A szélesebb közönség – főleg Magyarországon – inkább filmrendezőként ismeri. Egyike a 20. század legjelentősebb és legsokoldalúbb művészeinek, aki mind magánéletével, mind pedig művészeti tevékenységével örökös viták és támadások kereszttüzében állt.
Édesapja katonatiszt volt, édesanyja tanítónő. Szüleihez komplexusokkal teli, ellentmondásos viszony fűzte: fasiszta érzelmű apjához sosem érezte közel magát, anyjával viszont legendásan szeretetteli volt a kapcsolata. Élete egyik meghatározó tragédiája volt öccse, Guido halála: a Wehrmacht ellen partizánként harcoló 18 éves ifjút tévedésből jugoszláv partizánok ölték meg.
Pier Paolo Pasolini
1967
Provokatív alkotásai miatt gyakran összetűzésbe került a cenzúrával. Tabukat nem ismerő szókimondása következtében az olasz kulturális élet egyik leghevesebben bírált alakja lett, akit jobb- és baloldal egyaránt támadott. E támadásokat ráadásul a művész nyíltan vállalt homoszexualitása is táplálta. 1975. november 1-jéről 2-ra (halottak napjára) virradó éjjel, tisztázatlan körülmények között gyilkolták meg az ostiai tengerparton.
Az író és költő
Magyarországon jószerivel ismeretlen írói-költői tevékenysége, noha néhány külföldi szaktekintély – talán kissé túlzó véleménye – szerint ezen a téren jelentősebbet alkotott, mint filmrendezőként. Alkotott a novella, a regény, a dráma, a költészet, a kritika és a publicisztika területén.
A nyelvész
Nyelvészeti tevékenysége alapvetően nem elméleti síkon zajlott: mind írásaiban, mind filmjeiben tudatosan, a gyakorlatban alkalmazta a nyelv kínálta lehetőségeket. Elméleti síkon végzett nyelvészeti munkája kapcsán két motívumot érdemes kiemelni: az olasz nemzeti nyelvről tett kijelentése termékeny vitát élesztett újjá az olasz nyelvi normákról, illetve évekkel később javaslatot tett a nyelvi sokszínűség megőrzését célul kitűző „nyelvi obszervatórium” létrehozására.
A teoretikus
A filmkészítés gyakorlati oldala mellett alkotó módon foglalkozott a filmelmélet kérdésével is. Ebből a tevékenységéből „eretnek” filmelméletét muszáj kiemelni, amelynek megalkotásával az volt a célja, hogy új irányt adjon a filmelemzések kissé begyöpösödött, korszerűtlenné vált szemléletének. Vitatta azt a korábbi felfogást, mely szerint a film legkisebb egysége a kép vagy a beállítás: szerinte a legkisebb egységek azok a tárgyak, melyek a beállításban láthatók, ám ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy egyetlen beállítás sem csak egyetlen tárgyat tükröz. Szerinte a film tulajdonképpen nyelv, s az emberi cselekvés egyfajta nyelvi jellegű kifejezőeszköz, ezért a nyelvtanban használatos fonéma és morféma fogalmak mintájára kísérletet tett a kinéma fogalom bevezetésére is. A kinéma értelmezésében mindazokat a tárgyakat, formákat és cselekedeteket jelenti, melyek a képen belül megnyilvánuló valóság részét képezik.
A forgatókönyvíró
Az ötvenes évek közepétől írt forgatókönyveket, eleinte mások, később saját maga számára. Minden lehetséges módon „szerzője” akart lenni a filmjeinek, s ez az elsődleges oka annak, hogy saját filmjeinek is ő írta a forgatókönyveit.
A filmrendező
Nem igaz, hogy az irodalmi munkásságát kísérő szerényebb érdeklődés miatt fordult a film felé: a valódi magyarázat, hogy véleménye szerint a film közvetlenebbül képes megragadni a valóságot, mint az irodalom.
Legismertebb filmjei: A csóró, Mamma Róma, Máté evangéliuma, Madarak és madárkák, Oidipusz király, Teoréma, Disznóól, Médea, Dekameron, Canterbury mesék, Az Ezeregyéjszaka virágai, Salò, avagy Szodoma 120 napja.
PIER PAOLO PASOLINI: HOGYAN LETTEM MARXISTA?
Léptem tavaszelőn kék és fehér virágra,
napszőke üstökét a hunyor már kihányta,
de még rügyben feszült a villanó akác,
hűtetlen hús gyanánt szaglott az újulás.
Tavacskák partjain – melyeket jóanyámnak
falujában talán „belvíznek” mondanának –
írogattam, odébb parasztgyerek-csapat
fürdőzött meztelen a zsenge ég alatt.
Hittem, tudják soruk, mint úszásban a tempót,
de a mélység nekik vak és érdektelen volt,
lubickolt mind, csak én faragtam versemet:
„Pacsirta énekel a romtemplom felett.”
E kép vetül elém a negyvenhármas évből –
kilencszáznegyvenöt más emléket idéz föl:
ama parasztfiúk – megnőve némileg –
a módos kúriák előtti tereket
ellepték súlyosan, hétköznap és vasárnap
hajnalban hegysötét tömbökben odaálltak,
gyűlölve s félve azt, ki munkát adhatott.
Akkor döbbent belém, hogy ők – napszámosok.
És mert a belvizek emléke összetartott:
furdalt, hogy is van ez.
S olvasni kezdtem Marxot.
(Baranyi Ferenc fordítása)
Legfrissebb hozzászólások