Előkelő család gyermekeként igen jó nevelésben részesült, azonban szülei ellenzése dacára iskolai tanulmányainak végeztével a színészi pályára lépett. Először kardalosnak állt Szigeti Imre soproni színtársulatához, innen a Bényei-Laczkó-társulathoz, majd a Kolozsvári Nemzeti Színházhoz, később Kassára Latabár Endréhez szerződött. Ezután lett a Nemzeti Színház tagja, majd az Operaház játékmestere.
Sikereit természetes játékmodorának köszönhette. Érzelmes, meleg humorral ábrázolta az élet elesettjeit és kisemmizettjeit.
Legnagyobb szerepei: Bariolo – Beaumarchais: Sevillai borbély és Figaro házassága, Pontyi – Bessenyei György: A filozófus, Szilvai professzor – Szigligeti Ede: Liliomfi, Tiborc – Katona József: Bánk bán, Pál apostol – Madách Imre: Az ember tragédiája, Gonosz Pista – Tóth Ede: A falu rossza, Göre Gábor – Gárdonyi Géza: A bor.
1910-től a Nemzeti Színház örökös tagja. Huszonöt éven át a Színiakadémia tanára is volt.
Csupán hetvenkét éves korában nősült meg azután, hogy beleszeretett egyik tanítványába. Az esküvő előtt (1913-ban) a Nemzeti Színház vezetősége rávette Újházi Edét, hogy menjen nyugdíjba, mert attól féltek, hogy a színész halála után majd magas életjáradékot kell fizetniük az özvegynek. Újházi kapcsolata – bár végül nyugdíjba vonult – annyira megromlott a Nemzeti Színház vezetőségével, hogy soha többé nem lépett színpadra annak ellenére, hogy mint örökös tagnak, lehetősége lett volna rá.
Az idős Mester egészségi állapota folyamatosan romlott, barátai sorra elmaradtak mellőle. Szomorú visszavonultságban, józsefvárosi lakásában tengette napjait. Nyugdíja nem fedezte kiadásait, így végül nagy szegénységben, 1915 november 5-én halt meg.
Blaha Lujza, Solti Dezső, Solti Hermin, Újházi Ede, egy ismeretlen (1911)
A „LEVES”
Esküvői ebédek, lakodalmak kedvelt első fogása az Újházi-tyúkhúsleves. A névadó Újházi Ede a századelő neves színésze. Újházi Ede magas, nehéz testű ember volt. Széles harcsabajuszos, mély és dörmögő hangú, – a megszólalása a színpadon és az életben is mindig eseményszámba ment. A szakma leginkább jeles szerepeiről emlegeti. A nagyközönség szemében gasztronómia-történeti alak is. Pályafutását számos legenda övezi, ezek egyike „tyúklevesének” története.
Látogatásai során elbeszélte, hogy ő az érett tyúkdarabokkal, aprólékokkal, jóféle fehér húsdarabkákkal, tésztával és megfelelő zöldséggel párolt leves kedvelője. Másnap a figyelmes főszakács kedveskedett neki a későbbi tyúkhúsleves első változatával. A Mester megkóstolta. További utasításokat adott a készítéshez. Így alakult, finomodott olyanná, ami a századfordulótól napjainkig a rangosabb vendéglátóhelyek kínálatából még véletlenül sem hiányozhat.
Nagy Endre író, konferanszié, színigazgató írta meg leghitelesebben az Újházi tyúkhúsleves készítésének igazi titkát:
„Nem sajnálta a fáradságot, költséget, elutazott Debrecenbe, hogy saját találmányú levesének anyagát beszerezze. Vén kakasok kellettek ehhez a leveshez, amelyeknek megkeményedett izmaiba szerelmi viharok íze-sava gyülemlett össze. Három napig egyfolytában kellett főniük, amíg belemálltak a levesbe és eggyé főttek a zöldséggel, főként a legendás jelentőségű zellerrel. Különösen vigyázott, hogy el ne kallódjanak a kakasok taréjai és egyéb megkülönböztető szervei, amelyeknek átazonosuló képességében babonásan hitt. Megkülönböztető figyelmének jele volt, ha valakit egy-egy ilyen részlettel megkínált. Egy ilyen tányér leves a beteget talpra állítja, s az egészségest viruló ifjúvá teszi.”
KATONA JÓZSEF: BÁNK BÁN (részlet)
TIBORC PANASZA
Ő csorda számra tartja gyülevész
Szolgáit! éppenséggel mintha minden
Hajszála egy őrzőt kívánna; sok
Meránit, olykor azt hinné az ember,
Hogy tán akasztani viszik, úgy körül
Van véve a léhűtőktől, s mi egy
Rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.
Ő táncmulatságokat ád szüntelen,
Úgy, mintha mindég vagy lakodalma, vagy
Keresztelője volna: és nekünk
Szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az
Utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
A tartozás mindjárt eszünkbe jut.
A jó merániak legszebb lovon
Ficánkolódnak – tegnap egy kesej,
Ma szürke, holnap egy fakó: – nekünk
Feleség- és porontyainkat kell befogni,
Ha veszni éhen nem kívánkozunk
Ők játszanak, zabálnak szüntelen,
Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
Kéményeinkről elpusztulnak a
Gólyák, mivel magunk emésztjük el
A hulladékot is. Szép földeinkből
Vadászni berkeket csinálnak, a-
Hová nekünk belépni nem szabad.
S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
És aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített.
Legfrissebb hozzászólások