Nyomorúságos jobbágysorban született, már gyermekkorában paraszti munkára fogták. 11 éves volt, amikor árva lett. Kiderült, hogy szép énekhangja van, a népdalok szinte ragadtak rá. Ezt fedezte fel a falusi kántor, és maga mellé vette, zsoltárokra tanította, hogy segédkezzen a templomi szertartásokon. Ez a kántor – falusi szokás szerint – egyben tanító is volt. Az éles eszű, könnyen tanuló fiú hamarosan jártas lett az ábécében és az egyszeregyben. 14 évesen már maga is írt népdal formájú, énekelhető verseket.
Földesura jóvoltából Kijevben járt iskolába, ahol megtanult oroszul, majd lengyelül is. Megismerte Mickiewicz költeményeit. Ez a lendületes-romantikus költészet indította el az eddig is verselő fiút a költészet útján, ahol hamarosan megtalálta saját hangját. Amikor 17 éves lett pártfogó földesura a fővárosba, Szentpétervárra költözött. A verseket író, egyre jobban rajzoló fiút – bár jogilag ugyan továbbra is jobbágy volt – valójában az egész úri család inkább nevelt fiúnak tekintette. Szentpéterváron tehát már magasabb képzőművészeti iskolába járhatott. Néhány módosabb barát pedig összeadott annyi pénzt, hogy a jogilag még mindig jobbágy barátot kiválthatták. Földesura készséggel elfogadta a pénzt az amúgy is kedvelt, most már felnőtt fiúért. Ekkorra megjelent első versgyűjteménye, amelynek”Kobzos” volt a címe. A mindössze nyolc költeményt tartalmazó mű értelmiségi körökben azonnal sikert aratott.
KATYERINA
(1842)
1845-ben hazaköltözött Ukrajnába. Ott költészete eltelt az otthoni tájak képeivel, a nép életének ábrázolásával, és a hagyományos formák egyre reálisabb tartalommal teltek meg. Hivatásszerűen kezdett foglalkozni az ukrán múlt mozzanataival. A nagy célok népszerűsítéséért járt az ukrán falvakban, a paraszti nép körében. Közben már kedvelt festő is volt, a képeit jól megfizették. Rajztudása szakmai körökben is elismerésre talált, és 33 éves korában a kijevi egyetem meghívta rajztanárnak professzori címmel és rangban.
Hamarosan forradalminak ítélt tevékenysége és néhány lázítónak mondott költeménye miatt letartóztatták. Bíróság elé került, börtönbe zárták. Az ügy híre eljutott a cári udvarig. Az ítéletre II. Miklós cár saját kezűleg ráírta: „Szigorúan tilos írnia és festenie.”
A börtönben titokban írta azoknak a költeményeknek a javát, amelyek idők múltán az új – szintén „Kobzos” című – gyűjteményben világhírűek lettek. A börtönévek leteltével sem engedték szabadon. Internálótáborokból kényszermunka-táborokba került, majd besorozták közkatonának. Hihetetlen lelkierővel állta a megpróbáltatásokat. E gyötrelmes évek alatt írta lírai költeményei mellett elbeszélő, verses regényeknek tekinthető műveit, a „Kaukázus”-t és a nagy múltidéző történelmi verses regényt, a Husz János küzdelméről és vértanúhaláláról szóló”Eretnekek”-et.
Az ötvenes évek vége felé szabadult. Az orosz irodalom legkiválóbbjai úgy fogadták, mint a kor nagy költőjét. Az ukrán értelmiség saját szellemi vezéralakjának tekintette. Irodalmi elismerés közepette 47 éves korában halt meg. Temetése ukrán nemzeti gyásznap volt. A kor legjelentékenyebb orosz költője, Nyekraszov, elégiával búcsúztatta. A nemzetközi irodalmi vélemény Burns és Petőfi lelki rokonának szokta mondani.
TARASZ SEVCSENKO: VÉGRENDELET
Ha meghalok: tágas mezőn
vessétek az ágyam,
egy kurgánnak magasában,
édes Ukrajnámban,
hol a füves messzeséget
véges-végig látom
és hallgatom, hogy a Dnyeper
mint zúg a lapályon.
Ha majd hallom: hogy özönöl
az ellenség vére,
ha majd ömlik Ukrajnából
a tenger kékjébe –
akkor fel az égig szállok
s a küszöbig ott fent,
hálát adni. Hanem addig
nem ismerek istent.
Keljetek fel, zúzzátok szét
valamennyi láncot,
zsarnok-vérrel öntözzétek
a szent szabadságot.
S akkor majd a nagy családban,
csendes szóval hordozzátok
szabad, új családban
nevem a hazában.
(Weöres Sándor fordítása)
Legfrissebb hozzászólások