Apja szegény cipész volt, akinek halála után a 11 éves fiú abbahagyta az iskolát, és otthon az összes beszerezhető színdarabot elolvasta. Köztük Ludvig Holberg és William Shakespeare műveit. Utóbbi összes színművét kívülről megtanulta, és fabábuival a maga készítette játék-színházban el is játszotta őket. 14 éves korában ment Koppenhágába, hogy ott a királyi színháznál zenész legyen. A színház igazgatósága és VI. Frigyes király támogatásával latin iskolába, majd egyetemre járt.
Sokat utazott Európában. Egyik alkalommal járt Magyarországon is, ahol többek közt bejárta a mohácsi csatateret. Dán, német és görög legendákra, történelmi tényekre, a néphitre, valamint kora irodalmi mozgalmaira támaszkodott. Történetei a biedermeier kor legjelentősebb meséi, ma szinte a világ minden országában ismertek.
Híres meséi: A kis gyufaáruslány, A császár új ruhája, A tűzszerszám, A rút kiskacsa, A kis hableány, A rendíthetetlen ólomkatona, A Hókirálynő.
A nagy meseírót idéző tiszteletadás az 1967 óta évről évre világszerte megünnepelt International Children’s Book Day (Gyermekkönyvek Nemzetközi Napja vagy Nemzetközi Gyermekkönyv Nap), amelyet Andersen születése évfordulóján tartanak. Emlékét élteti a nevét viselő kitüntetés, a Hans Christian Andersen Awardis.
(forrás: wikipédia)
***
ANDERSEN: HOGYAN KÉSZÜL A LEVES
– Én nem jártam külországban – kezdte a harmadik kisegér. – Hazámban maradtam, okosabbat nem is tehettem volna. Minek utazni, amikor az ember itthon is megszerezheti a kellő tapasztalatokat? Mondom, itthon maradtam. Amit tudok, nem természetfölötti lényektől tanultam, nem úgy faltam föl, baglyoktól se kértem tanácsot. Az egyszerű józan ész sugallta. Hozzák csak elő az üstöt, öntsék teli vízzel! Telis-teli! Gyújtsanak alája! Hadd lobogjon a tűz, amíg csak zubogni nem kezd a víz! No, most dobják belé a hurkapálcikát! Őfelsége kegyeskedjék az üsthöz fáradni, és belémártani felséges farkát a forró vízbe. Belémártani és jól megforgatni benne! Minél tovább benne hagyja, annál ízesebb lesz a leves. Igazán nem drága étel. Még fűszer se kell bele – elég, ha őfelsége megkavarja a farkával.
– Nem végezhetné el ezt más helyettem? – kérdezte az egérkirály.
– Senki más! – felelte az egérhajadon. – A bűvös erő egyedül az egérkirály farkában van.
Felforrt a víz, zuborgott már az üstben; a király odaállt melléje – nézni is félelmetes volt! – és kinyújtotta farkát a víz fölött, mint az éléskamrában szokták az egerek, amikor lekaszálják a köcsög tej színét, aztán lenyalják a farkukat. Az egérkirálynak még csak a forró víz gőzébe ért a farka, de már el is ugrott onnan.
– Te vagy az én királyném, te vagy méltó, hogy mellettem ülj a trónon! – kiáltotta. – Hanem a levessel várjunk az aranylakodalmunkig; hadd legyen az országom szegényeinek nagy örömük.
Mindjárt lakodalmat ültek, vigasságot csaptak. Némelyik egér azt mondta, amikor hazaért: – Azért mégsem egészen hurkapálcika-leves az; inkább egérkirályfark-leves! – Tetszett nekik mind a négy egér meséje, de úgy vélték, hogy azért valahogy mégis másképp lehetett volna az egész. – Én bizony nem így mondtam volna, hanem úgy!
Ezt hívják kritikának, amely mindig nagyon bölcs – utólag.
Ez a történet bejárta az egész világot. Minden ember másképp vélekedett róla, de a történet ugyanaz maradt. Így is van ez rendjén, kicsi és nagy dolgokban egyaránt, még akkor is, ha csak a hurkapálcika-levesről van szó. Köszönetet, persze, ne várjon érte az ember.
***
Hans Christian Andersen meséi: A Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán
Legfrissebb hozzászólások