1803. október 17-én született DEÁK FERENC (Kehidai Deák Ferenc Antal) politikus, jogász, táblabíró, államférfi, országgyűlési képviselő. „A HAZA BÖLCSE” – („ a nemzet prókátora” is).
Jogi végzettséget szerzett és ügyvédi vizsgát tett, majd Zala vármegye szolgálatába állt. Politikusként a reform-országgyűlésen a liberális ellenzék első embere volt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a Batthyány-kormány igazságügy-minisztere. A szabadságharc bukása után ő volt a passzív ellenállás vezéralakja.
A KIEGYEZÉS létrejöttében elévülhetetlen érdemeket szerzett. 1866-ban ő vezette azt a magyar tárgyalódelegációt, amelyik az áprilisi törvényekről, a nemzeti őrsereg és az önálló nemzeti bank felállításának kivételével kompromisszumra jutott Ausztriával.
Történelmi nagysága abban áll, hogy fő támogatója volt annak a folyamatnak, mely során elhárultak a magyar nemzet útjából azok az akadályok, amelyek az uralkodóházhoz és az örökös tartományokhoz fűződő viszonyt lehetetlenné tették.
Tevékenységével nemcsak az alkotmányt és a nemzet létét erősítette meg, hanem lehetővé tette Magyarország további fejlődését, anyagi és szellemi gyarapodását. A 19. század egyik legtehetségesebb magyar politikusaként tartják számon, aki megteremtette Magyarország átalakulásának és fejlődésének törvényi kereteit.
Több mondata szállóigévé vált, köztük a Hazát féltő kijelentés, melyet többek között a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található Deák-mauzóleum márványába is bevéstekː
„KOCKÁZTATHATUNK MINDENT A HAZÁÉRT, DE A HAZÁT KOCKÁZTATNI SEMMIÉRT NEM SZABAD.”
Élete 73. évében, hosszú szenvedés után, 1876. január 28-án, éjjeli 11 órakor halt meg szívinfarktus következtében. A nemzet gyásza impozáns módon nyilvánult meg, A törvényhozás mindkét háza január 29-i ülésén Deákot a nemzet halottjának nyilvánította, és az országos gyászhoz Ferenc József király január 30-án külön kéziratban csatlakozott. A főváros gyászpompát öltött; január 31-én a halottat a Magyar Tudományos Akadémia palotájának oszlopcsarnokába szállították, és itt tették ravatalra. A király és királyné elküldték koszorúikat. Erzsébet királyné maga is megjelent a nemzet halottjának ravatalánál, és e jelenetet Zichy Mihály nagy festményen örökítette meg.
Temetése királyi pompával ment végbe február 3-án délelőtt 11 órakor, sok száz küldöttség és a nemzet általános részvéte mellett. Holttestét a Kerepesi úti temetőben, később külön e célra a nemzet költségén épült mauzóleumban helyezték el. (forrás :wikipédia)
VÖRÖSMARTY MIHÁLY: DEÁK FERENC
ALkudtál s mondtad: „nem kell, amit ti szerettek,
Vagy nem kell úgy, mint élni, szeretni szokás;
Munkabiró lelket kívánok, félni tudatlant,
S félni merőt: amint a haza jobb ügye hí.
És emberszerető szívet, ha vad indulatokkal
És áleszmékkel küzdeni síkra kelek.
Tűrni viszályt és pártharagot, s ha kerűlni lehetlen,
Régi baráttól is tűrni a néma döfést.
S amint kezdettem fiatalkori lelkesedéssel
Arról hálaimát mondani vég napomon.
Mindezekért a díj, amelyet elérni reményem:
Vajha kicsin legyek a nagy haza hősei közt.”
1845. április 20. – augusztus 19. közt
Legfrissebb hozzászólások