Interjú Damó Istvánnal – Lenolaj

Gergely Tamás: A Fifi

Jyll — Sat, 30 Sep 2017 05:01:02 +0000

* Mire gondolt az író? *

Júniusban jelent meg Fifi című könyvem az Üveghegy Kiadónál. Hogy mire gondoltam írásakor, tisztázom azt is azonnal, előbb hadd mondjam el, mire gondolok most. Arra, hogy “végre!” Mert a meseregény megjelenésének története van:

A Fifit körülbelül huszonöt éve írtam, s a kolozsvári gyereklap, a Napsugár közölte folytatásokban. Majd monológot készítettem belőle, előbb tehát mese volt gyerekeknek, de a monológ felnőtteknek íródott. Vörös Fifi címmel a Látó közölte, a marosvásárhelyi irodalmi lap, s ha igaz, amit a szerkesztője üzent, akkor a korrektoruk azt mondta, hogy addig ez volt a náluk a legszebb szöveg…

Na jó. A Fifi pályázatot is nyert, azaz a zsűri különdíját kapta meg a budapesti Korona Pódium pályázatán. A zsűriben helyet foglaló Csete Katalin nézte ki magának, hogy eljátssza. És el is játszotta a budai Korona-színpadon, majd egy svédországi turnén három városban (Stockholm, Södertälje, Uppsala). Södertäljében történt, hogy a szünetben odajön hozzám egy néző, s azt kérdi: hogyan lehet egy illatcseppecskéről (mert Fifi a vörös áfonyának az illata) egész estét betöltő színdarabot írni?

Próbálkoztunk Damó Istvánnal, akit még Bukarestből ismertem, s akit az illusztrálásra kértem fel, hogy megjelentessük könyv formájában, sőt egy magyar-svéd Fifi gondolata is felmerült (svédül Gogo lett volna a címe), de a helyzet nem úgy hozta, úgyhogy most, húsz évre rá az Üveghegynél jelenik meg a Fifi Damó újabb sorozatával (“Azóta fejlődtem.”) Kérésem teljesült, az illusztrációk aláhúzzák azt, hogy a mese 9-től 99-évesekig olvasható, vagyis felnőtteknek is szánt.

Ez így van: az első meseregényem, a Szépvölgyi mesék, még a hagyományos: a történetből lehet levonni esetleg következtetéseket, tanulságot. Ebben viszont minden lebeg: a Szakadék esetleg nem is a valóságban rémiszt, hanem a gondolatainkban, Szitakötő szitája sem biztos, hogy az, amit a tó partján kötnek, hiszen szóból kötögetik. Ezért akartam két évtizeddel az első megjelenés után is kiadni – nemcsak, mert a konkrét-átvitt jelentések játékát szeretem, hanem mert úgy érzem, hogy az üzenete ma is érvényes.

S hogy mire gondoltam…, hát az elmúlásra. Fifi, ugye, kiosztja magát, lejár a feladata. Szüleim nem sokkal azután haltak meg, én előre elsirattam őket.

Szitakötő szitája
(Fifi, részlet)

Minden cseppecskének van, legalábbis az indulásnál, egy szitakötője. Az enyém – mint korábban mondottam – a Tó fölött székelt, a Szakadéktól mindössze egyetlen lépésre, és… egész áldott nap a szitáját kötötte. Alighogy megpillantott, pászítgatni kezdte a szavakat, amelyekkel befoghat, gondolatokat, amelyek, mint kiderült, rám nem találtak. Puttonyom látta meg elsőnek, ízelt ujjaival azt még befűzte volna. Színem is volt, ugye, vörös, illatom, az Áfonyáé, de hogy a Szakadéktól nem félek…
Olyan szánalmasan nézett ki, hogy megsajnáltam, és hozzászóltam:
– Miért félelmetes a Szakadék?
Ezt válaszolta:
– Hiszen nem látni a végét. Sőt, még az elejét se.
Ahogy kimondta, megnyugodott, mint aki szilárd parton áll. Én viszont tovább firtattam:
– Minden félelmetes, aminek nem látni a végét, sőt, még az elejét se? Kérdésem olyan volt számára, mint a bizonytalanság hűvös szele, úgyhogy Jóságába – mint egy kötélbe – kapaszkodva óvott engem:
– Igen, lányom.

