Isten éltesse!
Érettségi után az ELTE TTK-n szerzett vegyészdiplomát, majd a Orvostudományi Egyetem Orvosi Vegytani Intézetének munkatársa, később pedig adjunktusa lett. Ezután a TTK-n a magatartás-genetikai laboratóriumban kezdett dolgozni, majd az általa szervezett etológia tanszék vezetője lett. Etológiát, humánetológiát, magatartásgenetikát és rendszerelméletet oktat. Egyetemi állásai mellett az MTA és az ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoportjának vezetője. Kandidátusi értekezésének témája a biológiai fehérjeszintézis szabályozása volt. Az MTA Neurobiológiai Bizottságának, illetve az Állatkísérleti Bizottságnak lett tagja. Akadémiai tisztségei mellett a Magyar Etológiai Társaság elnöke, később tiszteletbeli elnöke lett.
Fő kutatási területe az állati és emberi viselkedés, valamint a biológiai és a kulturális evolúció kérdései. Emellett biokémiai kutatásokat is végzett, ahol a bakteriális fehérjeszintézis bizonyos szabályozó elemeit derítette fel. Nevéhez fűződik az evolúció általános elméletének kidolgozása, amely a biológiai evolúció mellett technikai, pszichológiai, illetve kulturális folyamatokra is átültethető, értelmezhető. Jelentősek a kutyákon lefolytatott etológiai vizsgálatai is. Az etológiai kutatások mellett elméleti biológiai stúdiumokat is folytatott, ebben a témában több publicisztikája is megjelent. A Nagykutya csillagképben csillagot neveztek el róla 1999-ben.
Több mint kétszáz tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője. Ezen kívül közel harminc könyvet írt. Jelentős tudománynépszerűsítő és publicisztikai munkássága is. A 2000-es évek második felében kezdett el szépirodalommal foglalkozni.
Legismertebb és népszerű művei: Szerelmes állatok, Van ott valaki?, Bukfenc és Jeromos , Bukfenc mindent tud…, Jeromos, a barátom, Kannibálok, Bábosok, Marci, a beszélő kutya, Kisfiam, Ikarosz, Ironikus Etológia, A kutyák szőrös gyerekek, Segítség, kutyás lettem!, A tökéletesség illata, A sértett.
***
CSÁNYI VILMOS: IRONIKUS ETOLÓGIA
(részlet)
Hogyan is kezdődött, akkor régen…
Egy ilyen magamfajta biológust nem csak az érdekel, hogyan is vannak éppen a dolgok, például az, hogy az ember, ez az ismert emlősféle, imádja a vizet. Szeret mosakodni, pancsolni, lubickolni, fürdeni, zuhanyozni, gyógyfürdőzni, strandolni, úszkálni, úszni négyszer százat, merülni, búvárkodni, vagy akár csak lábat áztatni egy nagy lavórban. Ezek mind nagyon érdekes viselkedésformák, de a legizgalmasabb az, hogy miért? És itt ne a közvetlen kiváltó okokra tessenek gondolni, teszem azt, arra, hogy azért mosakszik, mert összepiszkolódott, vagy a víz alatt nagyon érdekes színes halak úszkáltak, és azért ment a víz alá, hogy közelebbről megnézze őket. Nem, ezek a közvetlen okok ugyan szintén érdemesek lehetnek a vizsgálatra, de az igazán izgalmas kérdés az úgynevezett végső okok mibenléte.
Miért kedveli ez a lény a vizet egyáltalán?
Nehogy azt higgyék, hogy a dolog magától értetődő. Egyáltalán nem az. Látott már valaki strandoló csimpánzokat, bonobókat vagy gorillákat? (Hogy legközelebbi rokonainkat említsem).
Ugye nem?
Nem is olvashattak, hallhattak ilyenekről, mivel a kedves rokonok mérhetetlenül utálják a vizet. De nemcsak a közelebbi, hanem a távolabbi rokonság is így van ezzel. A majmok vízkerülő állatok. Kivételek persze akadnak, hogy a szabályt erősíteni lehessen. Van egy hosszú orrú majom, amely a dél-kínai sós mocsarakban szeret úszkálni. Kínai halászemberek mesélik, hogy néha kisodródik a nyílt tengerre és ilyenkor órákig is képes fennmaradni a vízen, de ha meglát egy halászbárkát, azonmód felkéredzkedik rá. No, nem valami tolakodó rimánkodással, hanem nagyon is méltóságteljesen. Felmászik a bárkára és meghúzódik az egyik, az emberektől távoli sarokban, de folyamatosan szemmel tartva őket. Tökéletesen megértem ezt az óvatosságot, nyilván azt gondolja, hogy azért, mert ezek előbb kapták el az úszó fadarabot, remélhetőleg még nem képzelik a magukénak, de hát soha sem lehet tudni, többen is vannak, jobb a békesség. Így aztán amikor a part közelébe érnek, megkönnyebbülten felsóhajt, hogy megint megúszta, és egy csukafejessel elválik tőlük. A hosszú orrú majom éppen olyan kivételes eset, akárcsak mi magunk.
Kapcsolódó oldal:
Budai Éva
rovatvezető
(forrás: wikipedia)
Legfrissebb hozzászólások