1882. december 16-án született KODÁLY ZOLTÁN zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, a Magyar Tudományos Akadémia tagja

Bartók Béla és Kodály Zoltán, a Zeneakadémia két ifjú tanára

A galántai népiskolában és a nagyszombati érseki főgimnáziumban végezte alsóbb tanulmányait. A Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakára járt. Az egyetem mellett beiratkozott az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia zeneszerző tanszakára is. Az iskola hangversenyein bemutatták c-moll nyitányát és Esz-dúr trióját. Erről később megjelent legelső (igen jó) kritikája egy pozsonyi lapban. 1904 júniusában megkapta a zeneszerzői diplomát. Szeptemberben újból beiratkozott a Zeneakadémiára, önkéntes ismétlőként.

Doktori disszertációját a magyar népdal strófaszerkezetéről írta. Ugyanekkor ismerte meg Vikár Béla fonogram-gyűjteményét, és ennek hatására döntötte el, hogy falura megy népdalokat gyűjteni. Kutatásai elején ismerkedett meg a hozzá hasonló utakon járó Bartók Bélával, ekkor vette kezdetét életre szóló barátságuk. 1906-ban Magyar népdalok címmel tíz-tíz népdalt adtak ki közösen, zongorakísérettel ellátva. Október 22-én mutatták be diplomamunkáját, a Nyári estét. 1907-től a Zeneakadémia zeneelmélet, majd a zeneszerzés tanárává nevezték ki.

Egy ideig kizárólag zongora- és zenekar-kíséretes dalokat, zongoraműveket és kamaradarabokat írt. Vokális alkotásaiban mindenekelőtt a magyar dalkultúra megteremtésére törekedett. Nem véletlen, hogy egyik dalsorozatának a Megkésett melódiák címet adta. Kodály ugyanis a magyar klasszikus költők, Arany János, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Balassi Bálint verseire írott műveivel próbálta pótolni azt a dalkultúrát, amely még a költők életében nem létezett. De a kortárs irodalom is felkeltette érdeklődését: Ady Endre verseit éppúgy megzenésítette, mint barátja, Balázs Béla vagy Móricz Zsigmond alkotásait. Mindezek mellett a dalainak köszönhetjük a nyelv hajlamaihoz alkalmazkodó prozódia megszületését is.

A Kecskeméti Vég Mihály szövegére komponált magyar zsoltár nemcsak a közvélemény nagyobb részét állította Kodály mellé, de a tanítványok seregét is vonzotta. Kodály szellemi támogatásával és az ő népnevelő-népművelő eszméinek jegyében hozta létre a harmincas évek közepén a Magyar Kórus és az Énekszó című folyóiratot. Mindkettő a katolikus egyházzene megreformálására, valamint a zenei nevelés színvonalának emelésére vállalkozott. Kodály úgy döntött, hogy ezentúl gyermekkarok számára komponál műveket.

Kodály Zoltánt köszöntik lakásán 82. születésnapja alkalmából a Magyar Rádió és Televízió óvodásai, mellette felesége: Péczely Sarolta áll
(fotó: MTI /Zinner Erzsébet)

A harmincas években a nagyzenekari alkotások mellett Kodály álma is valóra válhatott: a népdal megszólalt a hangversenypódiumon és az Operaházban. 1925-ben induló dalestjein számos népdalfeldolgozása hangzott fel a Magyar népzene sorozatának tíz-tíz kötetéből. A nagy változást a Székelyfonó hozta, amelynek zenei anyaga már kizárólag népdalra épül. Későbbi kórusaiban Kodály újból a magyar költészethez fordult. Ő állapította meg, hogy a zenetörténeti kutatás legfontosabb segédtudománya a zenei néprajz, és ezzel Magyarországon is meghonosított egy új diszciplínát, az összehasonlító népzenetudományt.

A Kodály-írások új témája a zenei nevelés, amelyet ő „zenei belmissziónak” tekintett. Felszólalt a magyar karének ügyében és felvetette az óvodai zeneoktatás ötletét is E munkával párhuzamosan számos pedagógiai művet tett az iskolások asztalára. Nyugalomba vonulása után is folytatta a népzene tantárgy oktatását a Zeneakadémián.

Kodály Zoltán zenei nevelési koncepciója ma a magyar zenei köznevelés alapját jelenti. Elgondolása szerint a jó zenész kellékei négy pontban foglalhatók össze: 1. kiművelt hallás, 2. kiművelt értelem, 3. kiművelt szív, 4. kiművelt kéz. Mind a négynek párhuzamosan kell fejlődnie, állandó egyensúlyban. Mihelyt egyik elmarad vagy előreszalad, baj van.

Legismertebb színpadi művei: Háry János, Székelyfonó, Czinka Panna balladája. Zenekari művei: Fölszállott a páva, Marosszéki táncok, Galántai táncok

WEÖRES SÁNDOR: KODÁLY ZOLTÁN

Örvendj, Pannónia, szökkenj virágba:
ezentúl én vagyok a te mosolygó lelked,
én állok kicsinyeid ágya mellett,
lépteiket az én dalom fogadja,
és csalogatja folyton magasabbra,
mint sziklán vérnyom a vadászt. Ki engem
hallgat már bölcsőjében és tovább:
szándéka ellen is színig telik
szándékommal, s nem ad okot haragra.
Itt minden szívet én vettem magamra,
kezem között melengetem, és rátapad
nem-földi asszonyillat bélyege.
Itt minden lépést én vettem magamra,
alája gördül vérem szőnyege.
Árát megadtam. Örvendj, szökj virágba:
a kóbor széltől elragadtalak,
hogy tiszta szálból szőjem a jövődet.
Sorsod vagyok, és sorsod az enyém.