***

Gergely Tamás: Vörös Fifi

Gergely Tamás a Lenolaj.hu oldalán megjelent összes alkotása

Gergely Tamás Vadmalac félpercesei a Lenolaj.hu oldalán

Gergely Tamás írásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán

***

Mire gondolt az író? rovatban megjelent alkotások

Pillangókönyvek, könyvpillangók

Jyll — Fri, 28 Apr 2017 22:08:10 +0000

Interjú Damó Istvánnal

Marseille-ben – ezt a hírt hozta a posta – sikeretek volt. Mit állítottál ki Marseille-ben? Franciáknak a franciát: talán a Villon-sorozatod?

Október közepén – az interjú 2002-ben készült – tartották Marseille harmadik nemzetközi könyvfesztiválját és egyben könyvvásárát. Ezen tizenöt ország képviseltette magát. Valóban sikerünk volt. Több alkalommal állt módomban összehasonlítani a mi művészkönyvtárgyainkat a nemzetközi mezőnybeliekkel. Ha nem tűnik szerénytelenségnek, talán a mívességben és a gondolatiságban rejlik a sikerünk titka.
Ami engem illet, sorozatot állítottam ki, melynek címe: “Levelek Kafkának”.
A Villon-sorozat elmarad. Ha már említetted, hadd mondjam el, hogy a Villon-sorozatomat látta Faludy Gyurka bácsi és tetszett neki. Az idén forrt ki bennem a gondolata annak, hogy csináljak egy Faludy bibliofil kiadást Gyurka bácsi átköltéseiből. Beleegyezését adta, sőt az első balladát saját kezűleg írta le. Természetesen a tollal írt ballada így fog szerepelni. Úgyhogy most szárnyalok…

Térjünk vissza Marseille-hez! Mi a művészkönyv? A művész könyve, amit olvas? A művész által írt könyv? Könyvre emlékeztető tárgy, amelyet a művész alkot?

Erre a kérdésre te magad három lehetséges választ adtál. Szerintem mind a háromban benne van a lényeg. Kiegészíteném a következőkkel: betű-kép-jel hármasság jegyében képzelem el a művészkönyvtárgyat. Egyedi darab. Küllemében eltér a hagyományos könyvtervezéstől. Vagy kimondottan kézimunka, vagy nyomdai eljárások és kézimunka eredményeként születik. Hermetikus, nem mindenki számára közelíthető meg könnyen, ezért rejt magában valami titokzatosságot. Minden formájában mást nyújthat. Hatása a szellemiség és vizuális élmény együttese. Műtárgy a könyvtárgy.

Kik állítottak ki veled együtt? Kik alkotják a csoportot?

Megszállott emberek. Elvarázsolt lelkek. Egyébként külföldi szerepléseink alkalmával örömmel tapasztalom, hogy hasonló gondolkozású, szemléletű emberek foglalkoznak ezzel a műfajjal. Csoportunkat különböző műfajokban dolgozó művészek alkotják. Vannak köztünk grafikusok, szobrászok, festők, textilművészek. Egy a lényeg: a könyv szeretete.

Igen “nőies” művésztárgyak ezek – megszoktuk, ugye, hogy férfi művész bronzba önt, követ farag, s akkor itt vannak ezek a leheletkönnyű tárgyak, a szél elfújja őket. Vannak köztük olyanok, amelyeket egyenesen pillangókönyvnek neveznek, ráadásul színesek ezek a pillekönyvek… Ezek is képesek kifejezni a belső világodat?

