Johann Wolfgang von Goethe (Frankfurt am Main, 1749. augusztus 28. – Weimar, 1832. március 22.)
Joseph Karl Stieler festménye

A német irodalom egyik klasszikusa, a világirodalom egyik legnagyobb költője, a líra, a dráma és az epika műfajában egyaránt remekművek sorát alkotó Goethe 1749. augusztus 28.-án született jómódú polgárcsaládba. Egy nappal később protestánsnak keresztelték meg. Nagyapja még iparos volt, szabómester, később vendéglős, de apja, Johann Caspar Goethe már jogot végzett, sőt címet is szerzett magának, császári tanácsos lett. Johann Caspar Goethe 38 éves korában vette feleségül (1748. augusztus 20-án) a frankfurti polgármester csupán 17 éves lányát Catharina Elisabeth Textortot. Hat gyermekük közül csak az elsőszülött Johann Wolfgang von Goethe és egy évvel fiatalabb húga, Cornelia Friederica Christiana élte meg a felnőttkort.

Igazi csodagyerek volt, négy éves korában babaszínházához drámát írt. Költői tehetségét, mint ő maga is mondta, édesanyjától örökölte. Testvérével együtt házitanítóktól és művelt édesapjuktól tanultak, aki nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az elemi ismereteken kívül, a rajz, az úszás, a vívás, és a lovaglás mellett elsajátítsák a latin, a francia, az ógörög és angolul nyelvek ismeretét. Goethe későbbi éveiben különösen fontosnak tartotta az idegen nyelvek tudását.

Apja kérésének megfelelően 1765-től Goethe a lipcsei egyetemen kezdett tanulni. 1767-ben megjelent Annette című versgyűjteménye, amit egy lipcsei vendéglős lánya ihletett, akivel szerelmi viszonyt folytatott. Goethe lelkileg belebetegedett az 1768-ban történt szakításba. Fizikai állapota is leromlott, tuberkulózisa miatt visszatért a szülői házba, és csak bő egy évvel később folytatta tanulmányait Strassburgban, ahol belépett a Sturm und Drang nevű körbe (ami később művészeti irányzat lett), és nemsokára annak legkiválóbb képviselőjévé vált. Kémiával, anatómiával, ókori művészettel, államtudománnyal és történelemmel is foglalkozott a strassburgi egyetemen, ahol a jog mellett költészetet is hallgatott, rajzórákat is vett, végül, 1771-ben megszerezte a jogi doktorátust. Még egyetemi évei közben, 1770-ben jelent meg az Új dalok (Neue Lieder) című, húsz versből álló kötete. 1771-73 között írta meg a Götz von Berlichingen című lovagdrámáját, ami csak félszázaddal később jelent meg nyomtatásban.

Johann Wolfgang von Goethe portréja
1787
Angelika Kauffmann (1741–1807) festménye

1771-ben szájhagyomány útján terjedő elzászi népdalokat gyűjtött, majd ugyanezen év augusztusában Frankfurtban telepedett le. Apja óhajára 1772 májusában a wetzlari birodalmi törvényszéknél joggyakornok lett. Itt is élt irodalmi hajlamainak, írt a Frankfurter gelehrte Anzeigen című lapba, amit Schlosser ez időben alapított, és érintkezett számos íróbarátjával. Újabb szerelem is fűződik a wetzlari tartózkodáshoz. Ez komoly veszedelembe dönthette volna az ifjút, ha az akaraterő nem tartozott volna fő jellemvonásai közé. Charlotte Buff (Lotte), egy wetzlari hivatalnok leánya volt e szenvedélyes szerelem tárgya. Nagy kézügyességgel és fantáziával, készített Lottének egy kis színházmodellt. Beleszeretett anélkül, hogy tudta volna, hogy az árva leány – anyagi szükség okán – már el van jegyezve (ráadásul az ifjú Goethe közvetlen hivatali fölöttesével, Johann Christian Kestnerrel), és a szenvedély és kötelesség oly erős harcát vívta, hogy már-már öngyilkosságra gondolt. Ehhez járult egy másik esemény, amely lelkében szintén mély nyomot hagyott: barátja, a braunschweigi követségi titkár, Karl Wilhelm Jerusalem öngyilkossága. Halott barátját becsmérlő szavai miatt párbajozott is Kestnerrel, amiért börtön várta. E szerelem emléke a börtönben írt Az ifjú Werther szenvedései című alkotása, illusztrációként abba Lotte képét Charlotte Buff után maga rajzolta. Valószínűleg a fiatalasszony adatta ki a neki ajándékozott kézirat alapján. Szülővárosában valóságos diadalmenet várta és a mű hatására öngyilkossági láz futott végig Európán a reménytelen fiatal szerelmesek soraiban.

Frankfurtba visszatérve ügyvédi gyakorlatot folytatott, mégpedig egész komolyan, és mint néhány jogi értekezése mutatja, alapos jogi ismeretekkel. Emellett az irodalomhoz is hű maradt, néhány apróbb értekezés mellett befejezte a Götz von Berlichingent. A darab nagy hatást tett, s megalapozta költői hírnevét. Számos utánzat, egész sereg lovagjáték és lovagregény keletkezett eme munka hatására. Goethe maga is a német történelemnek több mozzanatát akarta így feldolgozni, de fejlődése utóbb más irányt vett, s ezen irányú terveivel fölhagyott. Darabját a színpad számára többször átdolgozta.

