KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE EMIL
(Kolozsvár, 1907. január 15. – Budapest, 1992. május 11.)
Budapesten 1989-ben
Francia eredetű erdélyi családban született Kolozsváron. 1924-ben költözött Budapestre. A pécsi Erzsébet Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán diplomázott, olasz-francia és filozófia szakon. 24 éves korában jelent meg első regénye A rosta címmel. Dolgozott többek közt a Statisztikai Hivatalban, az Iparművészeti Iskolában, valamint a Magyar Rádió dramaturgiai osztályán. Néhány évig a Franklin Társulat Kiadóvállalatának lektora is volt. A második világháború után szovjet hadifogságba került, onnan visszatérvén a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának vezetője, majd helyettes műsorigazgatója lett.
Az „átmeneti próza” talán legkülönösebb karakterű tehetsége. Hasonlítani bárkihez is szinte lehetetlen. Az „esszéistáktól” írásainak szinte tapintható, groteszk érzékletessége – a korabeli próza más irányzataitól hangsúlyozott, sokszor az abszurditásig vitt, játékosan kérkedő intellektualizmusa választja el. Bírálatait és tanulmányait olvasva sajnálhatjuk, hogy ezt a műfajt csak alkalmilag űzte.
Legnagyobb érdeme szívós harca az irodalmi legendákkal és hamis hitekkel szemben. Üldözte a bölcseleti tévedéseket, de ezenközben mindennemű filozófia ellen is hadjáratot indított.
Fő művének az 1942-ben megjelent Tegnapot és folytatását, helyesebben előzményét, a Szabadságot (1945) tekintik. Az esszének, a regénynek és az emlékiratnak e két rendkívül sajátos ötvözete nemcsak kulcsa az életműnek, de az úgynevezett középosztályi neveltetés páratlan éles kritikája is. Föltárta, hogy a húszas évek óta alapvetően megváltozott az írói és irodalmi gondolkozás. Már nem akarja a világot megváltani. Irtózik a szerepektől, és fő kötelességének a megismerést tartja.
A háború után egyik legaktívabb, legtermékenyebb írónk volt; lapot szervezett és szerkesztett. 1950-ben jelent meg legnagyobb szabású vállalkozása, a Mérlegen című regény, amelyben a Horthy-korszak társadalmának teljes keresztmetszetét rajzolta meg. 1956 után kezdődött érett írói korszaka, sorra jelentek meg esszékötetei: az Utazás a valóság körül, az Eretnek esszék és A beton virágai.
Regényei, kisregényei és elbeszélései mellett maradandót alkotott a mesék terén is.
(forrás: wikipédia)
KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE EMIL: A LÉGY MEG A BOLHA
Egyszer a légy meg a bolha elindult világot próbálni. Mentek, mendegéltek egy darabig, aztán a bolha megkérdezte:
– Hallod-e, pajtás, mitől dülledt akkorára a szemed?
Azt mondta a légy:
– Nekem attól, bolha pajtás, hogy mikor tehetem, az emberek feje búbján sétálgatok. Egyet lépek, egyet csípek, egyet lépek, egyet csípek. Addig-addig, míg az ember megdühödik, s fölemeli a kezét, hogy agyoncsapjon. Csak hát én elröpülök, ő meg magát veri fejbe. Ezen aztán olyan jót mulatok, hogy a szemem majd kiugrik a helyéből.
A bolha jóízűt kacagott a magyarázaton.
Egy darabig szótlanul lépegettek. Aztán megkérdezte a légy:
– Hát neked, bolha pajtás, mitől olyan görbe a hátad?
Azt mondta erre a bolha:
– Attól, légy pajtás, hogy én nem felülről csípem az embereket, mint te, hanem alulról. S ez bizony nehéz mesterség, mert ahányat csípek, annyiszor kell fölemelnem az embert. Egyet csípek, egyet emelek, egyet csípek, egyet emelek. No hát, ettől a sok emeléstől görbedt meg a hátam.
Ezen a légy akkorát kacagott, hogy a szeme még jobban kidülledt.
Budai Éva
rovatvezető
Legfrissebb hozzászólások