Sokan beszélnek nőies és férfias műfajokról. A művészetet soha nem kötöttem nemekhez. Szerintem a művészet vagy jó vagy… ha rossz, akkor nem művészet. Döntő szerepe van az alkotó érzékenységének, és annak, hogy kellő hozzáértéssel, alázattal, tisztelettel, szeretettel nyúl a témához és az anyaghoz vagy sem. Ennek köszönhetően születnek “leheletkönnyű” tárgyak és “pillangókönyvek”. Mivel a könyvtárgyakat a gondolatrögzítés egyik formájának tekintem, úgy érzem, képesek kifejezni belső világunkat, érzelmeinket. Magam bátorítására idézem Kafka egyik aforizmáját, miszerint “A belső élet csak élhető, de le nem írható” – bátorkodom hozzátenni: talán megfesthető.

Mikor jött be az életedbe a művészkönyv és hogyan?

Talán az életkörülmények is szerepet játszottak. Már Magyarországon voltunk. Minden feszültségtől mentesen éltünk, élünk nyugodt körülmények között. Addig, a grafikának köszönhetően csak fehér-feketében dolgoztam. Szerettem volna újra festeni, csak éppen nem tudtam, hogyan lássak hozzá. 1993-ban egy nemzetközi művészkönyv-kiállítás volt a Széchenyi Könyvtárban, ahol én is szerepeltem egy színes könyvvel. Magát a műfajt már otthon ismertem, hiszen neves román képzőművészek foglalkoztak vele. Mégis kellő érettség és bátorság kellett ahhoz, hogy megpróbálkozzam. Ekkortájt kezdtem el újra festeni. Ezen esemény, az 1993-as kiállítás után alakult meg a Magyar Művészkönyvalkotók Társasága, aminek én is alapítótagja vagyok.

Romániában indult a pályád, nemcsak indult, hanem ott befutottál. Kikristályosodott stílusod volt, melyben a vonal, a tiszta vonalvezetés kapott központi szerepet. Amikor több évre rá Stockholmban kiállítottál, alig ismertem rá a műveidre: foltokat, tömböket láttam a vonalak helyett. A felület dominált, s az többnyire szabálytalanul berendezett volt. Már-már kaotikusan amorf… akárcsak az élet Európánnak azon a felén?! Ennyire megváltozott a világ körülötted? Megváltoztál te magad?…

Könnyű a szerepem, hiszen olyan jól ráérzel a dolgok lényegére. Kérdésedben a válasz. Amit Stockholmban láttál tőlem, az még falusi – egyébként rendkívül jól éreztük magunk ott – falusi tartózkodásunk alatt születtek. Magyarországra való településünk kezdeti időszaka volt. Akkor még nem éltem olyan “gyorsan”, mint mostanság. Volt időm másképpen “belépni” a felületbe. Mára megmaradt a vonal, ami a “kaotikus amorf” felületet fogja közre. Ez a plasztikus hasonlatod nagyon illik térségünkre. 1990 előtt Romániában megélt utóbbi évek maradandó nyomokat hagytak bennem is. Ugyanakkor rengeteg élményanyag halmozódott fel. Ezek az utóbbi tíz évben erőteljesen jönnek elő, élnek bennem és éltetnek. Tulajdonképpen hálásnak kell lennem a sorsnak, hogy otthon a rosszban is volt részem.
Hogy megváltoztam volna? Alapjában véve derűs ember vagyok. Otthon ezt a jó tulajdonságot vissza kellett fojtanom, hiszen a nyomorúságban “nem illett” derűsnek lenni. Most újra “kitört” a derű rajtam. A téma maradt, körítve groteszk és humoros hangvétellel, mondják mások rólam. Talán ennyiben beszélhetünk változásról az esetemben.

Mintha be lenne osztva: grafikáidon a tragikum, művészkönyveiden a színek szaporodnak, hol a harmónia?

