„Istennek dicsőség egymásnak segítség!”
Széchenyi Ödön
az állami tűzoltóság megszervezője, irányítója Magyarországon és Törökországban
– Rusz Károly metszete –
A hagyományoknak megfelelően 1991 óta újra minden évben május 4-én tartjuk A magyar tűzoltók napját, ami egyben Szent Flórián napja is, aki a tűzoltók védőszentje, valamint megtestesítője a tűzoltói munka lényegének: a bátorságnak, az önfeláldozásnak, az állhatatosságnak, a becsületnek és az emberek megsegítésének.
A tűzoltás minden bizonnyal egyidős az emberiséggel. Egyiptomban már négyezer évvel ezelőtt előírták az oltóvödrök készenlétben tartását. Babilon egykori királya, Hammurabi törvénykönyvének egyik pontja pedig szigorúan büntette, ha tűzvészkor a szomszédok elloptak valamit a károsult házából. A tűzoltás legrégebbi ábrázolása a Ninive melletti Nimrudból származik. A 2800 éves illusztráción az emberek hosszú nyelű kanalakkal öntözik a várból kidobált égő fáklyákat. Időszámításunk előtt 250 körül Ktészibiosz és tanítványa, Hérón megalkották az első tűzoltásra is alkalmas kéthengeres, szelepekkel ellátott nyomószivattyút, ami az idő múlásával feledésbe merült. Augustus császár i.e. 21-ben az állam rabszolgái közül 600-at kiválasztott, a csapatnak pedig kötelessége volt a tűzoltás is. A 6. században szabad emberekből álló 7 hét osztag, összesen 7000 fő oltotta a tüzet, és szolgált egyben rendőrségül is Rómában.
Tűzoltásra Európában a 15. századtól úgynevezett „vízipuskát”, a 17. századtól „gólyanyakú fecskendőt” használtak. 1829-ben Amerikában, 1873-ben pedig Pesten alkalmaztak a bátor tűzoltók a pusztító lángok eloltására úgynevezett gőzfecskendőt. A múlt század elején jelentek meg az első villamos-, és belső égésű motorral meghajtott fecskendők, utána pedig a centrifugál-szivattyú, amelyet a mai, korszerű gépjárműfecskendőkön is alkalmaznak. A második világháború után kezdték használni a porral, illetve habbal oltó fecskendőket.
145 éve, hogy gróf Széchenyi Ödönnek, a „legnagyobb magyar” fiának, a magyar tűzvédelem legfontosabb alakjának közbenjárására a tűzvédelem eszköz- és követelmény-rendszerének kidolgozásával, saját szaklap és segélyegylet alapításával megalakult a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség (1870), amely 1936-ban az első tűzvédelmi törvény kiharcolásával alapozta meg tekintélyét.
SZENT FLÓRIÁN, A TŰZOLTÓK VÉDŐSZENTJE
Árvizek és tűzvészek ellen védő szent
(240. körül – 304. május 4.)
Magas rangú katonatiszti családból származott, fiatalkorában a császári hadsereg tisztje lett, majd felvette a kereszténységet. Mivel a század utolsó évtizedei aránylag nyugalmasak voltak, Flórián szolgálati évei után Noricum tartományban, Mantemban telepedett le.
Diocletianus császár alatt, 303-ban viszont ismét kitört az egyházüldözés. Amikor Flórián megtudta, hogy az Enns-parti Laureacumban (ma: Lorch) elfogtak negyven keresztényt, útra kelt, hogy amiben csak tud, segítségére legyen a foglyoknak. Mielőtt még beért volna a városba, hősiesen felfedte, hogy keresztény, ezért elfogták és Aquilinus bíró elé vitték. A bíró előbb kétszer megkorbácsoltatta, majd elevenen megnyúzatta, testét, nyakában kővel a folyóba dobatta. Szent Flórián holttestét egy Valéria nevű özvegy emelte ki a vízből és temette el. A sír fölé később templomot építettek, mely a bencések, majd a lateráni kanonokok gondozásába került. Körülötte épült ki a mai híres kegyhely, St. Florian (Linztől délre).
