Ma 40 éves. Isten éltesse!
Grecsó Krisztián 1994-ben a csongrádi Batsányi János Gimnáziumban érettségizett. A békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Főiskola után a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar szakán diplomázott. 1997-től 2006-ig a Bárka szerkesztője, 2007 és 2009 között a Nők Lapja vezető szerkesztője, 2006-tól 2009-ig a Szépírók Társaságának alelnöke. 2009-től az Élet és Irodalom munkatársa, a próza és az esszé rovat vezetője.
Grecsó Krisztián első sikerét 2001-ben a Pletykaanyu című novelláskötetével aratta. 2005-ben jelent meg Isten hozott című regénye, amit németül (2007), csehül (2008), szlovénul (2009), törökül (2013) is kiadtak. A Tánciskola 2008-ben, a Mellettem elférsz (2011), a Megyek utánad (2014), a Jelmezbál – Egy családregény mozaikjai című műve pedig idén került a könyvesboltokba.
A Budapesti Katona József Színház 2010-ben mutatta be a Cigányok című darabot. Az előadás első részében Tersánszky Józsi Jenő műve látható, amelyet a második részben Grecsó aktualizálva továbbgondol.
Grecsó Krisztián jelenleg Budapesten (Újlipótvárosban) él.
Díjai:
Gérecz Attila-díj (1996, az év legjobb első könyve díj)
Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1999)
Örkény István drámaírói ösztöndíj (2002)
Bródy Sándor-díj (2002)
Faludy György-díj (2002)
Déry Tibor-díj (2004)
Darvas-díj (2006)
József Attila-díj (2006)
Márciusi Ifjak Díj (2008)
AEGON művészeti díj (2012)
Szabad Sajtó Díj (2015)
*
Kapcsolódó oldal:
Budai Éva
rovatvezető
(Forrás: grecso.hu, wikipedia.hu)
Legfrissebb hozzászólások