2025-01-11
Bejegyzések tőle:Jyll
Pécs, hosszú hétvége – Jóna Dávid
Pécs (latinul: Sopianae), az ország ötödik legnagyobb települése Budapest, Debrecen, Szeged és Miskolc után. A Zsolnay kulturális negyedben, az egykori porcelángyár területén kezdtünk, kiállítások, nyitott műhely (ahol a kerámia festő beszélgetett is velünk), ...
Lehúzzuk a redőnyt!
Egész évben sokat dolgoztunk, és most úgy döntöttünk, hogy augusztus 13-tól szeptember 5-ig nyaralni megyünk.
A lap látogatóinak továbbra is lehetőségük lesz a régi anyagokat megtekinteni, szerzőinktől viszont ezúton kérünk türelmet őszig.
Senkit ne lep...
1960 július 10-én született Nyírfalvi Károly költő, író
Ma lenne 63 éves Nyírfalvi Károly költő, író, a Lenolaj.hu szerkesztője.
Nyírfalvi Károly 1960-ban Békéscsabán született. Könyvtárosként dolgozott és Budapesten élt. 16 éves kora óta tudatosan foglalkozott írással, 1987 óta publikált országos megjelenésű ir...
Barta Zsolt: „Menj el akkor hozzá Egerbe…!”
Egy szó, mint száz, iszonyat szerelmes voltam Cecey Évába. Nem kellett a kis piros autó, a dobocskával sem akartam játszani, egyre csak Éva után sírdogáltam. Anyám hallgatta egy darabig, majd csendesen csak annyit mondott, menj el akkor hozzá Egerbe, és kérd m...
170 éve, 1889. július 5-én született CSONTVÁRY KOSZTKA TIVADAR festőművész
Senkivel sem összehasonlítható zsenialitását szinte mindenki ismeri. Képei elvarázsolnak, írásai megdöbbentenek. Életéről számos film (pl. Huszárik Zoltán rendezésében), illetve tv-játék (pl. Őze Lajos főszereplésével) készült, de ide sorolható Szirtes András:...
Barta Zsolt: Ha megnövök
- Ha megnövök, Casanova leszek! - álltam apám elé öt évesen.
- K-val mondjuk, Kaszanova, nem Casanova - dugta ki apám a fejét a Valóság folyóiratból.
Így már nem is érdekelt annyira.
***
Barta Zsolt alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
Barta Zsolt. ...
Gergely Tamás: SZITA: Mälar-parti séták 58.
Aki olvasta Fifi című meseregényem, tudja, hogy Szita igen fontos hőse a történetnek – ő az, aki félti Fifit, a vörös áfonya illatcseppecskéjét. Aki a Mälar-partjára született, majd meg is mártózott a kék fátyolba burkolózó vízben.
Fél órányi járásra onnan, a...
Sarah L. Baker: Sárkányok és boszorkányok – A lombok alatt 1.
Kellemes álomból ébresztette a lányt egy fűszál, ami az orrát csiklandozta, ahogy a lágy szellőben hajladozott. Kinyitotta a szemét, és smaragdként ragyogó mező tárult elé, rajta kis drágakövekként ragyogó virágok nőttek. Csodálatos, édes illatukat magával hoz...