Ezek hatására készült Az ifjú Werther szenvedései (Die Leiden des jungen Werthers) című regénye, amelyben e két tárgyat művészi egésszé olvasztotta össze. Mindamellett, hogy a mű szinte betegesen szentimentális, tele van költői szépségekkel, s nyelve mindent fölülmúl, amit a német próza eladdig fölmutathatott. A Werthernek óriási hatása volt az egész korra. Goethe hírneve a legszélesebb körben elterjedt, s számos látogatót vonzott házukba. A kor leghíresebb emberei felkeresték őt, s barátaivá lettek. Klopstock egyik utazásában Karlsruhe felé szintén betért hozzá. Lavater is meglátogatta őt. Friedrich Maximilian Klinger és Friedrich Heinrich Jacobi (1743–1818) szintén barátságot kötöttek a költővel. Ilyen hangulatban főleg lírája gyarapodott, és egynéhány kisebb jelentőségű munkát írt. Közülük a Götter, elden és Wieland című egyfelvonásos szatirikus tréfa (Wieland Alcestéje ellen) a legérdekesebb.

Újabb anyagot költészetéhez egy újabb szerelem szolgáltatott: 1774-75 telén megismerkedett Elisabeth Schönemann-nal (Lili), egy frankfurti bankár leányával, akiről Stella című szomorújátékában (1776) rajzol képet. Életének e korszakából való még a Clavigo című dráma is, amit Beaumarchais naplója alapján, nyolc nap alatt írt meg. A Stolberg testvérekkel Svájcba utazott, ahol Bodmerrel ismerkedett meg, s Lavaterrel való barátságát szorosabbra fűzte. 1774 decemberében Knebel őrnagy révén ismeretséget kötött Károly Ágost weimari herceggel és ennek öccsével, Konstantinnal. A herceg gyakrabban érintkezett Goethével, s miután 1775 szeptemberében átvette a nagyhercegség kormányzását, meghívta Goethét Weimarba.

A weimari udvar már Goethe odaérkezése előtt is némileg irodalmi központnak számított. Ott tartózkodtak ez időben: Wieland és Knebel őrnagy, Konstantin herceg nevelői, a műfordító; Einsiedel kamarás, a fordító és drámaíró; Bertuch, a Jenaer Literaturzeitung alapítója és szerkesztője; Musäus, meseíró; Seckendorff kamarás, kitűnő zenész. Később Herder és Friedrich Schiller is odakerült. Goethe megnyerte Károly Ágost rokonszenvét, s csakhamar benső bizalmas barátjává lett. A herceg 1776-ban követségi tanácsossá, majd rövidesen titkos tanácsossá nevezte ki, s Goethe igyekezett hivatali kötelességeinek is megfelelni, sőt több munkát is magára vett, mint amennyit okvetlenül kellett volna. Ő kezelte az összes építési ügyet, a bánya- és az erdőigazgatást, majd a hadügyeket is, úgyhogy tényleg ő volt a herceg első minisztere, aki 1782-ben valóban miniszterelnökévé nevezte ki, bár ő ezt éppen nem óhajtotta, sőt Der Sänger című balladájával tiltakozott is ellene.

Ugyanezen évben, két hónappal előbb történt, hogy II. József császár nemességgel tüntette ki. Ez az idő költői szempontból terméketlen volt. A munka és mulatságok annyira lefoglalták, hogy nem maradt ideje a múzsa számára. Szerelmét Lili iránt újabb szerelmek felejtették el. Ezek közül különösen kettő volt mélyrehatóbb: Charlotte Stein és Corona Schröter iránt. Steinné asszony (szül. Schardt), a hercegi főlovászmester neje, a nála hét évvel idősebb igen érdekes és finom lelkű nő volt. A költő kezdettől fogva érdeklődött iránta, de ő eleinte hidegen viselkedett vele szemben. Az 1776-ban megérkezett Corona Schröter énekesnő ifjú bájai ugyan háttérbe szorították egy időre Goethe szívében Steinné képét, de ki nem törölhették, s lassan észrevétlenül erős, de tiszta, az erkölcs és kötelesség határain túl nem csapó szerelmi viszony fejlődött, ennek emléke a költő leveleiben maradt fenn. Költői működése arra szorítkozott, hogy néhány énekes játékot írjon a műkedvelő színház számára. 1779-ben ugyanilyen céllal megírta prózában az Iphigenia Tauriszbant.

Goethe Campagnában, Johann Heinrich Wilhelm Tischbein festménye

Ez idő tájt kezdett foglalkozni földtani, majd növénytani, anatómiai, csonttani és különösen színtani tudományokkal. 1779-ben a herceggel Svájcba utazott, s elkezdte megírni az Egmont, a Torquato Tasso és a Wilhelm Meister néhány kisebb töredékét. Érezte szükségét, de nem tudott alkotni, mert a környezet nem nyújtott neki ehhez elég tápot. Régi óhaja volt Itáliát, a művészet klasszikus honát látni, s most e vágya, aminek Mignon dalában oly szép kifejezést adott, csak fokozódott, mert hozzájárult a környezettel való elégedetlenség, némi politikai nézeteltérés közte és a herceg között, s azon óhajtása, hogy Steinné asszonytól szabaduljon. 1786 júliusában Karlsbadba ment, ahol kiadója ajánlatot tett összes munkáinak sajtó alá rendezésére. Innen indult itáliai útjára.

