Zsolnay Vilmos feleségével, Bell Terézzel és három gyermekükkel, Miklóssal, Terézzel és Júliával
(1860 körül)
196 éve született Zsolnay Vilmos, a pécsi Zsolnay-féle porcelángyár legjelentősebb igazgatója, sokoldalú iparos és keramikusművész, feltaláló, a márka világhírének megalapozója. Szülei: Zsolnay Miklós, a jó nevű kereskedő és Ballay Teréz, a pécsi gimnázium igazgatójának lánya. A házasságából hét gyermek született, Ignác elsőként, 1828-ban pedig Vilmos, és még további öt testvér.
Zsolnay Vilmos bár festőművésznek készült, szülei akaratának megfelelően Bécsben előbb elvégezte a politechnikumot, majd néhány éves szakmai gyakorlat után az európai fővárosok kereskedőházaiban szerzett alaposabb tapasztalatot.
1848-ban nemzetőr lett.
1853-ban édesapja, Zsolnay Miklós kőedénygyárat alapított Pécsett, és úgy döntött, hogy a csupán nyolc munkással induló vállalkozást legidősebb fia, Ignác vezesse. A kőedénygyárban mindent manufakturális módszerekkel, kézzel végeztek. Készítettek keménycserép tálakat, tányérok, korsókat, épületdíszítésre szolgáló terrakottát és vízvezetékcsöveket is.
Ugyanebben az évben Zsolnay Vilmos – aki család belvárosi üzletét vihette tovább – házasságot kötött Bell Terézzel – aki a délvidéki Vinkovcéből származott. Három gyermekük született, Teréz (1854), Júlia (1856) és Miklós (1857).
Zsolnay eozin balerina
1863-ban a vállalkozás a csődközelbe került, és csak Zsolnay Vilmos kölcsönének köszönhetően maradt fent, két évvel később, 1865-ben átvette az addig bátyja irányítása alatt álló szerény méretű téglavetőt és terrakotta-műhelyt. Miközben a manufaktúrát fejlesztette, végig alkotó művész maradt. Nagyon fontosnak tartotta új kerámiaanyagok kifejlesztését. Az ő találmánya az úgynevezett porcelánfajansz, és az épületdíszítésre alkalmazott fagyálló pirogránit.
A Wartha Vince által feltalált, eozinnak nevezett lüszteres máz technikájának kidolgozásában is közreműködött. Gyára a világon elsőként alkalmazta a különleges és titkolt összetételű, zöld és kék színekben játszó anyagot (az eozin különlegessége, hogy színét nem anyaga, hanem a megtörő fény adja).
Merész újításaival, találmányaival Zsolnay Vilmos belföldi és külföldi kiállításokon mindenhol sikert aratott. Kiemelkedő volt ezek közül az 1873-as bécsi világkiállítás (megkapta a Ferenc József-rendet), majd az 1878-as a párizsi világkiállítás, ahol elnyerte a nagydíjat (Grand Prix), és a francia Becsületrenddel is kitüntették.
A hatalmas sikerek után a Zsolnay termékek iránti kereslet megnövekedett, ezért 1882-re a dolgozói létszámot Zsolnay Vilmos 460 főre emelte, a gyár dísztárgyaival pedig 1880-1894 között tengerentúli kiállításokon is részt vett: Melbourne-ben, Kolumbiában, Chicago-ban és San Francisco-ban.
Az 1896-os Millenniumi Kiállításon az új fémes fényű lila, zöld, kék eozin dísztárgyak elsöprő sikert arattak. Zsolnay Vilmosnak nem akadt versenytársa, mert ennek a különleges technikának a titkát a világon sehol sem ismerték.
Iparművészeti Múzeum
A Zsolnay pirogránit kerámiák tartósságát a 19.-20. század fordulóján épített, ma is változatos színekben pompázó, Zsolnay kerámiával díszített, többnyire szecessziós épületek példázzák a legjobban.