SZENT FLÓRIÁN TISZTELETE, NÉPSZOKÁSOK
Az árvizek és a tűzvészek ellen védő Szent Flórián alakja a 15. század végén vált közismertté főként Bajorországban, Ausztriában és Magyarországon. Hazánkban a középkor végén a Szepesség német lakta vidékein kezdték tisztelni Szent Flóriánt, ez a tisztelet a 17. században terjedt el általánosan. Eleinte az árvizek ellen kérték segítségét, de kapcsolatba hozták a tűzzel is, mert azt tartották, hogy ifjúkorában imádságára kialudtak egy égő ház lángjai.
Szent Flóriánt szokták úgy is ábrázolni, hogy kezét malomkőre helyezi, vagy nyakába kötözött kővel vízbe vetik, illetve (Kelet-Európában) római tiszti egyenruhában egy dézsa vízzel egy hozzá képest apró ház vagy városka tüzét oltja ki.
Nemcsak a tűzoltók, a tűzzel dolgozók (a sörfőzők, fazekasok, pékek, kéményseprők) védőszentje, hanem azoké is, akiket vízbefúlás ár-és tűzveszély fenyeget.
Szent Flórián névnapján a népszokások is a tűzzel kapcsolatosak. Ünnepén tiszteletére böjtöt és körmenetet tartottak, képét vagy szobrát a ház homlokzatára tették. Napja „tűztiltónap” is volt. Sok faluban ekkor nem raktak tüzet (például Lendván és környékén), nem sütöttek kenyeret (göcseji falvakban), és a kovácsok nem dolgoztak. Máshol viszont épp ezen a napon gyújtottak új tüzet, ősi módon, napfelkelte előtt, két fadarab összedörzsölésével, és a falu lakossága erről a közös tűzről gyújthatta meg saját tüzét. A Mura-vidéken Flórián napján asszony nem, csak férfi rakhatott tüzet. Tűzgyújtás előtt kezet kellett mosni és szétpermetezni egy kis vizet, hogy a tűzvészt elkerüljék.
Budai Éva
rovatvezető
(Források: Kristin E. White: Szentek kislexikona, Diós István: A szentek élete, mtva.hu)
TAKÁTS GYULA: A PÉCSI FLÓRIÁN KOCSMÁBAN
Jó szent Flórián, büszke, régi szent,
neved kocsmánk cégére volt:
római díszben, ős rangod szerint,
védted a káptalani bort.
Dús köpenyed, mint kotlós szárnya
fölöttünk hűsen szétszaladt,
s néma bánatunkat halkan nyeltük
e szentfényű cégér alatt.
Úgy néztük félőn poharunk alját,
hogy uram, van-e benne még?
mint rémült útjainkon a Sárköz
kiömlő szittya szögletét.
Köröttünk svábok és büszke rácok
épp számlálták hányan vagyunk,
s mi mint fuldoklók a szennyes árban,
kaptuk meg fenyőasztalunk.
Fölöttünk fojtó, nagy füst gomolygott,
mint hajdan az azóvi köd;
és szemünk, mint hat keleti madár,
benne ijedten röpködött.
Előttünk az éj vad steppéje szállt.
A holdból sós patak szaladt,
s szikes vizével folyta be a lelkünk,
s villánkon az oroszhalat.
Távol a fák, vagy tán ezüst agancs
rontó koronája égett,
mint e vaspántú magyar kelepcén
rossz-isten küldte csalétek…
Kinn almazöld lett az égnek alja.
Hajnal tündére virrogat,
de pejszín réten már a vakondnép
ásta az apró sírokat.
S mit a sváb püspökről zengtünk fennen,
dermedt szívünkre visszaszállt,
és a kocsmaőrző szobor előtt
így kértük hárman Flóriánt:
„Majd, ha kigyúl fölöttünk a sorsunk,
s bennünket már senkise szán,
Te öntsd ránk az első csöbör vizet
tűzoltó égi Flórián!”
Legfrissebb hozzászólások