Bánki Éva: Sokkterápia

Jyll — Wed, 01 Jul 2020 17:33:58 +0000

Éppen valami titokzatos, elfelejtett remekművet szerettem volna posztolni Sophie Marton felkérésére, mikor szembetalálkoztam ezzel a cikkel. Elolvastam, elolvastam újra, aztán újra. Hova rohantunk mi ’89-ben? Miért nem volt szabad kételkedni? Miért lett volna bűn a magyar harmadik út? Ki számolja össze az “egyedül-üdvözítő” kelet-közép-európai sokkterápiában tönkrement életeket? Miért volt tilos a ’90-es években mifelénk a kapitalizmus “kísérteteit” és árnyoldalait szóba hozni?
Sokkterápia. Mindig gyűlöltem ezt a szót. Nagyapám 1952-ben bevitte nagyanyámat a kaposvári ideggondozóba. Mindig szomorú az asszony — ’52-ben ez azért nem volt rendkívüli dolog. Nincs étvágya. Nem tud aludni. Éjszakánként hálóingben sétálgat a réten. Még ilyet! Nem lehetne valami könnyű kis altatót felírni szegénykének? Hagyja itt a nénit pár napra, mondták. Nagyapám bízott bennük — az orvosok legalább nem kommunisták. Nagyanyámat pár nap múlva egy kis sokkterápia (elektrosokk-kezelés) múlva “visszaadták”. Többé nem beszélt. Nem “csellengett” sehova, az ágyból se nagyon kelt ki. Öt gyereke közül kettő még általános iskolás volt. Ennyit minden “sokkterápiáról”.

De talán sokkterápia, erőszak, mifelénk kötelező mucsaizás-prolizás nélkül is lehetnek a kapitalizmusnak árnyoldalai. És talán ennek a fényében érdemes kicsit a szobor-döntögetéseket szemlélni.

“2017-ben egy év alatt 158.000 amerikai halt bele a reménytelenségbe, ami azzal egyenértékű, mintha egy éven át napi egy tömött Boeing 737-es gép zuhanna le. Ez másfélszer annyi amerikai, mint amennyi a koronavírusba halt meg május végéig. Míg a koronavírussal szemben előbb utóbb lesz hatékony ellenszer, addig a reménytelenségbe belehalók aligha számíthatnak hasonlóan gyors és hatékony megoldásra. Ahogy a koronaválságról szóló korábbi cikkemben írtam, a koronavírus szörnyűséges egészségügyi válságot okozott, ám egy csendesebb, de legalább ennyire veszélyes halálozási hullám hátán érte el Amerikát.”

Olvasd el alaposan a cikket, utána próbáld megszerezni Anne Case és Angus Deaton “A reménytelenség okozta halálozás és a kapitalizmus jövője” című művét! (Princeton, 2020.) Ha ezzel végeztél, olvasd el Lampedusa “Párduc” című regényét! Eredetileg ezt szerettem volna ajánlani. Ez is a pusztulásról szól. De mennyivel felemelőbb és magasztosabb pusztulásról!

***

53 vagyok, egy 11 éves, csodás kislány mamája. Nagykanizsán születtem, az ELTÉ-n végeztem, hosszú ideig éltem Portugáliában, Olaszországban és Spanyolországban, lovagregényekkel és trubadúrokkal foglalkozom, a Károli Kreatív írás specializációját vezetem. Szerelemből tanítok.

De az írás fontosabb. Versekkel kezdtem, regényeim, novellásköteteim a Magvetőnél és a Jelenkornál jelentek meg. Esőváros (2004), Aranyhímzés (2005), Magyar dekameron (2007), Fordított idő (2015), Elsodort idő (2017), Összetört idő (2019).”

Kapcsolódó oldalak:

Újnautilus Irodalmi és Társadalmi Portál

Újnautilus Irodalmi és Társadalmi Portál Facebook oldala

Bánki Éva írásai a Lenolaj.hu oldalán

Bánki Éva: Sokkterápia – Lenolaj

Bánki Éva: Sokkterápia