Az itáliai utat inkognitóban, Möller kereskedő neve alatt tette meg. Előbb Velencébe, majd Rómába ment. Itt fejezte be az Iphigeniát, emellett sokat foglalkozott a képzőművészetekkel, ami kétségkívül nagy hatással volt költői képzeletére is. A művészet országából Goethe nem vágyódott haza. Másfél évig mulatott ott, és csak 1788 áprilisában tért vissza. A herceg felmentette politikai hivatalaitól, s csupán a tudományos és művészeti intézetek felügyeletét hagyta meg nála, ehhez később (1792) még az újonnan alapított udvari színház intendánsi hivatala járult. Az olaszországi út eredménye volt három drámája: az Iphigenia, a Tasso és az Egmont, és az Italienische Reise című útleírás. Római emlékeit, amelyek közé egy milánói nővel való szerelmi viszonya vegyült, Römische Elegien című költeményeiben örökítette meg. 1790-ben, amikor az Itáliából hazatérő Amália hercegné elé utazott Velencéig, írta Velencei Epigrammáit.

Goethe a dolgozószobájában diktál
Johann Joseph Schmeller olajfestménye
1834

A weimari élet szűkkörű és kicsinyesnek tűnt, a római tartózkodás után. Még jobban érezte ezt azon új viszony következtében, amelyet Christina Vulpiusszal, egy ottani hivatalnok leányával, a Rinaldo Rinaldini szerzőjének testvérével kezdett. A lány, akinek üdesége Goethét megkapta, elkísérte őt botanikai sétáira, s tőle 1789. december 25-én született fia, Ágost, az egyetlen, aki gyermekei közül életben maradt. Krisztinát később, 1806-ban törvényesen is elvette. Hozzájárultak lelki egyensúlyának megzavarásához a francia forradalom eseményei, s ilyen hangulatban szívesen vett részt a herceg sziléziai táborozásában, 1792-ben a francia hadjáratban, 1793-ban Mainz ostromában. Hogy az események benyomásaitól szabaduljon, a költészethez fordult. Írt vígjátékokat (Grosscophta és Der Bürgergeneral), drámát (Die Aufgeregten) és novellákat (Unterhaltungen deutscher Auswanderer), ezekben korabeli tárgyakat dolgozott fel, mégsem érte el velük a kívánt sikert. Hasonló célból dolgozta fel a Reinecke Fuchs c. régi állat-eposzt hexameterekben, 1793-ban. Mindezek nem hozták meg számára a kívánt nyugalmat, sem az óhajtott munkakedvet.

Ilyen körülmények között meghatározó befolyással volt lelki életére az a meleg barátság, amely közte és Friedrich Schiller között, 1794-ben létrejött. A szorosabb érintkezésre Schillernek egy levele adott alkalmat, amiben Goethét az általa szerkesztendő Horen c. folyóirat munkatársául kéri fel. Goethe szívesen válaszolt, s szorgalmasan dolgozott mind ebbe a folyóiratba, mind a később kiadott Musen-Almanachenba. Levélváltás közben a két költő mind több érintkezési pontot talált, s a jó viszony mindkettejükre serkentőleg, s termékenyítőleg hatott. A közízlés ferdeségei, a középszerű írók, és a fonák irodalmi viszonyok ellen közösen valóságos hadjáratot indítottak csípős és szellemes epigrammáikkal, amiket Xéniáknak neveztek el, s a Musen-Almanachenban adtak ki. Az 1797. évet ballada-évnek nevezik a költő életében, mert ez évben írta egész sorát a legkiválóbb balladáknak és románcoknak. Még előbb, 1795-ben fejezte be Wilhelm Meisters Lehrjahre c. regényét, amelyben azt az eszmét akarja illusztrálni, hogy a művészet és élet a gyenge embert is önállóságra juttatják. Költői erejének teljében alkotta 1796-ban Herman und Dorothea c. elbeszélő költeményét, amihez az impulzust Vossnak Louise c. idilljéből merítette, de jóval fölülmúlta ezt. A cselekményt a polgári életből merítette, amit azonban a nagyszerű háttér és az egyes alakok művészi jellemzése valóságos eposszá teszik. Goethe ifjúkori munkái óta egyetlenegy sem volt, amely nemzeténél ilyen osztatlan tetszésben részesült volna.

1799 óta, amikor Schiller is Weimarba költözött, Goethe figyelmét a színpadra irányította. Előadatta Schiller és Shakespeare darabjait, maga lefordította Voltaire Mahomet és Tancred című drámáit. Eredetit csak egyet írt: Natürliche Tochter; tárgyát Bourbon-Conti herceg emlékirataiból vette. Eközben nem szűnt meg a képzőművészetekkel foglalkozni, szerkesztett művészeti folyóiratot is (Propyläen), s írt néhány kisebb művészettörténeti dolgozatot. E széles körű tevékenységnek közepette érte 1805-ben Schiller halála, amely mélyen megrendítette. Csak három hónappal később tudta barátját elsiratni az Epilog zur Glocke c. költeményében.

Színkereszt az ember testi és lelki élete jelképezésére, Johann Wolfgang von Goethe akvarell-tollrajza
1809

Még be sem hegedt a seb, ami Schiller halálával érte, s már újabb események dúlták föl lelkét. 1807-ben szerelemre gyúlt Minna Herzlieb iránt. Szívbeli küzdelmeinek képét rajzolta Die Wahlverwandschaften című, utolsó regényében, amelyet a mély, tragikus tartalom, és a művészi kidolgozás egyaránt legjobb munkái sorába emel. Munkáinak új összes kiadása számára (Stuttgart, Cotta) befejezte a Faust első részét, amin egész életén keresztül dolgozott. Ebben a munkájában rakta le mindazt, aminek eszméje az emberről és világról félszázados életének tapasztalatain átszűrődött. Ez nemcsak Goethének fő műve, hanem a legjelentékenyebb is mindazok között, amiket német költő valaha alkotott. Benne az ember tragikuma van lefestve, az ellentmondás, a vágyak szárnyaló nagysága, s az eszközök lenyűgöző csekélysége között.

