Bár nagyon fiatalon halt meg, több mint hatszáz romantikus dalt, több szimfóniát, szonátát, vonósnégyest, operát és egyéb darabot írt. A dallamok és a líricizmus iránti természetes érzékenységével Schubert a 19. század legtehetségesebb zeneszerzői közé tartozik. Élete során nem volt kimondottan elismert, de 31 éves korában bekövetkezett haláláig több mint 100 műve már megjelent nyomtatásban. Őt tartják a bécsi klasszicizmus utolsó mesterének, az első igazán romantikus zeneszerzőnek. Liszt Ferenc szerint Schubert volt a valaha élt legköltőibb zenész.
Apja egy morva földműves fia, egyházi tanító és elfogadható amatőr zenész volt. Anyja egy bécsi családnál dolgozott szakácsként. Ötéves korában kezdte rendszeresen képezni őt apja. Apja tanította a hegedűjáték alapjaira, bátyja pedig a zongorára. Hétéves korára már kinőtte tanárait. Hamarosan felvették Bécs vezető zeneiskolájába, ahol 17 éves koráig tanult. A közvetlen oktatás helyett inkább az iskola-zenekari próbák és a tehetséges barátok ismeretsége vált hasznára. Itt ismerte meg Mozart szimfóniáit és nyitányait, valamint más, könnyebb darabokat, és így kezdte megalapozni zenei tudását.
Ekkor zeneszerzői zsenialitása már kezdett kitűnni. Korai kamarazenei tanulmányai figyelemreméltóak, mivel tudjuk, hogy akkoriban otthonában rendszeresen (vasár- és ünnepnapokon) összejártak négyest játszani, két bátyja hegedült, apja csellózott, és ő maga mélyhegedűn játszott. Erre az amatőr együttesre írta később megannyi kompozícióját.
Később, hogy a katonai szolgálatot elkerülje, apja iskolájába jelentkezett tanárnak. Jobban lekötötték a magánórák, melyek során zeneszerzést tanult Salieritől, aki többet tett Schubertért, mint bármely más tanára.Első befejezett operáját és első miséjét is ez időtájt írta, és ugyanekkor keletkezett még három vonósnégyes, több kisebb hangszeres darab és tizenhét dal. Hamarosan ezt a munkatempót is felülmúlta, iskolai munkája, a Salieri-féle órák és a hívogató bécsi élet mellett hihetetlen mennyiségű muzsikát produkált.
Hamarosan csak a zeneszerzésnek áldozta idejét. “Egész nap írok – mondta később egy érdeklődő vendégének –, ha befejeztem egy darabot, kezdem a következőt.” Ennek köszönhetően zenés összejöveteleket rendeztek a tiszteletére, melyek hamarosan Schubertiádák néven lettek ismertek. Volt, hogy három dalát elküldte Goethe-nek, de nem kapott választ. Két drámai darabjának sikere figyelmét még inkább a színpad felé fordította, viszont ez a fordulat csak sérelmet és csalódást hozott.
1823-ban jelent meg első dalciklusa, ez képviseli a csúcsát mind az ő munkájának, mind a német dalnak általában. Érdekes adalék, ahogy rabul ejtette a magyaros stílus, ennek hatására született a Divertissement a l’Hongroise vonósnégyes.
Töretlen alkotókészsége ellenére egészsége romlott, a szifilisszel küszködött, de feltehetőleg a tífusz végzett vele, bár egyéb lehetőségeket is felvetettek. Tünetei részben higanymérgezésre utaltak, a higanyt a 19. század elején gyakran használták szifilisz kezelésére. A végleges diagnózishoz nem áll rendelkezésre elég bizonyíték. 1828. november 19-én, 31 éves korában halt meg, bátyja, Ferdinand lakásában, Bécsben. Saját kérésére a währingeri temetőbe, Beethoven mellé temették, akit egész életében csodált.
FRANZ SCHUBERT: WINTERREISE
Dalciklus Wilhelm Müller verseire
No.1. Áldjon ég (Gute Nacht)
Mint vándor jöttem régen,
Mint vándor tűnök el,
Mit május nyújtott nékem,
Tél zárja tőlem el.
Ő bennem látta álmát,
Az anyja már a vőt,
Így véget ért az ábránd,
Szép nyárra bús tél jő.
Az úton meddig érjek,
Zord végzet mondja meg,
S hogy melyik útra térjek,
Hű szívem súgja meg.
Bús, holdfényszőtte árnyék,
Mely mindig vélem jön,
Csak hómezőkön járnék,
Ott messze, messze fönn.
De addig mért is várjak,
Míg űznek innen ők?
Mint kóbor eb, künn járjak,
Hogy titkon lássam őt.
A szívem ifjú vándor,
És mindig vágyban ég,
Ma nálad van, majd máshol
És mindig vágyban ég.
Míg téged ringat álom,
Mit éj nagy csendje küld,
Az ajtót halkan tárom,
Ha nyílik, fel sem költ!
Rá kívül búsan írom
E két szót: Áldjon ég!
Hogy szíved mindig hívom,
Így vallom néked még.
No.24. A verklis (Der Leiermann)
Künn, a város szélén
Rongyos verklis áll,
Fagytól dermedt ujjal
Egyre muzsikál.
Mezítláb jár télen,
Lába, mint a jég,
Kicsiny tányérjába
Senki sem dob pénzt.
Nincs, ki hallgat rája,
Meg sem látják már,
Kóbor, mérges, vén eb
Mind ott morog rá.
Bárhogy lesz is, néki
Minden mindegy már,
Ő csak játszik folyton,
Karja meg nem áll.
Elfogadsz-e társnak?
Szólj, te furcsa vén.
Játszanál a verklin,
S énekelnék én.
(Fordította: Závodszky Zoltán)
Legfrissebb hozzászólások