teljes nevén: Victor-Marie Hugo
A fiatal Victor Hugo
Édesapja gróf volt, lotaringiai földművesek és iparosok leszármazottja, Napóleon seregében szolgált, és tábornoki rangot szerzett. Ő viszont a forradalom kitörését Nantes-ban látta, ám amikor szemtanúja volt egy anya és két leánya kivégzésének, akiket gyermekkora óta ismert, meggyőződéses királypárti lett. Gyermekkorát Párizsban töltötte. A katonatiszt apa áthelyezése miatt a család előbb Nápolyban, majd Spanyolországban élt.
Verseit mindig édesanyjának olvasta fel először. Korán megnyilvánult írói elhivatottsága, óriási ambíciók feszítették. Kevés irodalmi karriert jellemzett ilyen fiatalkori öntudat és tisztánlátás. 13 éves korából megmaradtak verses füzetei, az egyik végére ezt írta: „Kedves barátom, ki ezt olvasod, ne bírálj dühös gúnnyal, s a versek gyengeségét nézd el zsenge korom miatt”.
Tizenöt évesen részt vett a Francia Akadémia által kiírt pályázaton A tanulás adta öröm valamennyi élethelyzetben című versével. Az akadémikusok azt hitték, hogy gúnyt akar űzni velük, s ezért adta meg ezt az életkort. Emiatt csak dicséretben részesítették, neve először jelent meg a sajtóban. A sikereken felbuzdulva abbahagyta tanulmányait, és az írást választotta. Ezután fivéreivel irodalmi lapot hozott létre, amely tehetségére irányította a figyelmet. Első önálló verseskötete Ódák címmel jelent meg. A Bourbonokat dicsérő versekért a király évi 1000 frank kegydíjban részesítette. Ekkor mindössze 19 éves volt.
A további hatalmas életútból – 83 évet élt – talán elég néhány kulcsszót kiemelni:
• A romantikus dráma megteremtője
Cromwell, Hernani, A király mulat, Ruy Blas, Lucretia Borgia, Tudor Mária
• A Francia Akadémia és a főrend tagja
• A politika színterén
Megkísérelte feldolgozni kettős örökségét, édesapja I. Napóleon iránti rajongását és édesanyjának royalista beállítottságát. Az 1848-as forradalom idején a főrend tagjaként a királyságot támogatta. A Második Francia Köztársaság kikiáltása után Párizs 8. kerületének polgármestere lett. Ekkor még habozott a független (párton kívüli) politizálás, a liberalizmus és a konzervativizmus között. A baloldali republikánusokkal osztozott a nép iránti szeretetben, a jobboldaliaknál elítélte a demokratikus reformok és a szociálpolitika teljes elutasítását. Elszántan védte a köztársaság nagy eszméit, a nép szuverenitását, az általános választójogot, a sajtószabadságot, a haladás, a szabadság és az emberiség nagy ideáljait.
Victor Hugo: Polip
(a polipkarok a VH betűket ábrázolják)
• A regényíró
Kilenc regényt írt, az elsőt 16, az utolsót 72 évesen. Többek között: A párizsi Notre-Dame, Egy halálraítélt utolsó napja, Nyomorultak, Kilencvenhárom, A nevető ember, Bug-Jargal , az Izlandi Han
• A költő
Így vallott a költészetről: „A költemény a szívre, az érzékenységre hat, és nem az észre. Az intuitív felismerésre, és nem a logikus érvelésre. Nem bizonyításra törekszik, hanem arra, hogy felkavarja a lelket, és tartós visszhangot keltsen a szívekben.”
• A vizuális művészetek
Sokak számára nem ismert, hogy majdnem olyan képzett volt a vizuális művészetekben, mint az irodalomban – több mint 4000 rajzot készített élete során. Tussal szeretett dolgozni, amelynek „fekete színe fényt áraszt”. Igazi autodidaktaként szeretett kísérletezni. Feketekávét, szénport, kormot kevert a tintához, és gyufaszállal vagy lúdtollal rajzolt.
• A fényképezés
A Jersey szigetén töltött évek alatt nagy érdeklődéssel fordult a fényképezés felé. Fiaival kísérletezett. Ők foglalkoztak a technikai részletekkel, ő pedig a felvételek beállításával. A dagerrotípia után papírnegatívok alapján dolgoztak. A képek főleg őt ábrázolják családja és barátai körében. A kb. 350 fotót csupán a család és a bizalmas barátok ismerték, soha nem kerültek kereskedelmi forgalomba, mint ahogy azt előzőleg eltervezte.
• Az életmű
Eltökélt szándéka volt, hogy minden műfajban alkosson.
„Írásaim oszthatatlan egészet fognak majd alkotni örök időkig.
Bibliát írok, nem Isten által sugalmazott, hanem embertől származó kinyilatkoztatást. Egyetlen terjedelmes kötetet, amely összefoglalja a század eseményeit.”
Budai Éva
rovatvezető
(forrós: wikipedia)
VICTOR HUGO: RÉGI DAL AZ IFJÚSÁGRÓL
Rózsáról én nem álmodoztam.
Mentünk az erdei uton
Rózsa meg én, fecsegve hosszan,
de hogy miről, már nem tudom.
Én hűvös voltam, mint a márvány,
szórakozott és ildomos;
ballagtam, fűt-fát magyarázván,
míg szeme azt kérdezte: Nos?
Friss gyöngyharmat szitálta berken,
napernyőt tárt a sarjuág;
én a rigó füttyét füleltem,
Rózsa a csalogány szavát.
Tizenhat voltam és mogorva,
ő húsz, a szeme csillogó;
fülemüle trillázta: Rózsa,
s engem kifütyült a rigó.
Aztán a lány feszes derékkal
nyújtózott, s míg gyümölcsöt ér,
a lomb közt reszketett a szép kar;
s én nem láttam, hogy hófehér.
Hűs csermely csobbant mély mederben,
dajkálta bársony mohaágy;
s aludt a néma rengetegben
a természet, mely csupa vágy.
Rózsa, a cipőjét lerúgva
ártatlan arccal, hirtelen,
pici lábát a vízbe dugta;
s én nem láttam, hogy meztelen.
Nem is tudtam, mit mondjak aztán;
mentem vele a sűrün át,
olykor mosoly rezgett az arcán,
s hallottam egy-egy sóhaját.
Nem láttam, mily gyönyörü Rózsa,
csak kijövet. – Buta dolog!
Ne gondoljunk rá! – szólt. S azóta
örökké erre gondolok.
(Nemes Nagy Ágnes fordítása)
Victor Hugo
1853
Victor Hugo és unokái György és Jeanne
(1872 – Párizs)
Victor Hugo
1876
Victor Hugo unokáival
Legfrissebb hozzászólások