Érdekesség, hogy tervezőként is ő alkalmazott először neves képzőművészeket, így a korán elhunyt Klein Ármint is. Zsolnay Vilmos vállalkozása szállított szerte az országban díszítőkerámiákat a különböző építkezésre. A korszak nagy építészei, többek között Steindl Imre, Lechner Ödön, Árkay Aladár, Lajta Béla, Schulek Frigyes különböző épületein mind voltak Zsolnay épületkerámiák.
A manufaktúra munkáit ma is láthatjuk a Földtani Intézet, az Iparművészeti Múzeum, a Fővárosi Állatkert Elefántházának cserepeiben, de a pécsi Postapalota címerében, a kecskeméti Cifra palota (városháza) díszítéseiben is, és még sok más helyen szerte az országban. Eozinnal bevont szökőkút áll például Kaposváron, melyet éppen a rejtélyes anyag alkalmazójáról Zsolnay-kútnak neveznek.
Zsolnay Vilmos 1900. március 23-án váratlanul hunyt el. Először a Pécs városában – amelynek díszpolgára lett – található Szent Mihály kápolnában temették el. Egy évvel később veje, Sikorszky Tádé tervei alapján felépült a Zsolnay-mauzóleum. Zsolnay Vilmos újratemetése nem mindennapi körülmények között történt. Fia, Miklós és három fiú unokája, Zsolt, László és Tibor 1913. október 13-án este fél 10-kor a pécsi temetőből vállukon hozták ki az ezüstözött ónkoporsót. Az acetén lámpával világító és sorfalat álló Zsolnay porcelángyár dolgozói között elhaladva a kápolnába vitték, ahonnét az istentisztelet után 23 órakor, teliholdnál bevitték a mauzóleumba és elhelyezték abban a szarkofágban, amely ma is a nyugvóhelye.
Zsolnay Vilmos halála után fia, Zsolnay Miklós vette át a porcelángyár irányítását, 1918-tól pedig unokái vezették a vállalkozást. Az 1920-as, ’30-as években Zsolnay Vilmos két lánya tervezett remekműveket.
A két világháború előbb megtörte a gyár fejlődését, majd a vállalkozást 1945-ben államosították, és Pécsi Porcelángyár néven főleg műszaki porcelántermékeket állítottak elő benne. A pécsi gyár 1974 óta viseli újra a Zsolnay nevet, a rendszerváltás után pedig Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zárt Részvénytársasággá szerveződött. A tulajdonosváltások, a működési forma változások után 2013-ban a Pécs Holding Zrt. pályázatára, a szír származású, svájci állampolgárságú, Magyarországon élő neves üzletember, Bachar Najari 2013 év elején többségi tulajdonosa lett a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt-nek, ahol a mai napig széles választékban állítanak elő kerámiatermékeket hazánk egyik legnépszerűbb és legszínvonalasabb árucikkét reklámozva világszerte.
Budai Éva
rovatvezető
(Felhasznált irodalom: Köteles Viktória: 88 magyar találmányok
Egyéb források: zsolnay.hu, rubicon.hu)
Kapcsolódó oldal:
Még egy érdekesség:
Zsolnay Teréz emlékirataiban ekként örökítette meg szülei (Zsolnay Vilmos és Bell Teréz) megismerkedésének történetét: “Atyánk 1852-ben ismerte meg édesanyánkat, aki rokoni látogatóban járt Pécsett, és anyjával a főtéri üzletbe ment, hogy egy márványköves tűpárnát vegyen. Atyánkat első pillantásra annyira elragadta a fiatal leány szépsége és szerénysége, hogy a tűpárna árát sem tudta megmondani. Nagyon boldog volt, amikor megtudta, hogy anya és leánya barátja, Thaler órásmester vendége, Bell Teréz anyja pedig az ő édesanyjának ifjúkori barátnője. Így alkalma nyílt megismerni édesanyánkat, aki aztán egy hosszú életen át jóságos, szerető, odaadó hitvese lett. Sohasem állta útját férje nagyratörő terveinek, nem gátolta, bármilyen nagy áldozatot is követelt is ez.”
(Forrás: Zsolnay Teréz és M. Zsolnay Margit: A gyár és a család története 1863–1948. In: Zsolnay. Corvina Kiadó, 1980. 17. oldal)
Legfrissebb hozzászólások