Az ENSZ 1992-ben nyilvánította A FOGYATÉKOS EMBEREK NEMZETKÖZI VILÁGNAPJÁVÁ december 3-át, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékkal született, illetve betegség, baleset vagy katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira.
A fogyatékosság a gének hibájából vagy baleset, betegség miatt bekövetkező testi, érzékszervi vagy értelmi károsodással járó állandó, esetleg átmeneti funkcionális korlátozottság. Az így élők száma világszerte mintegy 650 millió főre tehető. Magyarországon több mint 600 ezerre becsülik a tartósan egészségkárosodott és fogyatékkal élő emberek számát.
Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 26. cikke elismeri a fogyatékkal élő személyek jogát az önállóságra, társadalmi és foglalkozási beilleszkedésre, valamint a közösségi életben való részvételre. A megváltozott munkaképességűek, a fogyatékkal élők elsősorban nem segélyekből, hanem saját munkájukból szeretnének megélni.
MI AZ A FOGYATÉKOSSÁG?
A fogyatékosság hosszan tartó fizikai, értelmi vagy érzékszervi károsodás, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja egy adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását. A fogyatékosság egy változó fogalom, bárki bármikor fogyatékossá válhat. A fogyatékosság NEM BETEGSÉG, hanem egy állapot.
A fogyatékosság leggyakoribb típusai: Mozgássérültség, Látássérültség: Gyengénlátás vagy Vakság, Hallássérültség: Nagyothallás vagy Siketség, Értelmi fogyatékosság, Beszédfogyatékosság: Dadogás vagy Némaság, Autizmus – Asperger-szindróma, Siketvakság.
Vannak kifejezések, szavak, amelyeket nem illik használni! Jó tudni, hogy a mozgássérült NEM nyomorék, hogy a hallássérült NEM süket és főképp nem süketnéma, a DOWN-kóros és az autista NEM bolond. Legjobb tőlük, maguktól megkérdezni. Vagy elég csak tudni, hogy ők: gyerekek, emberek, fiúk, lányok, férfiak, nők – mint mi mindannyian. Esznek, isznak, alszanak, szeretnek, dolgoznak, élnek.
ZELK ZOLTÁN: IDIÓTÁK
Homokkupacok közt botolva,
karjukkal szaggatva a port,
jött, jött felém a városszéli
grundon át egy csapat bolond.
Az egyik rikoltott s harapta
és karmolta a levegőt,
a másik kalapot emelt egy
árva csalánbokor előtt.
Kisérőjük csittítva őket,
néha szelíden hátraszólt –
s hirtelen fehéren felizzott
fölöttük az alkonyi Hold:
S ekkor egyik kukorékolva
a fehér Holdra mutatott,
majd rémülten szaladni kezdett
s futott már mind fölhajított
karokkal! szökdelve a porban!
s miként fölvert madársereg:
az alkony színei csapkodva
szálltak velük, a grund felett!
Jaj, mi nyílhatott meg előttük
fönn az égen? Milyen titok
csapott le rájuk a magasból,
amit én sose láthatok?
Mi űzi őket? Nem mondhatják,
nem felelhetne, csak szemük,
de ki értené meg közülünk
kusza, bomlott tekintetük?
Néztem utánuk, míg az este,
mint kútra: a tájra hajolt –
s már nem fölöttük: utánuk,
hátuk mögött rohant a Hold…
RABINDRANATH TAGORE: VAK LEÁNY
Egy vak leány jött a kertembe reggel
s virágfüzért adott, zöld levelekkel.
Én a virágot a nyakamba tettem
s könny csillogott föl mind a két szememben.
A lányt megcsókoltam, majd szóltam: „Áldott
vagy te is, akárcsak a virágok.
Te nem tudod, hogy mily szép, amit adtál
és nem tudod, hogy szebb vagy önmagadnál.”
(Kosztolányi Dezső fordítása)
Legfrissebb hozzászólások