1858. június 14-én született DANKÓ PISTA cigány-muzsikus, nótaszerző

Dankó Pista és édesanyja

„Bölcsődben a koldus fiát ringatták. Koporsódban, mint királyt kísérnek utolsó utadon.” (Gárdonyi Géza)

Apja, Dakó István cigányzenész, anyja Mijó Rozália. Szülei első gyermekeként született. Húgai: Irén, Etel és Róza. Csupán 9 éves volt, amikor édesapja meghalt.

Három elemit: egy református, meg egy lutheránus osztályt végzett el, mégsem maradt műveletlen a nagy nyomorban élő fiú, mert szeretett olvasni, és gyakran kért kölcsön könyveket diáktársaitól. Érdekesség, hogy később saját könyvtára is lett. Leginkább id. Alexandre Dumas, Victor Hugo és Jókai Mór műveit kedvelte.

Erdélyi Náci két hónapig tanította hegedülni, hamarosan azonban munkát kellett vállalnia: vályogvetőként kereste kenyerét. Virtuóz ugyan nem lett, de kortársai beszámolói szerint szívéből jött a zene, amikor játszott. 15 éves volt, amikor szülőfalujában megszervezte cigányzenekarát, melynek egyben vezetője is volt. A környékbeli tanyavilágban zenéltek, mivel olcsó muzsikusokra volt kereslet, gyakran léptek fel némi pénzért, ételért vagy borért cserébe. A banda Joó Ferenc arcképfestő tanyáján is megfordult, a 17 éves, kékszemű Pista (az István nevet sohasem használta) beleszeretett a gazda Ilonka leányába, aki 13 éves volt, de nem neki szánták.

Három évvel később Pista nevében Daróczy Pál pusztai kapitány, a betyárvilág csendbiztosa kérte meg a lány kezét, de a leány apja elzavarta őket a birtokáról. Ilonka átadott egy szál rózsát Pistának a kapuban. Kétszeri sikertelen leányszöktetés után, végül harmadjára vitte oltárhoz a lányt, a kisteleki templomban.
Dalköltészetében gyakori motívum volt a rózsa, legalább ötven nótájának címében vagy szövegében megtalálható. Számos betétdalt írt népszínművekhez. Pósa Lajos, Gárdonyi Géza, Békefi Antal, Tömörkény István írtak szöveget a dalaihoz.

Később Szegedre került. Blaha Lujza előadása révén tettek szert népszerűségre első dalai. 1890-ben Budapestre utazott, majd 1895-ben elnyerte az Új Idők pályadíját azzal, hogy Pósa Lajos balatoni nótáit megzenésítette.
Az 1890-es években beutazta Magyarországot a daltársulatával, felléptek az Alföldön, valamint a Felvidék nagyobb városaiban, és ennek köszönhetően a német daltársulatok népszerűsége a háttérbe szorult. Megfordultak Oroszországban is, Moszkvában és Szentpétervárot játszottak.

Anekdota is őrzi ottani sikereiket:

A cári udvarban adott koncerttel olyan sikert arattak, hogy az előadás után Miklós herceg odalépett Dankóhoz, és elismerése gyanánt a muzsikus ujjára húzta legszebb briliánsgyűrűjét. A többi vendég látva a jelenetet, rendre odament hozzá gratulálni, és Dankó mindegyik ujjára került egy-egy gyűrű. Miután megteltek a kezei, a következőt mondta egy sóhaj kíséretében:

„Drága jó Istenem! Miért adtál nekünk csak tíz ujjat…?!”

A népies műzene egyetlen olyan alakja volt, akinek személyét több író és költő megörökítette. Ady Endre és Juhász Gyula verset írt hozzá, Móra Ferenc, Tömörkény István, Rákosi Viktor írásaiban is feltűnt, Gárdonyi József, Gárdonyi Géza fia, megírta regényes életrajzát. 1940-ben film is készült életéről, amelyben Jávor Pál alakította, ez volt a kétszázadik magyar hangosfilm.

A kottaíráshoz nem értett, így dalait mások jegyezték le.

