Első szerzeményét 11 évesen alkotta, ekkor már a párizsi Conservatoire diákja volt. Itt ismerkedett meg Halévyvel, aki zeneszerzést tanított neki és aki nagy hatással volt művészi kibontakozására. Első jelentős művét, a C-dúr szimfóniát 17 éves korában írta, és ezzel elnyerte a Római-díjat, amelynek révén három évet tölthetett az olasz nagyvárosban. Kortársai idegenkedve fogadták színpadi kísérleteit és drámai zenéjének szokatlan, realisztikus hangját. Don Procopio című vígoperáját 1906-ban mutatták be kevés sikerrel, de következő műve, a Gyöngyhalászok című opera sem nyerte el a nézők tetszését.
Ezt követően más szerzők műveinek átdolgozásából és zongoratanításból élt. Besorozták a Nemzeti Hadseregbe a francia–porosz háború miatt, így kevés ideje maradt a komponálásra. Ekkor írta zongorára a Gyermekjátékok című sorozatot, valamint a Dzsamilé című egyfelvonásos operáját. A párizsi Vaudeville-színház igazgatójának kérésére írt Alphonse Daudet Az arles-i lány című elbeszéléséhez kísérőzenét. Ezt áthangszerelte nagyzenekarra, és a mű hangversenydarabként hatalmas sikert aratott.
Élete utolsó alkotása a Carmen című operája volt, amellyel azt remélte, hogy ez végre áttöri a francia közönség közönyét. A várt siker elmaradt, és a bemutató után néhány nappal a nagybeteg zeneszerző elhunyt. A Carmen későbbi előadásai viszont már hatalmas sikereket arattak, a mű pedig a közönség egyik nagy kedvence lett, és a mai napig az egyik legismertebb és leggyakrabban játszott opera.
A CARMEN
A darab szövegkönyve Prosper Mérimée, neves francia író hasonló című kisregénye alapján készült. A szövegkönyvet Henri Meilhac és Ludovic Halévy írták, akik több sikeres darabot írtak már Offenbachnak és Massenetnek egyaránt. Bizet 1872 őszétől 1874 tavaszáig komponálta a zenéjét, a kézírásos partitúra körülbelül 1200 oldalból állt. Bemutatója előtt az Opéra Comique igazgatósága visszakozott, kifogásolva az opera cselekményét, a nyíltszíni gyilkosságot, valamint az alsóbb néposztályhoz tartozó szereplőket. A szövegkönyv íróinak segítségével Bizet-nek sikerült azonban elfogadtatnia a művet.
A Carmen bemutatója többszöri halasztás után 1875. március 3-án zajlott le. A nézőtér zsúfolásig megtelt, számos zeneszerző barát is megjelent: Gounod, Delibes, Offenbach, Massenet. Az első felvonás hatalmas sikert aratott, különösképpen a Cigaretta-kórus, valamint a Habanera. A második felvonást is tapsvihar kísérte, különösen a Torreádor-dalt, valamint a Csempész-kvintettet. A harmadik felvonásból mindössze Micaela áriáját tapsolták meg. Az utolsó felvonás után francia szokás szerint bemondták a szerző nevét, ezt egyes jelentések szerint gyér taps fogadta, mások füttykoncertről számoltak be. A kritika változóan reagált a műre, hol kiemelték a korszakalkotó, új elemeit, hol pedig túlterheltségéről, énekelhetetlen számairól cikkeztek a szaklapok.
A Carmen ötödik előadása után a közönség érdeklődése annyira megnőtt, hogy legtöbbször telt házzal játszották. A szerzőt a darab sikertelensége által okozott depressziójából Franz von Jaunernek, a bécsi operaház igazgatójának levele zökkentette ki, aki jelezte, hogy a darab bemutatóját az osztrák fővárosban 1875. október 23-ra tervezi.
Utolsó hónapjaiban Bizet egészsége rohamosan romlott. 1875. június 3-án, valamivel éjfél után halt meg reumás szívrohamban. 36 évet és 8 hónapot élt. Június 5-én temették a párizsi La Trinité templomban. A Père-Lachaise temető felé tartó gyászmenet Chopin gyászindulójának akkordjaira indult el. Több mint négyezer ember kísérte utolsó útjára.
A sors fintora, hogy négy hónappal halála után, a bécsi előadás – amelyhez Bizet korábbi római tanulótársa, Ernest Guiraud írt balettet és recitativókat – elindította a Carment a világhír felé vezető úton, és Bizet-t a leghíresebb operaszerzők soraiba emelte.
Legfrissebb hozzászólások