béke veled, mit iszol amúgy, általában?
Küldhetnél nekem egy zairi madarat.
A mindenit! Melyik égövön vagyok?
Húzódj közelebb, fekete hattyú.
Alsóneműdet leráncigálom,
megigazítom harisnyakötődet.
Nem rég útnak eresztettem utolsó nőmet,
szeressük egymást tiszteletteljesen.

Hogyan is jutottál eszembe, Szekó?
Nemsokára zárnak, reggel ötkó vagy hatkó
képzetlen vonat indul az állomás felé.
Hozhatsz még két liter etilt, mindent belé!
Az idő nélküli iránytalanságban
párosan szar az élet – elmagyarázzam?
Sok szolgám van. Én is szolga vagyok,
szolgák a székek, az asztalok,
a fedélzeten csakis a pincér az úr.
Hagyd el a teret, te zsindelyes tupír,
te frissen festett hétvégi ház.
Dolgom van. Felmosom a hálószobát,
felgyújtom Villon összes színpadát.

***

2o17. március 11.

*