Sikerei ellenére életét végigkísérte a nyomor. Amikor tüdőbaja egyre súlyosbodott a „Pósa-asztal” társasága indított számára gyűjtést, adományok érkeztek az egész országból a gyógyíttatására. San Remo-ba küldték, ahol egy télen át kúrálták, azonban egészsége már nem tudott helyrejönni: 1903. március 29-én hunyt el, sógora budai lakásában 44 éves korában érte a halál.

Herczeg Ferenc búcsúztatta Pesten, ötszáz cigány játszotta az „Eltörött a hegedűm…” című nótát. A szegedi múzeum előtt volt felravatalozva, Pósa Lajos és Tömörkény István mondtak búcsúbeszédet koporsójánál. A Belvárosi temetőben díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra. Szobra is készült, felállításának ügyét Pósa Lajos szervezte meg. Margó Ede szobrászművész formálta meg a dalköltő alakját, amiért honoráriumot nem kért, csupán a felhasznált márvány árát.

Halálának centenáriumán, 2003-ban emléktáblát avattak, amelyen Juhász Gyula 4 sora olvasható:

HÚZD RÁ, CIGÁNY, TE ÖRÖK, TE ÁLDOTT,
VIRULJ MINDIG DICSŐ NÓTAFA,
HALHATATLAN HÍRED RAGYOGÁSÁT
BE NE FÖLDELJE FELEDÉS HAVA!

Mintegy 400 önálló népies műdalt írt, ezekből néhány: Eltörött a hegedűm, Egy cica, két cica, Most van a nap lemenőbe, Szőke kislány, csitt, csitt, csitt, Nincs szebb lány a magyar lánynál, Nincsen a császárnak olyan katonája, Az a szép, akinek a szeme kék.

ADY ENDRE: DANKÓ

Kanyargó Ér mentén fekete, magyar föld
Volt az én testemnek életet adója,
Földből élő ember az édesapám is,
Olyan rég nem szóltam magyar szóval róla.
Magyar ott a síkon, szívig magyar minden,
Magyar a vér is még az én ereimben,
Hej; hogy olyan ritkán emlékszem meg róla,
Hej, hogy messze tőlem az Ér-mosta róna!…
Nem tehetek róla…
Én rólam talán ezt eleve rendelték,
Fáradt volt a lélek, hogy belémlehelték,
Novemberi nap volt, sárgult már a róna,
Nincs bennem elég tűz, nem tehetek róla!
Én bennem csak vágy van, messze-messzeszálló,
Valami névtelen, valami borzalmas,
Valami sóvárgó…
Úgy-úgy agyonhajszol, úgy-úgy kerget innen,
Úgy-úgy húz magához az idegen isten;
Keletről szakadt törzs napnyugatra szállnék,
Fénynek teremtődtem s árnyék lettem… árnyék…
Nincs bennem magyar tűz – mea culpa – nincsen…
*
Magyar Dankó Pista, áldjon meg az isten!…
Kanyargó Ér mentén… Óh, szállj csak rám, álom! –
Lássam meg a multat. Aranyozott szárnyon
Borulj rám: hadd tudjak gyermekmódra sírni,
Szálljon meg oly kéj, mit nem lehet elbírni…
Tele van a szívem… Holdas enyhe éjjel
Mámorossá tesznek erős vadvirágok,
Kábultan pihenve hallgatok egy nótát,
Gyermek szemeimből a könyű szivárog,
Egyszerre szakad rám kárhozat és éden,
Leányok nótáznak csendes faluvégen,
Reszket mellettem a vadba oltott rózsa…
Óh, szent, égből lopott, magyar lelkű nóta…
Magyar Dankó Pista, áldjon meg az isten,
Akinek a lelke elvágyódik innen,
Akit kerget, hajszol sóvár, beteg vágya,
Akinek a lelke magyar földön árva,
Megmenti, megtartja a te magyar lelked,
A te nagy bánatod, a te nagy szerelmed,
A te duhajságod, a te kacagásod…
Visszaadtál nekem egy vesztett világot!…
*
Kanyargó Ér mentén fekete, magyar föld
Volt az én testemnek életet adója,
Földből élő ember az édesapám is,
Olyan rég nem szóltam magyar szóval róla.
Visszajött az űzött, agyonhajszolt lélek,
Amit csak álmodtam, amibe’ csak hittem!..
Magyar Dankó Pista, áldjon meg az isten,
Hogyne szeretnélek, hogyne szeretnélek…