Nem kérdezősködöm. Talán az Úr velünk.
(egyetlen szonettben faggatóztam),
a szavak mezsgyéjén áll a fogalom
és figyel, amint eszméletlenül
kiiktatnak. Ó, dehogy téged.
Csak néhány földrevarrt kosztümöt.

Más lehet a lemondás odaát.
Nem hasadsz tovább, nem kívánod
a vakok és süketek bizarr nyugalmát.
Látod? Redőnyök, ajtók mögött
izzadok lázasan, álmatlanul.
Vékony füzet a mentőövem.

Csörte ez, önvád békeidőben.
Érzed, ugye: mégsincs itt hiányod,
grófnőd és szolgálólányod
jéghideg vízzel oltják a tüzet.
Bemutatkoznak, mert ismeretlenek,
fehér a bőrük, mint a báli ruha.

Tudom, hogy nincs se mínusz, se nulla,
csak valami élő jelbeszéd van.
Így értelek meg. Így, egy ütemben.
Mellőzhető hát minden nyüzsgő szavunk,
agyunk, testünk és összes végtagunk.
Kutya vagyok, mely szimatot fogott.
Ezért lehetsz te folyton itt
s én ezért lehetek szüntelenül ott.

2015. március 1.