Goethe ezután mindinkább magába fordult, zárkózottá lett, s tanulmányainak élt. A keleti nyelvekkel való foglalkozás gyümölcse egy lírai gyűjtemény: Westöstlicher Diwan, amelyben részint keleti költeményeket dolgozott át, részint eredetieket írt. E munkája nagy hatással volt a későbbi költőkre is, s méltó hozzá, mint korának legkitűnőbb lírikusához. Közben befejezte és kiadta a Farbenlehrét. Az évenkénti karlsbadi utazás alkalmat nyújtott ásványtani tanulmányait folytatására is. E nyaralásai alatt írt kisebb novelláit és verseit foglalta össze Wilhelm Meisters Wanderjahre c. munkájában, ebből éppen ezért teljesen hiányzik az egység.

1810-ben kezdte írni önéletrajzát Aus meinem Leben, Dichtung und Wahrheit cím alatt, amely 1775-ig terjed, s nemcsak művészi előadása által, hanem mint forrásmunka is igen becses. A költőt mindegyre több csapás érte, s ő mind jobban elidegenedett a világtól. Nejének 1816-ban bekövetkezett halála sokkal mélyebben érintette, mint azt a világ gondolta volna. Menye, Otília pótolta őt némileg, aki szerető gondoskodással vette körül a költőt aggságában. 1817-ben egy akarata ellenére előadott, értéktelen darab miatt lemondott intendánsi állásáról. A szerelem és lemondás szenvedésein még egyszer át kellett esnie, amiket a 17 éves Ulrike von Levetzow kisasszony szépsége okozott neki.

1828-ban meghalt hercegi barátja, Károly Ágost, akit nemsokára neje követett. De legmélyebben fiának halála érintette, aki 1830-ban Rómában hunyt el. Ez évben végezte be a Faust II. részét, ami tele van szimbolikus célzásokkal, mély eszmékkel, összefüggésük azonban nem mindig világos. Ezek értelmét illetően igen eltérő mind a magyarázók nézete, mind a bírálók véleménye a munka értékére nézve. Ez volt utolsó műve. Nem sokkal később meghalt. A weimari fejedelmi sírboltban nyugszik, Károly Ágost nagyherceg és Schiller mellett.

Érdekességek

• Három unokája maradt, Alma Sedina (1827. október 29. – 1844. szeptember 29.), Walther Wolfgang (1818. április 9. – Lipcse, 1885. április 15.), aki főleg zenével foglalkozott s néhány szerzeménye meg is jelent, valamint Wolfgang Maximilian (1820. szeptember 18. – Lipcse, 1883. január 20.), aki jogot végzett s az irodalommal is foglalkozott. 1859-ben mindkét testvért bárói rangra emelték, mindkettő nőtlenül halt meg, így Goethének nincs ma élő leszármazottja.
• A család örököse, Zsófia szász hercegné, a költő házát és hagyatékát mint Goethe-tárt a nyilvánosságnak adta át. 1885-ben alakult Weimarban a Goethe-társaság, mely hivatalos közlönyévé a Ludwig Geiger által 1880-tól szerkesztett Goethe-Jahrbuch-ot választotta.
• A kortársak tanúsága szerint Goethének már külső megjelenése is rendkívüli emberre vallott. Hatalmas termete mutatta a benne lakozó férfiasságot és szilárdságot, míg tekintetéből, amivel mindenkit megbűvölt, a költői lélek sugárzott ki. Több mint százféle arcképe van, ezeket Rollett H., Die Goethebildnisse (Bécs, 1883) című könyvében állította össze. Számos szobra közül nevezetesebbek a frankfurti Schwanthalertől, a weimari kettős szobor (Goethe és Schiller) Rietscheltől, David, Nagy és Rach kisebb mellszobrai.
• Munkáinak igen sok kiadása van, a 19. században legteljesebb Hempelnél jelent meg (Berlin) 1868 és 1879 között, másodszor pedig 1883-ban, 36 kötetben. Összes írásainak nagy kiadását a Goethe-társaság indította meg Weimarban 1887-ben. Említésre méltó, hogy Goethe műveinek, arcképeinek, a róla írott műveknek és a reá vonatkozó emlékeknek legnagyobb gyűjteménye Elischer Boldizsár budapesti ügyvéd birtokában volt, aki ezt a nagy értékű gyűjteményt a 19. században Berlinben, Badenben és más helyeken is kiállította.
• Goethe hatása az európai gondolkodásra és művészetre mindmáig óriási, ahogy a magyar irodalomra is az.
• Nálunk főleg Kazinczy Ferenc korában érezhető, amikor irodalmunkban egész iskolává lett a németeket, s különösen Goethét utánzó irányzat. Kazinczy különösen szerette őt, főleg a görög klasszikusokra emlékeztető költészetét, s iparkodott azt nálunk is meghonosítani. Goethe hatása azonban nem itt kezdődik, hanem a Wertherrel, amelynek egyik silány utánzatát (Adolfs Briefe) maga Kazinczy magyarította Bácsmegyei gyötrelmei c. alatt. Werther hatása alatt írta meg Kármán József költői szépségekben gazdag kisregényét, a Fanni hagyományait. A Werthernek magának három magyar fordítása jelent meg a 19. században, az első 1823-ban, a második 1837-ben, mind a kettő névtelenül, a harmadik pedig 1864-ben Bajza Jenőtől.
• Kazinczy a következő darabjait fordította le: Stella, Testvérek, Clavigo és Egmont, ezek közül ez utóbbi fordítás számos szándékos germanizmusáról nevezetes. Tanítványai, s követői közül Kis János az Iphigeniát fordította le (1833).
• Lírája és balladái hatással voltak Bajza Józsefre és Kölcsey Ferencre is. Az újabb költők, akik a nemzeti irányt művelték, kevésbé fordultak Goethe felé. Petőfi nem szerette Goethét, hidegnek és ellenszenvesnek találta. Több rokon vonás van Arany János és Goethe között. Mind a kettőnek széles körű és sokoldalú a műveltsége, nagy az érzéke a plasztikus iránt, mindkettőnek a jellemzés az erős oldala és művésze a maga nyelvének. Arany foglalkozott Goethével, s nagy művészettel fordította le a Balladát az elűzött és visszatért grófról. A Faust hatása alatt írta Madách Imre Az ember tragédiáját. A Faustot legelőször Nagy István ültette át magyarra 1860-ban, több fordítása is megjelent: Dóczi Lajostól, Komáromy Andrástól, Szabó Mihálytól és Kozma Andortól. A második részt Váradi Antal fordította (1888).
• Lírai költeményeit Szász Károly fordította le, megjelent a fordító bevezetésével 1875-ben.
• Egyéb magyar fordításban megjelent munkái: Egmont, Szigligeti Edétől, 1871; Mignon, ugyanattól, 1873; Hermann és Dorottya, Hegedűs Istvántól (Olcsó könyvtár); Berlichingeni Gottfried, a vaskezű, Balla Mihálytól (Olcsó könyvtár 200.); Xeniák, Csalomjaitól, 1883; Lélekrokonság, Kemenczky Kálmántól.
• A 20. század első évtizedeiben Iphigenia Tauriszban című drámáját Babits Mihály, a Faustot pedig Sárközi György fordította magyarra. Művei újabb fordításai közül jelentősek Vas István vers- és prózafordításai (Vonzások és választások), valamint Jékely Zoltán és Kálnoky László Faust-átdolgozása. Hermann és Dorothea című eposzát legújabban Hárs Ernő fordította magyarra.
• Goethe A. F. Oser festőnél tanult rajzolni Lipcsében. Több művét saját maga illusztrálta. Foglalkozott emellett színelmélettel. A róla készült leghíresebb portrét Tischbein festette (Goethe a Campangnán, Frankfurt, Städelsches Museum). A portré Goethe antikvitás előtti hódolatát fejezi ki, egyben utal Goethe egyik legismertebb művére, az Iphigenia Tauriszban címűre.
• Goethének közvetlen kapcsolata nem volt Magyarországgal, de Elischer Boldizsár jogászprofesszor révén jelentős, Goethével kapcsolatos tárgyak és dokumentumok (kövek Goethe ásványgyűjteményéből, Goethe által készített rajzok és árnyképek, több Goethe-kiadás, illetve az íróról és barátairól készített metszetek és arcképek) kerültek a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteményébe.

