A tunguzkai esemény helyszíne Szibériában
1908. június 30-án reggel hatalmas és fényes tűzgömb látszott Ázsia több pontjáról, amely látványos robbanással semmisült meg, közel 8 kilométerrel a felszín felett. A Tunguz robbanás néven elhíresült esemény az egyetlen modern kori példa a nagyobb kozmikus becsapódásokra, pontosabban a velük kapcsolatos légköri robbanásokra.
A tunguzkai esemény 1908. június 30–án reggel, helyi idő (UTC+7h) szerint 7 óra 13-kor Szibéria középső részén az Alsó-Tunguzka és a Léna folyó között a légkörbe lépett, tűzgömbbé vált, majd még a légkörben felrobbant égitest volt. Délkelet felől északnyugat felé haladt, viszonylag lapos (5–22 fokos) szögben süllyedve 4–500 kilométert tett meg, majd mintegy 6–8 kilométer magasságban felrobbant.
Érdekesség, hogy már a robbanás előtti napokban megnövekedett az éjszakai világító felhők és a halojelenségek előfordulási gyakorisága. Ez az alapja az úgynevezett porcsóva-elméletnek, mely szerint a Föld egy üstökössel való találkozás előtt áthaladt annak porcsóváján, ami apró porszemcsékkel telítette a légkört már a becsapódás előtt.
A Tunguz-eseményt 200 kilométerről is lehetett látni. Többek szerint a legnagyobb fényesség az objektum felrobbanása után percekkel jelentkezett. A robbanás által kiváltott elektromágneses sugárzás körülbelül 50 kilométer távolságig a szemtanúk bőrét megperzselte, illetve azt forrónak érezték. A lökéshullám az embereket 60 kilométeres távolságig ledöntötte a lábukról, 500 kilométerről még félelmetesen hangosnak írták le. Meteorológiai obszervatóriumok az egész Földön észlelték. A földrengéshullámok a (később szabványosított) Richter-skála szerinti 4,5–5-ös értéket értek el. Az irkutszki geomágneses obszervatóriumban a Föld mágneses terének háborgásait észlelték. A jelenség az esemény után 5–6 másodperccel kezdődött, és pár óráig tartott. Távolabbi észlelők ilyen jelenségeket nem tapasztaltak. A jelenség a tudósok szerint az ionoszférába került porral lehetett összefüggésben.
Leonyid Alekszejevics Kulik
(1883–1942)
orosz geológus, akadémikus
19 évvel a Tunguz-esemény után Leonyid Alekszejevics Kulik (1883–1942) orosz geológus, akadémikus és társai szelték át a tajgát. Kulik matematika, fizika, ásványtan és erdészet tudományaiban szerzett diplomákat, a szentpétervári ásványtani múzeum alkalmazottja volt, ő vezette az első expedíciót. A cél az volt, hogy átkutassák a meteorit becsapódásnak környékét, kikérdezzék a szemtanúkat.
1927 tavaszán küzdelmes utazás után Kulik és társai megérkeztek, és elsőként a helyi őslakosoktól (nomád és félnomád evenk és tunguz népesség) próbáltak informálódni, de azok vonakodtak mesélni az eseményről, amit Ogdi nevű viharistenségük pusztításának véltek, sőt megközelíteni sem merték az érintett helyszínt. Végül áprilisban Kulik és egy társa egy helyi vezetővel mégis elindult a helyszín felé, és két nappal később a Makirta folyócska mentén meglátták az első bizonyítékokat.
Becslések szerint 8 millió fa dőlt ki, koncentrikusan, az epicentrumtól 20-40 kilométer távolságig. A legbelső 4–5 kilométeres zóna az úgynevezett Távíró-erdő, itt a fatörzsek egy része állva maradt (távíró-póznákra hasonlítva), de ágaik leégtek vagy leszakadtak. A pusztítás alakja jellegzetes, lepkeszárny alakú, ez viszonylag lapos szögben becsapódó objektumra utal. A lökéshullám a terület széléig mintegy 100 másodperc alatt ért el. A ki nem dőlt fák is pár éven belül elpusztultak.
A természetes vegetáció fejődése először 4–5 évre lelassult, majd felgyorsult, ez utóbbi valószínűleg a légkörbe került és később csapadék formájában kihullott nitrogén-oxidokkal van kapcsolatban, a tudósok úgy gondolják, hogy ez „trágyázta” meg a talajt. A mutációk gyakorisága megnőtt, valószínűleg az élőhely gyors megváltozásának köszönhetően (és nem például a radioaktivitás miatt). A mutációk gyakorisága az objektum feltételezett légköri pályája mentén is megnőtt.
A robbanás helyszínén legelő állatokat hamuvá égette, 30 kilométeres körzetben minden fát gyökerestül kitépett, és a 65 kilométerre lévő Vanavara település házainak ajtajait, ablakait betörte. Vanavara település közelében 80 km sugarú körben letarolta a tajgát, a helyszíntől 500 kilométerrel távolabb közlekedő transzszibériai vasútvonal utazóközönsége is szokatlanul világos fénycsóvára lett figyelmes, ugyanakkor erős rengést is érzékelt. A robbanás energiáját 10–20 megatonna TNT robbanási energiájával egyenértékűre becsülik.
19 évvel a becsapódás után is döbbenetes volt a látvány
– Leonid Kulik expedíciója –
(1927)
A tunguzkai-eseménnyel kapcsolatban az eltelt 115 év alatt nem találtak becsapódási krátereket, nemrégiben azonban felmerült egy lehetséges jelölt. A mintegy 300 méter átmérőjű Cseko-tó 8 kilométerre észak-északkeletre fekszik a robbanás feltételezett epicentrumától. Egy mély, meredek falú, kúphoz hasonló alakú mélyedést tölt ki a víz, amelynek aljzata maximum 50 méterrel süllyed a pereme alá. A tónak nincs nyoma az 1908 előtti feljegyzésekben – igaz, a területről kevés leírás maradt fenn.
A térségben lévő egyéb tavak az örökké fagyott talaj miatt lapos aljzatú, sekély, meredek peremmel bíró alakzatok. A Cseko-tó ezekhez képest meglepően mély. További furcsaság, hogy a tó kissé elliptikus alakú, amelyet nagyon lapos szögben becsapódó objektum is létrehozhatott.
A 200 kHz-es frekvenciájú ultrahangokkal végzett hangradaros vizsgálat szerint a tó aljzatán felhalmozódott üledékben kb. 10 méter mélyen a környezőtől eltérő jellegű réteg húzódik. Amennyiben tényleg becsapódás vájta a tavat, akár a megsemmisült test anyaga is lehet ebben a rétegben, de a beomlott kráterperem anyagát is tartalmazhatja – perem ugyanis nincs a kráternél. A végső választ ennek a rétegnek a vizsgálata adná, eddig azonban csak 1,8 méter mélységig sikerült mintát venni az üledékből.
A felrobbant objektum mibenlétét teljes bizonyossággal nem sikerült megállapítani, valószínűleg egy üstökös darabja volt. Annak ellenére, hogy a történeti korokban a Földet ért legnagyobb hatású kozmikus jelenség volt, a tunguzkai esemény okának kiderítésére, nem kis részben távoli és elzárt helyszíne miatt, nagyon kevés figyelmet fordítottak. A Szovjetunió felbomlása után a terület viszonylag szabadon látogatható, így a jelenség kutatása felgyorsult.
Forrás: wikipedia
Legfrissebb hozzászólások