1564. április 23-án született WILLIAM SHAKESPEARE angol drámaíró, költő, színész

Shakespeare világirodalmi öröksége és hatása a világ minden táján fellelhető. Angliában, mint a nemzet dalnokát tisztelik („Bard of Avon”, vagy egyszerűen „The Bard” vagy „az avoni hattyú”). Műveit szinte minden nyelvre lefordították, színműveit folyamatosan játsszák a világ színpadain. Azon kevés drámaírók közé tartozik, akik mind a komédia, mind a tragédia műfajában számos maradandó művet alkottak.

Az életét igazoló adatok meglehetősen hiányosak, emiatt később a személyisége, de főleg a műveinek szerzői hitele is megkérdőjeleződött, ezektől a véleményektől függetlenül azonban a művelődéstörténet valós önálló személynek és szerzőnek tekinti.

Épp az életrajzi bizonytalanságok okán inkább csak a legfontosabb kulcsfogalmakkal emlékezzünk rá. (És persze ne feledjük: a születésnapján halt meg, ami állítólag csak a kivételezetteknek jár.)

• Stratford-upon-Avon
• Anne Hathawayt
• Globe
• Hamlet
• Othello
• Lear király
• Rómeó és Júlia
• VI. Henrik
• Titus Andronicus
• Tévedések vígjátéka
• A makrancos hölgy
• A két veronai nemes
• Szentivánéji álom
• A velencei kalmár
• Sok hűhó semmiért
• Ahogy tetszik
• Vízkereszt, vagy amit akartok
• Macbeth
• Antonius és Kleopátra
• Cymbeline
• Téli regét
• A vihar
• Szonettek
• Vénusz és Adonisz
• Lucretia meggyalázása

A kor szokásainak megfelelően Shakespeare nem minden esetben dolgozott egyedül. A társszerzőkkel írott művek száma, illetve egyes művek esetében a társszerzőség ténye ugyanakkor a mai napig kérdéses. A kutatók (annak ellenére, hogy számos vita van a kérdés körül) a következő művek kapcsán vetik fel a társszerzővel való munka valószínűségét:

• Cardenio ( „Elveszett Shakespeare-művek”),
• VI. Henrik, I. rész
• VIII. Henrik
• Szeget szeggel
• Pericles
• Athéni Timon
• Titus Andronicus
• A két nemes rokon

Budai Éva
rovatvezető

WIILIAM SHAKESPEARE: I. szonett

A gyönyörűt szaporítani vágyunk,
Hogy így örökké rózsáljon a Szép,
S emlékét, ha hull érettebb virágunk,
Őrizhesse a zsenge ivadék:
De te, saját fényszemed rabja, rőzsét
Lángodra tápnak: önmagad dobod,
Ínségbe fojtva, ami csupa bőség
Mézed ürme, te, önnön gyilkosod.
Te, aki a világ friss dísze vagy
S a víg tavasz előtt még csak herold,
Bimbódba temeted tartalmadat
S, édes vadóc, fukaron tékozolsz.
Szánj meg; szűnj külső jusst habzsolni: másképp
Megeszitek, a sír s te, a világét.

VIII. szonett

Ki Zene vagy, mért bús a zene néked?
Méz nem ront mézet, kéj új kéjre vár
Mért szereted azt, ami kínnal éget?
Mért fogadod gyönyörrel, ami fáj?
Ha egybezsongó ütemek kimért
Frigye, összhangja bántja füledet,
Mind csak korhol, szelíden, amiért,
Nőtlen, te, rossz a társas-éneked.
Halld, egymásnak mily édesen felelget
Kölcsönös rendben s hitvesként a húr,
Mint mikor férj s a boldog nő s a gyermek
Dala egyetlen dallammá simul:
Szövegtelen dal, s dús egysége csak
Azt zengi, hogy magadban senki vagy.

(Szabó Lőrinc fordításai)