Kapcsolódó oldal:

Johann Wolfgang von Goethe alkotásai a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán

Johann Wolfgang von Goethe: Faust

Johann Wolfgang von Goethe: A napló

(Forrás: Világirodalmi kisenciklopédia, wikipedia.hu)

“Olyannak tűnök, mint amilyen a kedvenc tóparti pókunk: ő háttal lefele ereszkedik a szilfáról, én a svéd fővárosban fogalmazom magyar nyelven az emlékeim egy letűnt világról, s megérteni próbálom ugyanakkor a zavaros jelent. Mégsem én lengek fejjel lefelé, az csak a látszat. A világ álltótágast. Így értelmezem én a Mälar-parton.”

A szerző utószava:
MÄLAR-PARTI SÉTÁK

A Mälar Svédország harmadik legnagyobb tava, kétszer akkora, mint a Balaton, s itt, Stockholmban folyik bele a Balti-tengerbe, úgy, hogy két ága közreveszi a svéd parlament épületét. Mi nem ott, hanem kicsit feljebb, a tó elágazása közelében a Hässelby nevű negyedben lakunk, egészen közel, háromszáz méterre a Mälartól. Mi: Éva meg én, újabban naponta kisétálunk kedvenc Mälar-parti helyünkre – nemcsak a testnek jó a séta, hanem alkalmat ad a meditálásra, friss események és a múlt értelmezésére. Úgyhogy a svéd táj leírásában múlt és jövő, Skandinávia és Kelet-Európa egyformán benne van. Különben írásaimban a Mälar nem először szerepel, fontos a jelenléte például a Fifiben, annak ellenére, hogy említett mű – meseregény.
Éva különben nemcsak sétálópartner, hanem egyben szerkesztője is a könyvnek, ami a százhalombattai – kicsiny, ám lelkes – Üveghegy Kiadónál jelenik meg. Mint ahogy az utóbbi években minden könyvem. Így volt ez megírva…
Pontosan emlékszem: a könyvtár, vagyis munkahelyem, a Stockholmi Nemzetközi Könyvtár második emeletén az információs pultnál ültem, s hát akadtak szabadabb pillanatok, néha órák, nos, akkor a Google keresőprogramban való kutakodás közben észrevettem, hogy létezik egy ilyen: Lenolaj irodalmi online műhely. A neve tetszett meg, úgy gondoltam, ilyen szép nevű ”kultúrlakban” jó megjelenni. Elég rég történt ez, több, mint tíz éve, s én azóta a Lenolaj szerzője vagyok, a szerkesztő Szuhay-Havas Mariannával való sikeres együttműködésnek köszönhetően. Nemcsak Vadmalac-félperceseim jelentek-jelennek meg ott, hanem más írásaim is napvilágot láttak a Lenolajban, így a Mälar-parti séták egyes darabjai.
Egy másik szépnevű, és a szövegeimet az utóbbi években szívesen befogadó irodalmi műhely az Üveghegy Kiadó. Ennek is a neve keltette fel a figyelmem, s elküldtem a Szépvölgyi mesék kéziratát. Majd a korábban említett Vadmalac-félpercesekből válogattam az Üveghegy részére, múltamról beszélhettem Az én Koreámban, s a két korábban írt Fifi című meseregény, illetve a VérHárs című monodráma is könyv alakot öltött. S akkor még nem is soroltam fel mindent, a mellékelt lista viszont mindenik könyvem tartalmazza.

