1445. március 1-jén született SANDRO BOTTICELLI itáliai festőművész

A korai reneszánsz (Quattrocento) idején a firenzei iskola legjelesebb képviselője volt, eredeti neve Alessandro di Mariano di Vanni Filipepi.

Önarckép; részlet a Háromkirályok imádása című festményről

Apja, aki tímármester volt, egy adóbevallásában így jellemezte negyedik, legkisebb fiát: „Fiam, Sandro 13 éves, iskolába jár és beteges.” Valószínűleg gyenge egészsége volt az oka, hogy nem folytatta az apja mesterségét, de mivel eszesnek és tanulékonynak bizonyult, taníttatták, ami abban az időben ritkaságnak számított. Legidősebb bátyjánál, Giovanninál lakott, akit alacsony, kövér termete miatt Botticellónak (hordócska) neveztek. A Botticelli név jelentése: Botticellóék. Másik bátyja, Antonio aranyozó mester volt, a Szent Lukács céh tagja.

Sandro Botticelli Pisába ment, ahol nekikezdett egy Mária mennybemenetelét ábrázoló freskónak, de nem fejezte be, mivel a megbízói elégedetlenek voltak a munkájával. Ebben az időben került szoros kapcsolatba a Medici-családdal, és többükről készített arcképet. Giovanni Lami kereskedő megrendelésére festette a Háromkirályok imádása című képét, amelyen a Mediciek közül többen felismerhetők. Ezután Urbinóba utazott, ekkor festette első ismertebb remekművét, A tavaszt a Villa di Castello számára.

Hamarosan Amerigo Vespuccinak és testvérének megbízásából az Ognissanti-templom számára festette meg a Szent Ágoston-freskót, amelyet követett a San Martino alla Scala-kórház részére készített Angyali üdvözlet, amely már teljesen egyéni hangú, a hagyományost ötvözi újításaival. 1481-ben és 1482-ben a római Sixtus-kápolna freskóin dolgozott tanítványaival. Három bibliai történet ábrázolása került ki a keze alól: a Mózes próbatételei, a Krisztus megkísértése és az Áron ellen lázadók megbüntetése. Ezek a képek az előbbieknél sokkal nyugtalanabbak, feszültebbek, amit a kutatók Leonardo hatásával magyaráznak. Ebben az időben ért pályája csúcsára. Leghíresebb képe, a Vénusz születése is ekkoriban készült.

Tavasz (Primavera)
1492
(Uffizi, Firenze)

Későbbi alkotásaira egyre inkább rányomta bélyegét magárahagyatottsága, nyugtalansága és mély vallásossága. Hamarosan egyre kevesebbet festett, a megbízókat valószínűleg elriasztotta műveinek zaklatottsága. 1504-ben még részt vett Michelangelo Dávidjának elhelyezéséről szóló vitában. A következő adat már 1510. május 17-éről való: ekkor helyezik örök nyugalomra az Ognissanti-temetőben.

Művészetét minden finomsága, érzékenysége ellenére a kortársak a „férfias” jelzővel illették. Megérezték benne azt a férfias szellemet, erőt és határozottságot, stílusalakító készséget, amellyel példát és utat mutatott az érett reneszánsz művészeinek.

(Valószínűleg egy igen korai freskóját találták meg Esztergomban, Vitéz János egykori esztergomi érsek dolgozószobájában. A freskó restaurálás után megtekinthető az esztergomi vármúzeumban.)

Budai Éva
rovatvezető
(forrás: wikipedia)

Háromkirályok imádása
1475-1477
A térdeplő alak Cosimo de’ Medici, mellette Piero és Giovanni, körülöttük a Medici-udvar több tagjával.
(Firenze, Uffizi)