Henry Graham Greene számtalan novellát, regényt, esszét, kritikát, életrajzot írt, de forgatókönyv és színdarab is fűződik a nevéhez. Művei közül többet meg is filmesítettek. Az 1930-as évekre már széles körben olvasott író volt, az 1940-es években nemzetközileg is ismert lett, az 1950-es évekre pedig a huszadik század egyik meghatározó irodalmi alakjává vált. Az író bipoláris zavarral küzdött, mely magánéletére és írásaira is kihatott.
Greene Berkhamstedben született, a család negyedik gyermekeként a hatból. A szülők, Charles Henry Greene és Marion unokatestvérek voltak, akik gazdag és befolyásos családból származtak. Greene öccse, Hugh a BBC vezérigazgatója, egyik bátyja pedig (Raymond) kiváló orvos volt. A családtagok között volt a Greene King sörfőzde tulajdonosa, illetve több bankár és üzletember. Charles Greene igazgatóhelyettes volt a Berkhamsted School-ban, majd 1910-től iskolaigazgató lett.
Greene 1910-ben került iskolába. Bentlakóként mélységesen boldogtalan volt itt, és többször próbált öngyilkosságot elkövetni. 1921-ben, tizenhét éves korában hat hónapig pszichoanalízissel kezelték depresszió ellen, majd bejáróként tért vissza az iskolába. Az oxfordi Balliol College-ba került. 1925-ben jelent meg első verseskötete, amely nem aratott nagy sikert.
Graham Greene és felesége, Vivien
(1927 október 15. )
Az iskola elvégzése után Greene újságíró lett, először Nottingham-ben (ez a város később úgy tér vissza a regényeiben, mint a sekélyes provincializmus szimbóluma), majd a The Times szerkesztőjeként. Nottinghami korszakában kezdett levelezni a római katolikus Vivien Dayrell-Browning-gal, aki azért írt neki, hogy helyreigazítsa őt egy katolikus hittételt illetően. Greene 1926-ban tért át katolikus hitre, és a következő évben összeházasodtak Vivien Dayrell-Browning-gal. Két gyermekük született, Lucy (1933) és Francis (1936). 1948-ban Catherine Walston miatt Greene elhagyta feleségét Vivient, de hivatalosan nem váltak el. Graham Greene első és egyetlen felesége az író halála után sem ment férjhez, 2003-ban, 98 éves korában hunyt el.
Greene első megjelent regénye a The Man Within volt 1929-ben, és a fogadtatás arra bátorította, hogy feladja az állását a The Timesnál és regényíróként dolgozzon. Következő két könyve mégsem hozott sikert. Az első valódi áttörést az Isztambuli vonat című műve hozta meg (1932). Sok más könyvéhez hasonlóan ezt is megfilmesítették (Orient Express, 1934).
A regényírásból származó jövedelmét újságírással egészítette ki: könyv- és filmszemlét írt a The Spectatornak, és társszerkesztője volt a Night and Day folyóiratnak.
Regényeit eredetileg két kategóriába osztották: bűnügyi regényekre, mint például a Brightoni szikla, amit ő maga is „szórakoztató irodalomnak” minősített, de amelyek gyakran hordoztak jelentős filozofikus tartalmat is, illetve irodalmi művekre, mint például a Hatalom és dicsőség, amikre hírnevét alapozta.
Greene és az olvasói egyaránt úgy találták, hogy a „szórakoztató” könyvek majdnem olyan magas – sőt, néha magasabb – értéket képviselnek, mint az irodalmiak, így később Greene kombinálta e két megközelítést olyan könyveiben, mint Az emberi tényező, Havannai emberünk és A csendes amerikai.
Henry Graham Greene
(1904. október 2. – 1991. április 3.)
angol író, drámaíró, kritikus
Amellett, hogy sok könyvét megfilmesítették, írt néhány eredeti forgatókönyvet is, amelyek közül A harmadik ember (The Third Man) vált a legismertebbé.
Csak egyetlen filmben játszott, abban is mellékszereplőként, az 1973-ban bemutatott Amerikai éjszaka című filmben egy angol biztosítási brókert alakított.
Greene egész életét meghatározta, hogy szeretett utazni. Minél messzebb, távoli és vad vidékek vonzották. Utazásai alkalmat nyújtottak arra, hogy az Egyesült Királyság javára kémkedjen, például a második világháború alatt Sierra Leonében. Greene-t Kim Philby, a hírhedt kettős ügynök, a később „Cambridge-i Ötök” néven ismertté vált kémhálózat tagja szervezte be az MI6-hoz. 1938-ban Mexikóba utazott, hogy megfigyelje az erőltetett szekularizáció hatását; ezt az utazását a római katolikus egyház támogatta. Az utazás eredményeképpen született meg a tényszerű The Lawless Roads, és a Hatalom és dicsőség című regény, amelyet sokan Greene legjobbjának tartanak. A regényt a Vatikán 1953-ban elítélte.
Greene élvezte a paródiát. 1949-ben, amikor a New Statesman versenyt hirdetett Greene stílusának parodizálására, álnév alatt maga is elindult a versenyen és második díjat nyert. A kérdéses művet (The Stranger’s Hand) később egy másik író fejezte be és Mario Soldati olasz rendező vitte filmre. 1965-ben Greene részt vett egy hasonló versenyen, és tisztes dicséretet szerzett itt is.
1966-ban Greene Antibes-ba költözött, ahol abban az időben Charlie Chaplin is élt, akivel jó barátságban volt. Élete utolsó éveiben Greene egy svájci kisvárosban (Vevey-ben) élt, a Genfi-tó partján. 1991-ben hunyt el, 86 éves korában, leukémiában.
(Forrás: wikipedia.hu, szöveggondozás Lenolaj.hu)
Legfrissebb hozzászólások