Forrás: Üveghegy Kiadó

Megrendelhető:

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Gergely_Tamas_Malar_parti_setak&type=22&id=337900

https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/mlar-parti-setak

A könyvheti listás Dééévid, aranyapám! című kötetét dedikálja Jóna Dávid a Hungarovox kiadó standjánál (a Duna korzónál). Mindenkit szeretettel várnak Kaiser Lászlóval, előttük 16 órától gyűjteményes kötetét Baranyi Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító dedikálja!

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése idén 93. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményét, az Ünnepi Könyvhetet. Az év egyik legfontosabb irodalmi rendezvénysorozata ebben az évben június 9-12. között nyitja meg kapuit a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén.

Kapcsolódó oldal: https://www.facebook.com/events/554856189494010/?active_tab=discussion

Költemények – rezonanciák, gondolatok – versválaszok, kérdések – feleletek, élmények – lélekpendülések, rezgések, kézfogások, ölelések – a két gyöngyhalász barátságát jelző gesztusok. A kötet címe a költő metaforája: gyöngyhalászok ők, akik lelkük, élményeik tengeréből hozzák felszínre versgyöngyeiket. A verstársak most láncra fűzték felszínre hozott, szöveggé csiszolt gyöngyeiket, s lett 88 igazgyöngyből fűzött láncsor, melyet most elénk tesznek. Tudjuk, gyönggyé az idegen anyag, a sérülés, a piszok formálódik, addig irritálja a testet, míg a bánat, a fájdalom csillogó kinccsé nem érik. Aki lapozza a kötetet, érzékeli, hogy formálódnak gyönggyé az életesemények, az élmények, a sérülések, a gyötrő lelki kínok, és tanúja lehet, hogy fűzi koncentrikus héjakból felépülő gyöngyszemeit verskalárissá a két gyöngyhalász, Baranyi Ferenc és Jóna Dávid.

Dr. Gréczi-Zsoldos Enikő,
a Palócföld folyóirat főszerkesztője

***
Művek, életművek sokszor nem kapnak kellő fényt, másképp fogalmazva: a továbbgondolás lehetőségét. És megannyi találkozás hiánya ember és ember vagy éppen vers és olvasó között szabdalja, sebzi az amúgy is túlságosan korlátok közé szorított egyszeri életünket. Mindezzel perlekedve állt össze a kötet, amely imponálóan egyedülálló és erőt adó. Mert két költő, az egyik nyolcvanon, a másik ötvenen túl nem csupán barátilag lelt egymásra, hanem művekben is. Az elmúlt évtizedekben született Baranyi-verseket gondolja tovább, érzi, értelmezi a mában és saját világában Jóna Dávid. Gyöngyszem-alkotók találkozása emberi, művészi hitelességgel. Az olvasók örömére – fényt adóan, fényt sugározva!

Kaiser László
szerkesztő, költő

A könyv a romániai magyar könnyűzene történetéről szól, konkrétan viszont egy könnyűzenei banda, a Garabonciás létrejöttéről és hosszú pihenő utáni újjászületéséről nyerünk belőle folyamatábrázolást.

Mert ami az ifjúság zenei életében történik Erdélyben (Romániában), a múlt század hatvanas éveinek a vége felé, az beleillik egy folyamatba, ami rövid időn belül látványos sikereket hoz, de nagyon gyorsan el is apályosodik.

A Garabonciás együttes nem az a fecske, amely a tavasz eljöttét jelzi, de megjelenése bizonyosság rá, hogy a kisebbségi magyar könnyűzene gyökerei jó talajra találtak.

*

Szinte példa nélküli ez a könyv, mely a mai Kriterion kiadásában jelent meg Kolozsvárott, még alig hagyták el példányai a zilahi nyomdát, képzelem, mennyi álmatlan éjszakát szerzett szerzőjének, az 1965-ben született Sarány Istvánnak, aki mindössze három éves volt, amikor az 1968-as politikai erjedés rátelepedett a világra, s ezen belül Európára – olyannyira, hogy az addig szinte mozdulatlannak számító közép- és kelet-európai részeket is cselekvésre, megújulásra hangolta. Elgondolom, hogy Saránynak tulajdonképpen a rendelkezésére álló információk, dokumentumok, híradások, korabeli források stb. segítségével kellett átélnie azt, ami számomra s az én nemzedékem számára a fiatalságot jelentette, s amit a néhány esztendővel fiatalabb Egyed Péter a Sarány könyvében is idézett esszéjében ekként jellemez:

“Ekkor kezdődtek (hozzávetőleg a hetvenes évek közepéig tartottak) Románia legjobb évei: az osztályharc nagyjából lecsengett, az embereknek volt munkahelye, fizetése és lakása, és valóban milliós tömegek nyaraltak a tengerpartokon és a hegyekben, ideológiában ment a szocialista humanizmus romániai változata.” (…) Egyed megvásárolhatja élete első (hőn áhított) gitárját, s “ezzel indul életem megélésének és boldogságának a története (mert akárhány valódi zenész vagy zenerajongó beatnikkel beszéltem erről később – és elég sokkal beszéltem –, mindegyik kivétel, feltétel és ellentmondás nélkül tudta azt állítani, hogy ez volt az élet, amiért érdemes volt… a napfény az erdei tisztáson, a memória mindent besugárzó világossága, a megélés ténye és típusa más megélések számára.”

