Apja köztiszteletben álló orvos, ötödik gyermekként és második fiúként született. Nyolcéves koráig otthon tanulta a betűvetést nővérétől, majd a helyi iskola bejáró tanulója lett. Már ebben az időben ásványokat, kagylókat, pecséteket és pénzérméket gyűjtött. Az iskolában élénken érdeklődött a természetrajz iránt és hosszú sétákat tett, hogy behatóan megfigyelhesse saját környezetét, eközben növényeket gyűjtött, máskor pedig elmerült apja könyvtárának egy-egy kötetében. A családi hagyományokat követve orvosi tanulmányokat folytatott. Nem érezte azonban elég elhivatottnak magát, a Cambridge-i Egyetemen az oktatást pedig unalmasnak találta, sokkal több érdeklődést mutatva a tanrenden kívüli tevékenységek iránt. Apja akarata volt, hogy mindkét fia orvosnak tanuljon. Darwin két évet töltött el Edinburgh-ban, de nem bírta nézni a műtéteket, melyek ekkor még érzéstelenítés nélkül zajlottak. Később ez lett az oka, hogy otthagyta az egyetemet. A fordulópont akkor következett be, amikor végignézett két műtétet, amelyek közül az egyiket egy gyermeken hajtottak végre, érzéstelenítés nélkül. Az üvöltő gyerek látványa különösen mély benyomást tett rá, amiről később önéletrajzában így írt: „Elrohantam, még mielőtt befejezték volna. Soha többé nem vettem részt, aligha lett volna olyan nyomós ok, ami erre késztethetett volna. Ez még jóval a kloroform áldott bevezetése előtt történt. E két eset emléke még évekig kísértett.”
Charles Darwin és William Darwin
1842.
Mivel képtelen lett volna apja előtt beismerni kudarcát, visszatért Edinburgh-ba, látszólag azzal a szándékkal, hogy folytassa orvosi tanulmányait, valójában azonban a természetrajz szakra iratkozott be, geológiai előadásokat hallgatott. Mivel a végletekig már nem lehetett fenntartani az orvosi tanulmányok látszatát, végleg elhagyta Edinburgh-t, anélkül, hogy a végzettségét tanúsító oklevelet megszerezte volna.
30 éves korára, bár biztos családi háttérrel rendelkezett, de erejét elszívó betegségek sorozatával küszködött, melyek okát soha nem sikerült pontosan kideríteni. Valószínűleg egy, a trópusokon összeszedett fertőzéssel állhattak összefüggésben.
Gyakori a tévhit, hogy ez időtájt egy hajóút során fogalmazta meg az evolúció elméletét. Ez a felfedezése valójában csak az összegyűjtött tények sok évnyi elemzése és rendszerezése során, fokozatosan állt össze. Komoly problémát okozott neki, hogy elméletét hogyan fogadná a közvélemény, hisz a tudomány általában a vallási hatalom által felállított keretek között dolgozott és komolyan félt, hogy alapvetően naturalista munkája veszélybe sodorhatja. Mire hazajött az utazásáról, számára már nem volt kétséges, hogy létezik az evolúció. Csak találnia kellett egy olyan természetes mechanizmust, amelyik magyarázatot ad arra, miként működik.Tartva az elmélet nyilvánosságra hozatalát követő reakcióktól, jobbnak látta, ha további két évtizeden keresztül a fiókjában tartja az elméletet. Bár 1844-ben elgondolásainak kifejtését már 50 000 szó hosszúságú, 189 oldalas kézirattá bővítette, amelyet egy helyi tanítóval letisztáztatott, az írást eltette egyéb iratai közé, rávezetve egy feleségének szóló megjegyzést, azzal a kéréssel, hogy halála után publikálják az anyagot.
„1854 szeptemberétől kezdődően”, írja önéletrajzában, „minden időmet óriási mennyiségű feljegyzésem rendezésének, valamint a fajok átalakulásával kapcsolatos megfigyeléseknek és kísérleteknek szenteltem”. Kétséges, hogy vajon egyáltalán megjelent volna-e egy ilyen hatalmas munka még Darwin életében, ám végül rákényszerült a publikálásra, amikor egy másik természetkutató, Alfred Russel Wallace az övéhez hasonló gondolatokkal állt elő.
Charles Darwin
1855.
Elgondolásait egy 1855-ben publikált cikkében adta közre, anélkül, hogy akkor magyarázatot adott volna arra, hogyan vagy miért következik be a fajok szétválása (vagyis a faj szétválása két vagy több, egymással közeli kapcsolatban álló alfajra). Wallace-szal folytatott levelezése és Wallace megjelent írásai, amelyekben az övéhez hasonló gondolatait fejtette ki, arra késztette, hogy minden további késlekedés nélkül írja meg és adja ki A fajok eredetét. Ezt meg is tette, A fajok eredete természetes kiválasztás útján, vagy a létért való küzdelemben előnyhöz jutott fajták fennmaradása című művet John Murray 1859. november 24-én jelentette meg. A könyv természetesen nagy hatással volt nemcsak a tudományos közösségre, hanem a világ egészére.
1861-től kezdve már többnyire csak botanikával foglalkozott. Mindig is fontosnak tartotta a növények tanulmányozását az állatokkal és az evolúcióval kapcsolatos munkáiban. Nem vallotta magát profi botanikusnak vagy taxonómusnak, saját botanikai kutatásait pihenésnek vagy hobbinak tekintette. A maga idejében még sok dolgot nem tudott kellően megmagyarázni, de a támadások nem feltétlenül emiatt érték.
Az anglikán egyház hevesen elutasította fő művét, A fajok eredetét. Ugyan mintegy kétszáz évvel születése után, 2008. szeptember 14-én kelt nyilatkozatában ezért bocsánatot kért tőle az egyház.
(forrás: wikipedia)
ROMHÁNYI JÓZSEF: A MAJOM BÚCSÚBESZÉDE EMBERRÉ VÁLÁSA ALKALMÁBÓL
Majmim, kik eleddig testvérim valátok
fán csimpaszkodtomban hű társim valátok,
meghatva állok ím búcsúzni alátok,
mivel kezdetét vőn emberré válásom,
sok hasraesés közt két lábra állásom.
Az kies barlangban lészen már szállásom.
De bármerre viszen rangos emberségem,
testvér-emlékitek soha meg nem sértem.
Esküre emelem kezem…
Na mit csodálkoztok ezen?
Persze! Ezt mellsőnek nevezik, akik
még oktalan makik!
Kívánom, teremjen bőséget sok fátok,
tömje pofátok
gubó, gubacs, inda.
Nekem jó lesz majd a velős palacsinta!
Ugye, most csorog a nyálatok,
alsóbbrendű növényevő állatok?
Meg ne szenvedjétek a tél kemény fagyát…
néhány viseltes gatyát
eljuttatok majd hozzátok,
de nehogy a fejetekre húzzátok,
idétlen barmok!
Különben is mit akartok,
fejlődéstanilag visszamaradt emlősök?!
Korcsok vagytok, nem ősök!
Meggyalázzátok a késő utódokat!
Kaktusz bökje meg az ülőgumótokat!
Mars innen! Végeztem! Slussz!
Nézze meg a Pithecanthropus erectus!
Budai Éva
rovatvezető
Legfrissebb hozzászólások