NAGYPÉNTEK

Jézus Krisztus a kereszten
Diego Velázquez
(1599-1660)

A nagypéntek a keresztény liturgiában a húsvét előtti péntek. Ezen a napon emlékeznek meg Jézus Krisztus kereszthaláláról.

Az evangéliumok és egyéb korabeli források alapján az időpont meghatározása nem egyszerű feladat. Sokan úgy gondolták, hogy Jézus egy áprilisi péntek este halt meg, amikor a Dél Keresztje csillagkép látható volt az égbolt alján Jeruzsálemtől délre. Ez azonban a precesszió miatt nem lehetséges. Egy lehetséges időpont Kr. u. 33., április 3. Ezen a napon részleges holdfogyatkozás is volt. A pontos dátum kiszámítását problémássá teszi a szinoptikus evangéliumok és János evangéliumának beszámolói közötti látszólagos eltérések. A fontos egyetértés az evangéliumok között az a tény, hogy a keresztre feszítés Poncius Pilátus kormányzása idején történt Kr. u. 26. és 36. között.

Nagypénteken az egyházban nincs szentmise, mert ezen a napon maga Jézus, az örök főpap mutatja be az áldozatot. Téves és kerülendő kifejezés a csonka mise. Nagypénteken igeliturgia van, áldoztatással. A pap a szertartást piros öltözékben végzi – a piros a vértanúság liturgikus színe. A papság és a segítők teljes csendben vonulnak be a templomba, s az üres oltárszekrény (tabernákulum) előtt arcra borulnak. Ezt követi az igeliturgia: az olvasmány Isten szenvedő szolgájáról szól, majd a szentlecke után János evangéliumából olvassák fel vagy éneklik el Jézus szenvedéstörténetét, a passiót. Ezután következnek ünnepélyes formában az egyetemes könyörgések. Majd körmenetben behozzák a keresztet, amely előtt tisztelegve minden hívő kifejezheti háláját és imádatát a megfeszített Krisztus iránt. Az igeliturgiát áldoztatás követi, a nagycsütörtöki misén konszekrált kenyérrel. A szertartást egyszerű könyörgés zárja, nincs áldás, nincs elbocsátás.

ÓMAGYAR MÁRIA-SIRALOM
(Egykori kiejtés szerinti szöveg Pais Dezső olvasatában)

Volék sirolm tudotlon.
Sirolmol sepedik,
buol oszuk, epedek,
Választ világumtuul,
zsidou fiodumtuul,
ézes ürümemtüül.
Ó én ézes urodum,
eggyen-igy fiodum,
sírou anyát teküncsed,
buabeleül kinyuhhad!
Szemem künyüel árad,
junhum buol fárad.
Te vérüd hullottya
én junhum olélottya.
Világ világa,
virágnak virága,
keserüen kinzatul,
vos szegekkel veretül!
Uh nekem, én fiom,
ézes mézüül,
szégyenül szépségüd,
vírüd hioll vizeül.
Sirolmom, fuhászatum
tertetik kiül,
én junhumnok bel bua,
ki sumha nim hiül.
Végy halál engümet,
eggyedűm íllyen,
maraggyun urodum,
kit világ féllyen!
Ó, igoz Simeonnok
bezzeg szovo ére:
én érzem ez bútürüt,
kit níha egíre.
Tüüled válnum;
de nüm valállal,
hul igy kinzassál,
fiom, halállal!
Zsidou, mit téssz türvéntelen,
Fiom mert hol biüntelen.
Fugvá, husztuzvá,
üklelvé, ketvé ülüd!
Kegyüggyetük fiomnok,
ne légy kegyülm mogomnok!
Ovogy halál kináal
anyát ézes fiáal
egyembelű üllyétük!

Michelangelo Pietàja
Mária a halott Jézussal

Budai Éva
rovatvezető