A későbbi Garabonciás együttest életre hívó Csutak István is a korai szabad zenélés jegyében képzelte el további életét. Igaz, akkor még gyerek volt, Petrozsényben eszmélkedett, s dalocskákat szerzet, amelyeknek hírük ment…
De erről majd később. Egyelőre csak annyit szögeznék le, hogy ezt a könyvet meg kellett írni. Mert a mai nyugdíj felé közeledő évjáratokat leszámítva mindenki másnak a benne foglaltak: történelem, mítosz és távoli legenda.
Ködoszlató könyv ez. A romániai magyar könnyűzene születésének a kor sajtójából kihámozható története.
Legközelebb a 300 oldalas kötet részletes leírására kerítek sort…

Forrás: urszu 2b

***

CSEKE Gábor: Magamról annyit: 1941. július 29-én születtem Kolozsváron mint magyar állampolgár, és most már minden bizonnyal a XXI. században hunyom le végleg a szemem, román állampolgárként. Újságot szerkesztettem, írok. Jelenleg Csíkszeredában élek (Hargita megye). A két dátum és minőség közötti űrt igyekeztem hasznosan kitölteni. Egyesek szerint sikerült.

Cseke Gábor (1941. július 29-én) író, újságíró, Cseke Vilmos matematikai szakíró fia.

Cseke Gábor középiskolát szülővárosában, a Brassai Sámuel Líceumban végzett, 1957-ben érettségizett, magyar irodalom szakos tanári képesítést a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett 1962-ben. Az egyetem elvégzése után az Ifjúmunkás belső munkatársa, 1968-tól 1979-ig főszerkesztője volt, később az Előre szerkesztőjeként működött. Publicisztikai, kritikai írásokkal hívta fel magára a figyelmet az 1960-as évek első felében.

A Forrás-sorozatban 1967-ben verskötettel jelentkezett (Déli harang), költői érzékenységének újabb, meggyőzőbb bizonyítéka az Elveszett birtokok (1969). Lírai magatartását a tárgyakhoz, a szülőföldhöz, az emberekhez fűződő bensőséges viszony s valami kamaszos hetykeség jellemezte (Távolságok ciklus). Sikerrel próbálkozott az 1950-es években lejáratott “termelési témák” költői megközelítésével (Levelek a brigádból). Karcolatai, elbeszélései (Tornác, 1970) a riporteri ihletést ötvözték a szerző lélekelemző, erkölcsboncolgató hajlamaival.

Ló a pincében címmel lefordította Ovidiu Zotta ifjúsági regényét (1975). A tuskó c. gyermekregénye (1979) versekkel tarkított lírai történet, Érzelmes levelek c. regénye (Kolozsvár 1980) családi vetületben elemezte a nemzeti szenvedélyeket legyűrő szerelmet. 1980-as verskötete, az Ellenállás, az ifjúkori illúziók elvesztésének, a férfiúvá érésnek és a családba menekülésnek komor vallomása. Műfordítói csúcsteljesítménye M. F. Ṣandru válogatott versei (A nagy teremben, 1989).

Kapcsolódó oldalak:

Cseke Gábor alkotásai a Lenolaj.hu oldalán

• Cseke Gábor versei. MEK
• Cseke Gábor honlapja
• Cseke Gábor alkotásai a Káfé főnix irodalmi és fotóművészeti lap oldalán

A Kortárs Karantén ajánlónkban minden napra tartogatunk valamit, amivel elviselhetőbbé tesszük a négy fal közti létet.

A weekly karantén mix az otthoni munkához, kulturális elsősegély csomag a feltöltődéshez, filmajánló, válogatott interjúk a legmenőbb külföldi művészektől, lisztajánló a hétvégi sütéshez és tippek, hogy mit csináljatok amikor nem tudjátok, hogy mit lehetne még csinálni.

Heti hullám a virtuális térben | 2020. 04.06.-04.12.

https://www.lavorcollective.com/weekly-wave/contemporary-quarantine-week-3

További kapcsolódó oldalak:
https://www.lavorcollective.com/

A LAVOR Collective Facebook oldala

A LAVOR Collective kortárs karantén ajánlójában minden napra tartogat valamit, amivel elviselhetőbbé teszik a négy fal közti létet.
Weekly karantén mix az otthoni munkához, kulturális elsősegély csomag a feltöltődéshez, filmajánló, válogatott interjúk a legmenőbb külföldi művészektől, lisztajánló a hétvégi sütéshez és tippek, hogy mit csináljatok amikor nem tudjátok, hogy mit lehetne még csinálni.

