Édesapja, Francisco de Argote városi bíró volt szülővárosában, Córdobában, édesanyja, Leonora de Góngora pedig régi nemesi családdal büszkélkedhetett. Szülei gondosan taníttatták, 15 évesen a salamancai egyetemre küldték kánon- és polgári jogot tanulni. Nem volt túlságosan kiemelkedő tanuló, azonban már fiatalon elismert költővé vált (1585-ben még Cervantes is elismerően írt róla La Galatea című művében).
Góngora ifjúságára gondtalan élvhajhászat volt jellemző, tanulmányai végeztével mégis egyházi pályára lépett, és pappá szentelték 1605 körül. Első feladatai főleg diplomáciai jellegűek voltak, ezért bejárta Spanyolországot (Valladolidban és Madridban lakott). Közben népszerűsége gyorsan nőtt, akárcsak irigyeinek száma.
1617-ben Sandoval hercege kijárta számára, hogy III. Fülöp király tiszteletbeli udvari káplánja legyen. Mindössze két évig állt kegyben, mert ellenfele, az ifjú irodalmár, Francisco de Quevedo kiütötte a „nyeregből” – Góngoráról elterjesztették azt a vádat, hogy homoszexuális és hogy converso, azaz kikeresztelkedett zsidó vagy mór származású. Végül 1626-ban súlyos betegség támadta meg a kegyvesztett költőt, aki visszavonult szülővárosába. Córdobában halt meg.
Góngorát bár a legnagyobb spanyol költőként tartják számon, költészete mégsem népszerű. Kifinomult, szellemes verseket alkotott, és különösen fejlett vizuális képzelőereje volt, ami az egyik legnagyobb barokk költővé emelte. Korai költeményei között remekbe szabott szonetteket és balladákat találunk. Hírneve elsősorban monumentális, bonyolult, stilizált érett művein alapszik (például Panegyrico al duque de Lerma (Dicsőítő költemény Lerma hercegéhez, 1609), Fábula de Polifemo y Galatea (Polifemo és Galatea története, 1613?) és a befejezetlen pásztoridill, a remekműnek tartott Las Soledades (1613). Góngora a drámával is megpróbálkozott, ennek tanújele a Las Firmezas de Isabel és a két befejezetlenül maradt darab, a Comedia venatoria és az El Doctor Carlino.
Góngora stílusában (estilo culto) több követője is alkotott, ami mind kevésbé volt népszerű. A „gongorizmus” vagy „culteranizmus” a spanyol irodalom egy barokk tendenciája lett: jellemzője a kifinomult kifejezésmód, az erőteljes latinizálás, a klasszikus mitológiai allúziók és a dús metaforahasználat volt.
(Forrás: wikipedia.hu)
Az élet csalárd rövidségéről
A sebes nyíl nem suhan úgy a célba,
amelybe éles foggal belevájhat,
s versenyen győzni szekeret se láthat
nagyobb csöndben a szeszélyes aréna,
mint amily gyorsan s loppal fut a néma
véghez életünk. Ki nem hiszi, bár vad
esztelenségben éljen, mint az állat,
annak minden új Nap egy-egy kométa.
Karthágó vallja, s te kétségbe vonnád?
Ha árnyat hajszol s vázképet ölelget
lelked, Lucius, a veszélyt kísérted.
Nem bocsátják meg neked ezt az órák,
az órák, miket a napok reszelnek,
a napok, miket szétrágnak az évek.
(Rónay György fordítása)
Legfrissebb hozzászólások