1881. március 25-én született BARTÓK BÉLA zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője, a Zeneakadémia tanára

Zeneszerető családban nevelkedett. Apja a város iskolájának igazgatója volt, zongorán, csellón játszott, zenekart vezetett, sőt a komponálással is foglalkozott; anyja tanítónő volt és kiválóan zongorázott. A Pesti Zeneakadémiára iratkozott be zeneszerzésre, stílusának kialakulásában meghatározó szerepe volt a német klasszicizmusnak és romantikának, különösképpen Brahms művészetének. Kodály Zoltán támogatásával behatóan foglalkozott a magyar népzenével, illetve összehasonlító kutatások végett a szomszéd népek népzenéjét is górcső alá vette. A parasztzene megismerésének hatására kompozíciós stílusa is átalakult, mely immár a népzene stílusjegyeire támaszkodott. Ennek kiteljesedése a Balázs Béla misztériumjátékára komponált operája A kékszakállú herceg vára.

1940-ben a háború borzalmai elől hosszabb időre az Egyesült Államokba utazott és a Harvard Egyetemen tartott előadásokat a magyar zene kérdéseiről. Szándéka ellenére már nem térhetett haza, Hosszas betegeskedés után 1945.szeptember 26-án halt meg leukémia következtében New Yorkban. Temetésén, amely a hartsdale-i Ferncliff Cemeteryben zajlott, csupán tíz ember vett részt, felesége, Péter fia, dr. Bátor nevű ügyvédje és annak neje, Serly Tibor és felesége, Paul Henry Lang zenetudós, Kecskeméti Pál és felesége, akik ugyanabban a házban laktak mint Bartók, és Sándor György zongoraművész.

Földi maradványait 1988-ban országos médiafigyelem közepette hozták haza, s helyezték örök nyugalomra Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Ugyanez az életrajz néhány érdekességgel összefoglalva:

• A gyermek Bartók négyévesen már mintegy negyven dal hangjait tudta kikeresni a zongorán.
• 5 éves korában édesanyjától tanulva kezdett el zongorázni.
• 9-10 éves korában már apró zongoradarabokat kezdett el komponálni.
• 1892-ben első nyilvános fellépésén Nagyszőllősön, saját szerzeményét (A Duna folyása) játszotta.
• 1892-1896 között Erkel László tanítványaként zongorát és elméletet tanult Pozsonyban.
• 1899-ben a gimnázium után felvételt nyert a Budapesti Zeneakadémiára. Tanulmányait 1903-ban kitűnő eredménnyel fejezte be.
• 1903-ban első külföldi turnéján a Kossuth-szimfónia című művét mutatta be.
• 1906-ban Kodály Zoltán segítségével és tanácsaival megkezdte gyűjtőmunkáját. Bejárta az országot, majd más népek zenekultúráját is kutatta: járt szlovák nyelvterületen, Erdélyben és Észak-Afrikában (Biskra) is gyűjtött, az arab is népzenét tanulmányozta.
• 1906-ban Kodállyal közös népdalfeldolgozás-gyűjteményüket adták ki.(Magyar népdalok).
• 1917-ben nagy sikerrel mutatták be A fából faragott királyfi című táncjátékát.
• 1918-ban másik nagysikerű színpadi műve A kékszakállú herceg vára került bemutatásra.
• 1919-re fejezte be harmadik, egyben utolsó színpadi művét, A csodálatos mandarint.
• 1923-ban írta Táncszvit, majd 30-ban Cantata Profana című műveit.
• Tanított a Zeneakadémián, és dolgozott a Magyar Tudományos Akadémián is.
• 1931-ben a francia Becsületrenddel tüntették ki.
• 1940-ben feleségével együtt New Yorkba utazott. A Columbia Egyetemen kapott állást.
• 1943. januárban volt az utolsó nyilvános koncertje.
• 1944-ben írta meg Yehudi Menuhin számára a Hegedű-szólószonátáját.
• 1945-ben, élete utolsó évében Brácsaversenyén dolgozott, azonban már nem tudta befejezni..
• 1945. szeptember 26-án halt meg New Yorkban.

JUHÁSZ GYULA: BARTÓK BÉLÁNAK

Erdély erdői zúgnak,
Ezüst és arany erdők,
Borongó, barna felhők,
Hárfái Nemerének,
– Sirámos dajkaének –
A dalaidban.
Tiszai tájak sírnak,
Panasza jegenyéknek,
Halottas őszi rétek,
Zúgó, fekete nyárfák,
Magányosak és árvák
A muzsikádban.
És fölérez és fölzeng
Az áhitatos, ős, szent,
Az ázsiai mély, nagy,
Szilajbús, boldog méla,
Pogány és büszke lélek,
A régi, régi éden
A zenédben!