Azt hiszem, mind a tragikum, mind a derű megférnek bennem. A kettő kiegészíti egymást. Egyensúlyban vannak. Így vagyok teljes ember.

Megint sikeres vagy: az európai kultúra fővárosaiban fordulsz meg: Marseille előtt a Frankfurti könyvvásáron is kiállítottál. Hol még?

Párizsban és Londonban többször, Marseille előtt Bruxelles-ben is. Tavasszal készülünk Dániába. Valószínű több városban fogják látni könyveinket.

Mikor fogják akkor hát a Villon-sorozatod látni a Villont eredetiben olvasók?

Nem tudom. Az ember mindig a legújabb munkáját szereti a legjobban. Nem tagadom le a Villon-sorozatom. Bár húsz éve készült, magam is szeretem. Újra venném a témát, de csak akkor, ha az előbbinél mást csinálnék. Az önismétlésnek nincs értelme. Huszonhat éves voltam, amikor a Villon-sorozatom készült. Ha nem tévedek, Villon is körülbelül annyi idős volt, amikor kilépett az életből. De (Villonnal mondom:)… “hol van már a tavalyi hó?”

Mikor állítasz ki Brassóban?

??? Hívatlan sehova sem megyek.

Nem látom képeiden a Cenket, pedig ha nem is a Cenk alatti városban születtél, ott nevelkedtél, valószínűleg vannak meghatározó élményeid abból az időből. Vagy az én készülékemben van a hiba, s mégiscsak megbújik a Cenk például grafikáid egy-egy árnyékában?

A képeimen nem látod a Cenket, talán konkrét formájában nem is fogod látni. A Cenk bennem él. A grafikáimban biztos ott rejtőzik valahol. Visszatérő motívumként minden nap velem van. Ezt nem a hatás kedvéért mondom. A magyar Alföld kellős közepén élek, Kecskeméten. Hiányoznak a hegyek. Különben van két könyvem, korábban készültek. “Hegyes-könyv” a címe mindkettőnek. A Cenkből állt össze.

Megjelent a Café Stockholmban, 2002-ben. Kérdezett: Gergely Tamás

***

2017-ben a Lenolaj albuma számára aktualizáltuk a történéseket:

A fenti interjú, amennyiben a Café szerkesztőjét a technika nem csapja be, 2002-ben került az olvasók elé, eltelt hát éppen annyi idő, hogy rákérdezhessek: mi van a művészkönyvekkel: a tieiddel, létezik-e még a Művészkönyvalkotók Társasága, mennyire életerős, ha egyáltalán “igen”? Tőled más és más műveket láttam az azóta eltelt években, közöttük sok illusztrációt, szóval: a művészkönyvek sorsa merre fele alakult?

