Egy gyertyaöntő és szappanfőző kézműves családjában, a tíz gyermek között hatodikként született, egy Svédországhoz tartozó kisvárosban. Egész életében megőrizte svéd állampolgárságát. Hétéves korában elvesztette édesanyját. 13 éves korában korcsolyázás közben beszakadt alatta a jég és egyik öccse a kimentése során meghalt. További négy testvére betegségben hunyt el.
Tizenhat évesen kezdett el rajzot tanulni szülővárosában, itt ültették bele a szülőföld szépsége iránti lelkesedését. Tanulmányait a koppenhágai akadémián folytatta, amely akkoriban nemzetközileg is kiemelkedő intézménynek számított. Ezután Drezdába költözött, és az ottani akadémián tanult festészetet. A szabad művészek első generációjához tartozott, akik már nem nagyúri támogatóik kegyéből, hanem műveik eladásából éltek meg. Egy szélütés miatt abba kellett hagynia a festést. 65 éves korában halt meg.
Művészi világára nagy hatást gyakoroltak politikai nézetei. A német hazafiság akkoriban nagy fellendülésen ment keresztül, a napóleoni háborúk nyomán a német egység gondolata egyre erősebb gyökeret vert a társadalomban. Festményeinek alakjai pl. nemzeti viseletet hordanak, ami akkoriban a francia elnyomással szembeni ellenállás jelképe volt. Hazafiságával ugyanakkor össze tudta egyeztetni pomerániai lokálpatrióta, valamint svéd-barát érzelmeit is.
Művészetének másik forrása személyiségében rejlik: tipikusan romantikus, melankolikus, a világtól elzárkózó, a természethez kötődő, vallásos lelki alkatú volt. Gyakran foglalkoztatták a lét, a születés, az elmúlás filozófiai kérdései, és ezek nagy szerepet kaptak festményein is.Természetábrázolása részleteiben valósághű volt, azonban kompozíciójának egésze már sokkal többet mondott, mint a részletek összessége. Vallásos érzelmei a korában uralkodott protestantizmussal szemben egyfajta panteizmus felé fordultak, a természetben pogány isteni erőt látott.
Szimbolikájában a gyakran alkalmazott lila szín a melankólia jele, különösen a képek alját jellemző sötét árnyalatokkal együtt. Sok képén megjelennek az életút állomásai, a születésre és az elmúlásra utaló szimbólumok. Képeinek személyei általában rendezett, jó minőségű öltözetben, szilárd alapokon, köveken állnak, ami a hitet, magabiztosságot jelképezi. A lucfenyő az öröklétet, a hó az elmúlást, a halált idézi meg.
Festményei tengert, hegyeket, fákat, napot és a holdat ábrázolnak. Az előtérben gyakran látható egy vagy két, háttal álló staffázs-alak (mellékalak). Olyan érzésünk támad, mintha belépnénk a festménybe, hiszen mi, nézők éppúgy a táj szemlélői vagyunk, mint ők. Festményei többnyire a valóságos látványból kiinduló, de mégis misztikusnak látszódó tájakat ábrázol. Jacques-Louis David így írt róla : „Vele vonult be a tragédia a tájképfestészetbe.”
Mottója: „A festőnek nemcsak azt kell festenie, amit maga előtt lát, hanem azt is, amit magában lát. Ha azonban semmit sem lát magában, akkor hagyja abba annak festését is, amit maga előtt lát.”
Budai Éva
rovatvezető
(wikipedia.hu)
Rügeni krétasziklák (1818)
Nő az ablaknál (Friedrich felesége)
Az élet lépcsőfokai (1835)
Legfrissebb hozzászólások