Bartók Béla a Cantata Profana szövegét mondja el 1936 szeptember 22-én:

BARTÓK BÉLA: CANTATA PROFANA
A kilenc csodaszarvas
Volt egy öregapó,
Volt néki, volt néki
Kilenc szép szál fia,
Testéből sarjadzott
Szép szál kilenc fia.
Nem nevelte őket
Semmi mesterségre,
Szántásra-vetésre,
Ménesterelésre,
Csordaterelésre;
Hanem csak nevelte
Hegyet-völgyet járni,
Szarvasra vadászni.
Az erdőket járta, hej-haj!
És vadra vadászott, hej!
Kilenc szép szál fiú.
A vadra vadásztak;
Annyit barangoltak,
És addig vadásztak,
Addig-addig, mígnem
Szép hídra találtak,
Csodaszarvasnyomra.
Addig nyomozgattak,
Utat tévesztettek,
Erdő sűrűjében
Szarvasokká lettek;
Karcsú szarvasokká váltak
Erdő sűrűjében.
Hej, de az ő édes apjok
Várással nem győzte,
Fogta a puskáját,
Elindult keresni
Kilenc szép szál fiát.
Reátalált a szép hídra,
Hídnál csodaszarvasnyomra;
Szarvasnyom után elindult,
El is jutott hűs forráshoz,
Hűs forrásnál szarvasokhoz,
Féltérdre ereszkedett,
Hej, egyre rá is célzott.
De a legnagyobbik szarvas
– Jaj, a legkedvesebb fiú –
Szóval imígy felfelele:
„Kedves édes apánk,
Ránk te sose célozz!
Mert téged mi tűzünk
A szarvunk hegyére,
És úgy hajigálunk
Téged rétről rétre,
Téged kőről kőre,
Téged hegyről-hegyre,
S téged hozzávágunk
Éles kősziklához:
Ízzé-porrá zúzódsz
Kedves édes apánk!
Az ő édes apjok
Hozzájuk így szólott,
És híva hívta,
És őket hívó szóval hívta:
„Édes szeretteim,
Kedves gyermekeim,
Gyertek, gyertek haza,
Gyertek vélem haza,
Jó anyátok vár már!
Jöjjetek ti vélem
A jó anyátokhoz,
A ti jó anyátok
Várva vár magához.
A fáklyák már égnek,
Az asztal is készen,
A serlegek töltve,
Az asztalon serleg,
Anyátok kesereg; –
Serleg teli borral,
Jó anyátok gonddal.
A fáklyák már égnek,
Az asztal is készen,
A serlegek töltve…”
A legnagyobb szarvas,
– Legkedvesebb fiú –
Szóval felfelelvén
Hozzá imígy szóla:
„Kedves édes apánk,
Te csak eredj haza
A mi édes jó anyánkhoz!
De mi nem megyünk!
De mi nem megyünk!
Mert a mi szarvunk
Ajtón be nem térhet,
Csak betér az völgyekbe;
A mi karcsú testünk
Gúnyában nem járhat,
Csak járhat az lombok közt;
Karcsú lábunk nem lép
Tűzhely hamujába,
Csak puha avarba;
A mi szájunk többé
Nem iszik pohárból,
Csak hűvös forrásból.”
Volt egy öregapó,
Volt néki, volt néki
Kilenc szép szál fia,
Nem nevelte őket
Semmi mesterségre,
Csak erdőket járni,
Csak vadat vadászni,
És addig-addig
Vadászgattak, addig:
Szarvassá változtak
Ott a nagy erdőben.
És az ő szarvuk
Ajtón be nem térhet,
Csak betér az völgyekbe;
A karcsú testük
Gúnyában nem járhat,
Csak járhat az lombok közt;
A lábuk nem lép
Tűzhely hamujába,
Csak a puha avarba;
A szájuk többé
Nem iszik pohárból,
Csak tiszta forrásból.

*
(Bartók többször megfogalmazott vezéreszméjét, a népek testvérré válását akarta ezen koncepció szerint megfogalmazni. A Cantata profana a benne eszményként emlegetett „tiszta forrás” szellemében zeneileg is kristályosan tiszta kompozíció. Szerkezeti és műfaji értelemben Johann Sebastian Bach kantátái állnak háttérben mintaként, viszont zenei nyelvében Bartók egész életművének alapelemei fedezhetők fel klasszikusan tökéletes, csiszolt formában. Az ihletet adó verseket, ún. kolindákat Bartók maga gyűjtötte még az első világháború előtt Idicel és Urusiu de Sus községekben.)

Budai Éva
rovatvezető