Heti hullám a virtuális térben | 03.23.- 03.29.

https://www.lavorcollective.com/weekly-wave/contemporary-quarantine-week-1?fbclid=IwAR2lkGASWE7uJqHw_w6CW3jyuh6xLWF1rZL0fcduhzy0JPqErV3YSR2wqsQ

További kapcsolódó oldalak:
https://www.lavorcollective.com/

A LAVOR Collective Facebook oldala

Krisztián Nóra autodidakta festő. 1983-ban született Kecelen. Ruhaipari szakközépiskolai tanulmányokat folytatott. Gyermekkora óta rajzol. Szakrajzot tanult, képeire nagy hatással vannak az egyenes vonalak, a geometrikus ábrázolás.

A természet sokszínűsége is ámulatba ejti: a változatossága, a formai gazdagsága. Ezeket a részleteket ötvözi a saját természet — gondolatvilággal, az álmokkal, a szürrealizmussal.
A teremtés gondolata, a létrehozás érdekli, az, hogy a nulláról hozhatja létre teremtményeit. Szívesen használ akrilt és tust.

Tagja az uszódi és az ordasi alkotótáboroknak, ahol rendszeresen kiállít. Képei megjelentek 2013–ban a Kortárs Pikniken, valamint a 2016-os és a 2018-as Kalocsa Art-on. Festményei megtalálhatóak a Kalocsai Szó és Kép című antológiasorozatban is.

A Kalocsai Kortárs Művészeti Klub tagjaként alkotásai rendszerint bemutatásra kerülnek különböző csoportos kiállításokon. Munkáit Verőcén, Halásztelken, a budai Rátkai Klubban, a pesti Liget étteremben, valamint Csepelen, az Erdey Éva Galériában láthatta a képzőművészetre fogékony közönség.

Vallja, hogy: „Ahhoz, hogy minőségi alkotás készüljön, és az általunk felállított színvonalat a munkánkkal újra és újra el tudjuk érni, törekednünk kell a nagyszámú gyakorlásra, a folyamatos tanulásra, és a gondos előkészületre.”

„ Festményeim címe irányadó lehet, ám egy kép minden embernek mást és mást jelent. Ugyanis a befogadó néha többet lát bele, mint az alkotó. Ettől szép ez az egész. „
A kiállításon szereplő, dolgozó méheket ábrázoló, Csak szorgosan című, akrillal festett kép, akár ars poeticaként is felfogható. A szorgos munka eredménye ugyanis mindig megmutatkozik. Mint például ahogy az a most Tomori Pál Könyvtár folyosójának a falain is látszik.
A kiállítás megtekintését ajánlom figyelmükbe!

Cserenkó Gábor

LEGÚJABB TESTAMENTUM (2015)
SHIRLEY – A VALÓSÁG LÁTOMÁSAI (2013)
BERLIN FELETT AZ ÉG (1987)
CSAK ISTEN BOCSÁTHAT MEG (2013)
KAPCSOLAT (1997)
WHITE REINDEER (2013)

https://www.lavorcollective.com/weekly-wave/holiday-edition-2019?fbclid=IwAR04I9ClbPdKcLmhRhWmu2gJ_1PLbe58-bKb4rAbBKKFfzAn-OW9oHNoq0o

További kapcsolódó oldal: https://www.lavorcollective.com/

(Fotó: WHITE REINDEER – Fehér rénszarvas – című filmből 2013)

www.lavorcollective.com

A NUBLAO olyan zenei alkotóközösség, amely új utakat keresve talál rá az elektronikus, ambient, minimal, rock és jazz elemeire, miközben a felszabadult improvizálás és a hangszerek cserélgetése révén egy új forma talál utat magának. Instrumentális zenei kavalkád, lüktető chill.

Live Session |
Zenei kiteljesedés az első sorból?! Milyen lenne, ha házhoz menne a kedvenc zenekarod és testközelből élvezhetnéd a hullámokat? Ez csak az első szint. A másodikon kulináris élvezetekkel vegyítheted a felszállást. Nem számít a stílus, oder műfaj, mi befogadunk mindenkit. Pataki nénit a doboktól megkímélve teremtjük meg a kortárs zenei élményt a Salon-ban. Merülj el a backstage élményben és élvezd a vibe-ot az első sorban.

Az esemény regisztrációhoz kötött, melyen az alábbi e-mail címen tudsz jelentkezni: contact@lavorcollective.com / vagy az eseményen belül “spot” foglalásával biztosíthatod a helyed

Nincs belépő csak kilépő! / Értékeld az eseményt kedved szerint!

Időpont:

2019. 12. 20., péntek 19:00

Helyszín:
LAVOR Collective
Wesselényi utca 6., Budapest, 1077

https://www.facebook.com/events/424724335096890/

Ismerjétek meg a tagokat az univerzumaikon keresztül!

Az Univerzum ijesztő, mert felfoghatatlanul nagy és hideg, de közben néha megnyugtató, hogy a mi „nagy” problémáink ugyanúgy jelentéktelenek ebben a végtelen térben. Plusz a csillagok nagyon jól néznek ki. | Pongor András

Létezésünk végtelen tere, ahol minden pillanatban máshol helyezkedünk el. A biztos pontot lehetetlen megtalálni benne, a keresése is komoly kihívás. | Pongor Márton

Tágas és mégis miniatűr. A lényeget csak a peremvidékről visszanézve lehet értelmezni, mert akkor kapunk viszonyítási alapot. Összefüggéseiben csodálatos és ámító. Az Univerzum nem gép, hanem élő szövet, amely egységgé formálódik, ahogyan elgondolom. | Kormos Bálint

Univerzum. Kint vagy bent? A határtalanság közös, a korlátoltság számos dimenzióban megjelenik. Már csak egyet kell eldönteni: miként élünk benne. | Kormos Balázs