A napokban tűnt fel a házunk körül ez a gólyapár. Még nem tudjuk, hogy hol raktak fészket, de napközben az utcánkban lévő fákon pihennek. Ez a fotó a konyhaablakból készült.
Barta Gábor amatőr természetfotós, “Feketesereg” című alkotása 2018-ban az Év Természetfotósa pályázatot követő kiállításon, illetve az azóta is kapható Az év természetfotói – Magyarország 2018 című könyvben is látható.
Barta Gábor természetfotós
(kép: László Simon)
Barta Gábor így ír magáról: 1972-ben születtem Székesfehérváron. Itt jártam általános iskolába és gimnáziumba is, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végeztem (ma Corvinus). Az egyetem elvégzése óta pénzügyi területen dolgozom közgazdászként.
Mindig is imádtam a természetet, és heti öt napon át 8-10 órát az irodában töltve különösen jólesik kimenni a természetbe, ez jelenti számomra az igazi feltöltődést, hiszen itt tökéletesen ki tudja pihenni magát az ember, és a természetben soha nem lehet csalódni.
4-5 éve jött az ötlet, hogy komolyabban is foglalkozzam a fotózással. Fényképeket készíteni mindig is szerettem, ahhoz, hogy magasabb szinten örökíthessem meg a külvilág szépségeit, elvégeztem egy komoly fotós tanfolyamot, majd egy nagyon kedves természetfotós barátom segítségével egyre jobban beleástam magam ebbe a műfajba. Mára ez imádott hobbivá vált. Kezdetben főleg madarakat fotóztam, aztán egyre inkább beleszerettem a vadfotózásba, és bár szoktam virág, illetve tájfotókat is készíteni, de a szívemhez a legközelebb a vadfotózás áll. Megtanultam észrevétlenné válni a természetben, megtanultam cserkelni, közel kerülni az állatokhoz. Ez hosszú folyamat, hiszen meg kell ismerni az állatok szokásait, és még számtalan egyéb ismeretet kell hozzá elsajátítani.
Barta Gábor fotózás közben
(kép: László Simon)
Vallom, hogy az a legfontosabb, hogy szeressük és tiszteljük a természetet, és akkor mi is nagyon sokat kapunk tőle.
A rengeteg munka után, ha 2-3 hetente végre kijutok a természetbe, minden percét élvezem. Akkor is, ha éppen nem sikerül fotóznom, hiszen van úgy, hogy 20 km-t gyalogol az ember, és egyetlen képet sem készít, vagy lát több mindent is, viszont a körülmények miatt nem sikerül lefotózni. Felemelő, különleges élmény, ha amiket átél az ember, sikerül megörökítenie, másoknak megmutatnia, közelebb vinni másokhoz is a természetet. A legfontosabb, kint lenni a természetben, ha fotót is sikerül készíteni, az csak egy bónusz, egy ajándék.
Kapcsolódó oldalak:
Legfrissebb hozzászólások