A Magyar Művészkönyvalkotók Társasága (MMAT) 1993-ban alakult. Azóta megszakítás nélkül működik, bár volt egy nehezebb időszakunk , de ez nem gátolta a társaság tagjait a munkában. Megalakulásunk óta, több nemzetközi könyvfesztivál, vásár vendégei lehettünk. Csak egy párat említsek: Franciaországban Párizsban és Marseille-ben állítottunk ki, következett a Lipcsei Nemzetközi Könyvvásár, majd Dánia, ahol Viborg város Könyvtárában mutatkoztunk be. A közelmúltban mintha mutatkoztak volna a fáradtság jelei, hiszen a társaságunk alapító,- és “öreg” tagjai már a szépkorúak körébe léptek. Eljött a fiatalítás ideje. Szükségét éreztük annak, hogy társaságunk fiatal képzőművész kollégákkal bővüljön. Utánpótlás van. Új szemlélet nem kevésbé. Tagfelvétel folyamatosan történik, azaz évente. A MMAT jelenleg a kezdeti lendülettel folytatja tevékenységét. Folyamatosan kiállítunk Magyarországon és külföldön egyaránt. Ápoljuk az itthoni és a külföldi kapcsolatainkat, ami abban áll, hogy több cserekiállítást szervezünk. Ilyen kapcsolat áll fenn egy Bázelben működő művészcsoporttal, könyvalkotókkal. A közelmúltban közös kiállítással mutatkoztunk be a Petőfi Irodalmi Múzeumban, majd a két társaság Bázelben a Rappaz-Múzeum termeiben. 2014-ben egy milánói művészcsoporttal szerveztünk közös kiállítást Budapesten, a József Nádor Galériában, majd ezt követte egy milánói bemutatkozás. 2013-ban Szlovákiában egy válogatott anyagot állítottunk ki közösen szlovák, cseh és lengyel könyvalkotókkal. 2015-ben Helsinkiben, a Magyar Kulturális Intézetben, 2015-ben Göteborgban a Nemzetközi Könyvfesztiválon voltunk jelen, ahol Magyarország volt a díszvendég. Majd Umeåban mutattuk be alkotásainkat. Ne felejtsem ki a felsorolásból a Frankfurti Könyvvásárt sem. Amint említettem, nem hanyagoljuk el az itthoni szerepléseket. Állandó kiállítóvendégei vagyunk a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiváloknak a Millenárison. 2013-ban Kaposváron “Könyvképmás” címmel a Vaszary Képtárban mutattuk be könyveinket. 2014-ben”Könyvszobrok/Művészkönyvek” címmel Budapesten a Galéria IX-ben szerepeltünk. Széchy Bea kollégánk négy alkalommal szervezett egy sorozatkiállítást nemzetközi meghívottakkal, “Gondolatok a könyvtárban” címmel. 2015-ben a Széphárom Közösségi Térben tisztelegtünk a Landner & Heckenest nyomdászpáros emlékének. Minden olyan kulturális rendezvényen jelen vagyunk, ahol, úgy gondoljuk, hogy hozzájárulhatunk a rendezvény magas színvonalához. Így, 2016-ban jelen voltunk egy standdal Budapesten a Vigadóban megrendezett Antikváriusok Nemzetközi Szervezete 42. Konferenciáján. Kamarakiállításokon is szívesen részt veszünk. 2016 novemberében Leányfalun volt kiállításunk “Kerítés” címmel az Aba-Novák Galériában. Felsorolásom nem teljes, tevékenységünknek csak egy részét tükrözi. Ami a jövőt illeti, folyamatban van két másik kiállításunk, az egyik Berlinben, a másik Párizsban, az ottani Magyar Kulturális Intézetben. Természetesen jelen leszünk az idén is a XXIV-ik Budapesti Nemzetközi Könyvvásáron és más kiállításokon is.

Ami engem illet, nem torpantam meg. Folytatom a művészkönyvalkotást a többi képzőművészeti műfaj mellett. Talán beszéltünk arról, hogy úgy érzem magam teljes embernek, hogyha több műfajban dolgozom. Azért is tartom fontosnak, mert amikor úgy érzem, hogy egyik műfajon belül az önismétlés veszélye fenyeget, akkor váltok. A művészkönyvalkotás terén, nagyjából ugyanazok a kérdések foglalkoztatnak mint eddig. Marad továbbra is az irodalom, mint ihlető forrás, de ugyanakkor figyelek a környezetem változásaira is. Ha érzelmileg egy gondolat, legyen az olvasott, hallott, látott vagy tapasztalt, megérint, elkezd foglalkoztatni és elraktározom. A különböző anyagok is lehetnek ihlető forrásai könyveimnek. Általában semmit nem dobok el, gyűjtögető alkat vagyok. Egy idő után, a sok felhalmozott anyagot, különböző minőségű papírt, az újszerűség élvezetével fedezem fel. Az addig memorizált gondolatok, egyszer csak testet öltenek. Így készülnek könyveim.

Damó Istvántól kérdezett: Gergely Tamás, 2017. március 30.

Kapcsolódó oldal:

Damó István grafikusművész honlapja