Kisbirtokos, sokgyermekes, szegény székely földműves család gyermekeként született Farkaslakán. Kilencéves korában egy pisztollyal ellőtte a bal hüvelykujját, ezért a szülők úgy határoztak, hogy taníttatni fogják, mert nem lesz képes elvégezni a gazdasági munkát. 1916-ban behívták katonának, majd hadiérettségit tett Gyulafehérváron, és karpaszományos őrvezetőként az olasz frontra került.
Ki akart törni az elődök paraszti életformájából, méghozzá nem is a szellemi élet, hanem a városi-polgári életforma felé. Ezért kezdte el jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen, majd miután lediplomázott, a Kereskedelmi Akadémián tanult tovább. Nevét is ekkoriban változtatta meg Tamás Jánosról Tamási Áronra. Tanulmányai befejeztével banktisztviselőként helyezkedett el előbb Kolozsváron, majd Brassóban.
Huszonhat éves korában kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol volt alkalmi munkás, majd banktisztviselő is, noha írói karrierje épp ekkoriban kezdett beindulni. A székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették azokat a novellákat, amelyekből első kötete, a Lélekindulás összeállt. Amerikából küldte haza a kéziratot a kolozsvári kiadóhoz. A műre a romániai magyar és a magyarországi irodalom is azonnal felkapta a fejét. Néhány évig New York-ban élt, majd rövid ideig a Chicago melletti Garyben és végül a nyugat-virginiai Welchben. Innét települt haza Kolozsvárra, hogy aztán rövid időn belül szűkebb hazájában, de Magyarországon is az egyik legnépszerűbb író váljék belőle.
A két háború között gyors egymásutánban jelentek meg novelláskötetei, regényei is, közülük is az elsők között A szűzmáriás királyfi, amit javarészt még Amerikában írt, de csak hazatelepülése után fejezett be. Ezután jött a Címeresek, amelyekben az erdélyi világ feszültségeit rajzolta meg, majd fő műve, az Ábel-trilógia. Előbb az Ábel a rengetegben, majd folytatásai: Ábel az országban és Ábel Amerikában, melyek tartalmát javarészt saját életéből merítette. Az Ábel harmadik kötetének végén hangzik el a szállóigévé lett mondat: „AZÉRT VAGYUNK A VILÁGON, HOGY VALAHOL OTTHON LEGYÜNK BENNE.”
A második világháború után (melyben tartalékosként szolgált, ténylegesen azonban sohasem hívták be) Magyarországon maradt, az 1945-ös választások után pedig egyike lett annak a tíz (később tizenkét) kiemelkedő közéleti személyiségnek, akiket az alakuló Nemzetgyűlés külön törvény alapján meghívott képviselőnek a parlamentbe. A felkérést elfogadta, egyidejűleg a Nemzeti Parasztpárt színeiben a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja is lett. Képviselősége alatt kétszer is felajánlották neki a vallás- és közoktatásügyi tárcát, de mindkétszer elutasította azt. Mandátuma lejárta után, mivel a törvényt, ami alapján behívták, eltörölték és az 1947-es választásokon nem indult, politikai karrierje be is fejeződött.
1949 és 1953 között kiszorították az irodalmi életből, egyúttal akadémiai levelező tagságától is megfosztották; ekkoriban leginkább jeleneteket, bábjátékokat, verses önéletrajzot írt. 1966. május 26-án hunyt el Budapesten. Kérésére szülőfalujában, Farkaslakán temették el. Itt látható a sírja a templomkertben; sírkövén ez a felirat olvasható:
„Törzsében székely volt, fia Hunniának
Hűséges szolgája bomlott századának.”
(forrás: wikipédia)
KÁNYÁDI SÁNDOR: TAMÁSI ÁRON SÍRJÁRA
Négy szép holló talpig gyászba
rászállt a két cserefára.
Tövig égnek a villámok,
ragyog újra a magasság,
leng a fény a domb közt,mint a
kaszák mikor fölakasztják.
Ősszel aztán a két vén fa
bronzba önti lenn a hantot.
Jönnek majd és megcsodálják,
mint egy ledöndült harangot.
Farkas üvölt,öltözködnek
a hollók majd patyolatba,
csillagot tart ölelőleg
karjaiban a két nagy fa.
Kívánhat-é ember többet,
derékaljnak szülőföldet
s két cserefa tömött ágát
szemfedőnek.
Legfrissebb hozzászólások