4.
Családlátogatásra megyek egy politikushoz. Egyszerű, tiszta bérlakásban fogadnak. Meglepő tisztelettel és szeretettel beszélnek a gyermekeikről velem, akik jelen vannak és jókisfiúk módjára, múlt században divatos rövid nadrágban, matrózblúzban ölbe ejtett kézzel ülnek az asztalnál. Valamivel megkínálnak. Nagyon zavar, hogy egyikük sem néz a szemembe.
5.
Deportálnak néhány ismerősömmel, jórészt gyerekkel. Félnek, félek magam is, egy gyenge tervvel biztatom őket, hogy van menekvés, magunkkal visszük a szürke-fehér pettyes óriás reklámszatyrokat, jelzésemre ezeket mindenki maga elé tartja, és leugrunk a zöld teherautó platójáról, amikor kikanyarodik az udvarból. Reménykednek, én meg tudom, hogy hiába minden, az egyenruhások kutyáikkal kerestetnek majd, aztán szitává lőnek bennünket, szökevényeket.
6.
Párom a kora esti órákban váratlanul megjelenik és sürget, hogy születésnapi rendezvényre megyünk a Várba. Nincs időm átöltözni, elnyűtt ruhában, zsíros hajjal, kelletlenül adom be a derekam. Ott nagy galiba keletkezik, ugyanis a nehezen beszerzett, rettentő drágán vett ajándék eltűnik az ajándékokat tartó asztalról. Mit fogok adni az ünnepeltnek, kesergek. Volt kolléganőm megvigasztal, ne bánkódjak, annyi itt az ajándék, hogy az ünnepeltnek fel sem tűnik a kavalkádban, hogy tőlem nem kapott semmit. Sehogy sem értem, ilyen körökben is lopnak?
7.
Egy nagy irodaházban kaptam alkalmi munkát, valahányadik emeletén ablakot kell tisztítanom. Örülök a megbízásnak, egy meztelen hölgy munkáját veszem át, a délutáni műszakot. Azt mondja a megbízóm, hogy vetkőzzek meztelenre én is, hogy ne menjen tönkre a ruhám, mert veszélyes tisztítószerrel kell dolgoznom. Vetkőzök és a létrára lépek, nagyot kacsint rám George, új Facebook ismerősöm, én csodálkozom, hogy került ide, rémülten nézem tejfehér bőrömet, olyan vagyok, mint a willendorfi vénusz, elbújnék szégyenemben a világ elől.
8.
Utazótáskákba pakolom kisebb fiam ruháit, gondosan hajtogatom mind, hogy több darab férjen el. Nézem fiam arcát, nagyon gondterhelt.
– Nem utazol el? ─ kérdezem.
– De elutazom, csak sajnálom a gyerekeket.
– Nyugodtan menj, úgysem maradsz sokáig, majd segítek a feleségednek.
– De nem jövök vissza. – mondja a fiam.
Hozzálátok ágyneműt is csomagolni, az élénk színű csíkosat.
9.
Régi falubeli osztálytársammal találkozom a szűkös panellakásban. Kettesben vagyunk, fiatalon (vagy ötven éve nem láttuk egymást). Most sem ered meg a nyelve, némán bámul, én beszélek, igenlően ühümöt hümmög, a fejét rázza, mint akkoriban, mégis valami örömfélét látok a szemében.
10.
Hirtelen idegen törnek be az otthonomba. Edit barátnőm három-négy testes fiúval egy feltűnően színes, giccshatású szófát hozat be. A fiúk köszönés és megkérdezésem nélkül tesznek-vesznek, sikerült a falról leverniük a vakolatot. Szólok a páromnak, küldje el a hívatlan kontárokat, erre az egyik óriás mellényénél fogva emelgeti őt, még neki áll feljebb. Edit közbenjárására bocsánatot kér az ifjú titán. Jobban körülnézek, nem is tudtam, hogy ennyi szobám, és ennyi üres szekrényem van!
Ide aztán beköltöztethetem a rengeteg folyóiratot, meg könyvet, melyeket nagy barna dobozokban tárolok. Határtalanul gazdagnak érzem magam.
11.
Nagy rendetlenség van a kövesdi szolgálati lakásomban, amikor vendégeim érkeznek szülőfalumból. Sebtében pakolok, felmosom a konyhakövet, rend is csak ott látszódik „ahol a papok táncolnak”.
Panaszkodnak a földik, hogy sokat gyalogoltak, mire felértek hozzám, hiszen a buszmegálló öt kilométerre van innen, kérdezgetik, hogy élhetek így, a világtól elzárva, amikor beteg vagyok, tele rizikó-faktorokkal, azt válaszolom, hogy tágas a lakásom, van telefonom és az emberek szeretnek. Nagyon szeretek itt a hegytetőn élni, körülnézni, biztatom őket, hogy nézzenek ki ők is az ablakon, milyen gyönyörű táj tárul eléjük.
Kinézek és megrendülök: egész városkép rajzolódik ki a háztól felfelé, gyönyörű gótikus torony a felújított templomon. Miért nem vettem észre előbb a változást, miért pont most nézegetek ki és felfelé? Miért csak a lefelé vezető út vonzott? Mi mindent elszalajtottam a hosszú évtizedek alatt!
A vendégek is szájtátva állnak: ez tényleg szép; van buszjárat is a pusztára, hát persze, szóltak is az itteni emberek, de elfelejtettem, ilyen az ember, ha megöregszik.
12.
Félhomályban vetkőzök, fürdéshez készülőben. Érzem, valaki figyel, leskelődik. A könyves szekrény mögül elő-előbukkan egy sötét árnyék, egy fejforma. Fehér melltartóm világít csupán, lélegzetvisszafojtva figyelek, észlelek-e valami mozgást, lehet, hogy nem zártam kulcsra az előszoba ajtaját és valaki beosont, hogy rám ijesszen felelőtlenségemért.
Csend van, nyugalom – levetkőzök –, akkor szólal meg egy rekedtes hang, öreg ember lehet a gazdája. – Maradj még! Maradj!
Melleim elé kulcsolom a kezeimet.
– Ne takard el a melleidet, még sosem láttalak meztelenül, előlép egy idős, ősz férfi, volt szerelmem J., aki már fél éve halott, most eleven és könyörgő tekintettel néz. Megtagadhatom-e egy halott álombeli kérését?
*
Előző rész:
Legfrissebb hozzászólások