Május 12-én tartják világszerte AZ ÁPOLÓK NEMZETKÖZI NAPJÁT annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale, az ápolóképzés kiemelkedő alakja. A már életében legendává vált brit hölgy 1820-tól 1910-ig élt. Az 1853-56-os krími háború idején a törökországi brit katonai kórházban a tisztaság és a megfelelő ellátás megszervezésével nagyságrenddel csökkentette a halálozási arányt. A katonáktól kapta a Lámpás Hölgy nevet, mert éjszaka is ápolta a betegeket a laktanyafolyosón berendezett kórházban. Hazatérve hősként tisztelték és óriási hírnévre tett szert.

A róla elnevezett nővérképzőt 1860-ban nyitotta meg.

Florence Nightingale gondolata:

„Az ápolónő munkája háromszoros érdeklődést kíván: szellemi érdeklődést az eset iránt, szívbeli érdeklődést a beteg ember iránt, szakmai érdeklődést a gyakorlati munka technikája iránt”.

1907-ben VII. Edward király Becsületrenddel tüntette ki, ezt a kitüntetést először kapta nő a brit birodalomban. 1909-ben olyan szegény-törvény született, amely az általa javasolt minden reformot végrehajtatta. Florence Nightingale nemcsak a betegápolás etikai alapjait teremtette meg, de küzdött az ápolói hivatás képviselőinek anyagi és erkölcsi elismeréséért is. Ez a küzdelem még ma sem ért véget.

Magyarországon az ápolóképzés egyik legkiemelkedőbb alakja Kossuth Zsuzsanna (1817-1857), akinek nevét az országban több egészségügyi intézmény is viseli. Ő volt hazánk első országos főápolónője, aki tevékenységét Florence Nightingale-nél előbb(!) kezdte meg.

Az ápolói hivatás hitvallását Kossuth Zsuzsanna így fogalmazta meg:

„EGY LEGYEN BENNÜNK AZ AKARAT, FELKERESNI A SZENVEDÉST, S ENYHÍTENI AZT.”

*

BARTALIS ÉVA (ápolónő verse):  EGY MAGYAR ÁPOLÓ

Hajnalban ébred, vagy tán, le sem fekszik,
Talpon van mindig, meg sem betegszik,
Meg emeli magát, de nem fáj soha semmi,
Csak egy dolog hajtja,/ egy élet múlik rajta..,/ hát menni kell.., és menni!
Lelke, mint az acél, erős- mindent kibír,
Ha megalázzák, ha elfárad is, csak titokban sír!
Ajkán a mosoly, mindig ott ragyog,
Ha megkérdik, hogy bírja, válaszol azonnal..,/ Ápoló vagyok!
Ez nem csak egy szó, vagy egy szakma.., / ez elhívatás,
Csak a lélek képes erre, semmi más!
Nem gondol arra, hogy pénze soha nincs,
Neki az érték, a legdrágább kincs!
Az Ápolónak, jogai nincsenek!
Magánélet számukra, fogalom!
Előttük fizetség gyanánt, maszlagot hintenek,
De legfőbb erényük, az önuralom!
Az Ápoló beteg soha nem lehet,
Nem fájhat neki soha- semmi,
Ha szólni próbál, hogy netán beteg lenne,
Nem hisz neki senki, csak menni kell és menni, mosolyogva lenni!
Ma Ápolók napját ünnepli a Világ,
De nem tudnak róla, hogy az ő napjuk lenne,
Nem mindenhol köszönti munkájukat virág,
Rózsa helyett vázájukban, csak tövis teremne!
Fáradtságukat nem köszöni meg nekik, soha senki,
Az Ápolónak jogaik nincsenek,
Mégis oly jó érzés Ápolónak lenni,
Ha még más kapja is, a nekik szánt kincseket!
Bárhogy megalázzák, bármennyire fáradt,
Fáradt ajkán mégis, tiszta mosoly árad,
Mert lelke, mint az acél…, erős, mindent kibír,
Betegének örül, és csak titokban sír!

Budai Éva
rovatvezető
(forrás: medicalonline.hu)