Gogol, Tolsztoj, Dosztojevszkij és Turgenyev mellett a 19. századi orosz irodalom legnagyobbjai közé tartozik. A 20. századi drámairodalom egyik legnagyobb hatású alakja, az úgynevezett „drámaiatlan” dráma megteremtője, a novella műfajának megújítója.
Iskoláit Taganrogban végezte, ez idő alatt házitanítóként és ruhagyári munkásként is dolgozott, hogy megélhetését biztosíthassa. A gimnázium befejezése után csatlakozott Moszkvában élő családjához, majd a szülővárosától kapott ösztöndíjjal zsebében beiratkozott a moszkvai állami egyetem orvosi fakultására. Már az egyetemi évek alatt számos humoreszkje, szatirikus elbeszélése jelent meg moszkvai bulvárlapokban, többnyire Antosa Csehonte név alatt, később a szentpétervári Szilánkok című rangos szatirikus lap állandó szerzője lett.
Miután megszerezte orvosi diplomáját, praktizálni kezdett, ám másfél évvel később hosszú időre felhagyott az orvosi gyakorlattal. Inkább rendszeres munkatársa lett a Szentpéterváron megjelenő Novoje Vremja (Új Idő) című lapnak, írói hírneve egyre emelkedett. Ekkor kezdte egyre komolyabban venni az írói hivatást; az elkövetkező két év folyamán több mint száz novellát írt, és megjelent két novelláskötete, melyekkel elnyerte az országos elismerést jelentő Puskin-díjat.
Hamarosan megvalósította régi tervét, és felkereste a távoli Szahalin szigetén létesített fegyenctelepeket. Elhatározásáról barátai és közeli hozzátartozói sem tudták lebeszélni. Moszkvából Szibérián át, hajón és fogaton két és fél hónapig tartó utazás után érkezett Szahalinra, ahol mintegy 10 000 fegyenc egyenkénti összeírását végezte el. Három havi megfeszített munka után, Ázsiát körülhajózva tért vissza Odesszába és onnan Moszkvába. A városi életet egyre nehezebben viselte, a természethez és az egyszerű emberekhez közel akart élni. Moszkvától kb. 100 km-re, Melihovo faluba költözött. Bekapcsolódott a helyi egészségügyi- és iskolaügyi szervek munkájába, felújította az orvosi praxist, részt vállalt a kolerajárvány elleni védekezésben; a parasztok gyógyítását ingyen végezte. A gyógyítás, az önkéntes társadalmi feladatok ellátása mellett írói munkássága a tetőpontra ért. Itt készült el egyik legismertebb prózai műve, a 6-os számú kórterem, itt írta egyebek mellett a Szahalin-szociográfiát, valamint egészen újszerű drámáját, a Sirályt.
A Sirály bemutató előadása megbukott. A bukás rendkívül megviselte, nem is akart többé drámát írni. Ám miután találkozott az akkor alakuló moszkvai Művész Színház vezetőivel, Konsztantyin Sztanyiszlavszkijjal és Nyemirovics-Dancsenkóval, megváltoztatta elhatározását, munkásságuk ettől fogva jelentős mértékben összefonódott. A Művész Színházban nagy sikerrel mutatták be a Sirályt, ez a színház vitte sikerre a Ványa bácsit, a Három nővért és a Cseresznyéskertet is. A színház függönyében a mai napig egy sirály alakja van beleszőve.
1904 januárjában, a Cseresznyéskert moszkvai bemutatóján ünnepelték meg 25 éves írói jubileumát. Nem sokkal ezután hirtelen rosszul lett, feleségével gyógykezelésre külföldre utazott. Badenweiler tüdőszanatóriumának szállodájában érte a halál. Sírja a novogyevicsi temetőben áll, egykori jaltai és melihovói háza ma múzeum.
Drámái és prózai írásai középpontjában nem a cselekmény fordulatossága, hanem a történések látszólagos esetlegessége, illetve a figurák belső történéseinek, hangulati változásainak részletes ábrázolása áll. Írásaival kapcsolatban majd minden elemzés a felszíni történések hétköznapiságának és a mögöttük megrajzolt lélekállapotok gazdagságának ellentétét emeli ki. Ez teszi alkotásait egyedivé. Csehov fő témái a munka és a szerelem, ám hősei egyik téren sem válnak sikeressé. Minden írásában jelentős szerephez jut az idő, illetve annak mulandósága.
Drámáiban Csehov túllép a hagyományos cselekményvezetés és dialógus-írás modelljein: párbeszédei nem egymásra következő replikák sorozatából állnak; a figurák szinte folytonos, néha egymásba folyó monológokat mondanak, melyek alig reflektálnak a másik szereplő mondandójára. Legtöbb drámáját nem tragédiának (még csak nem is tragikomédiának), hanem egyértelműen komédiának szánta, ezzel is hangsúlyozva a figurák törekvéseinek kisszerű voltát.
Korlátlanul lehet szemezgetni drámáiból és novelláiból egyaránt:
• A hallgatás mint büntetés hatásosabb, mint egy pofon vagy a szidalmazó szavak özöne.
• A büntetés csak akkor használ, ha a jutalmazást is gyakorolják.
• Az ember nem szállhat szembe saját természetével.
• A hallgatás a férfi ékessége.
• Az ivásra való várakozás a legnehezebb minden várakozás közül.
• A dolog nem medve, nem szökik el az erdőbe.
• Szerelem nélkül megházasodni épp oly csúf és férfiatlan dolog, mint misére járni a hitetlennek.
• Nehéz dolog olyan nővel élni, akit az ember nem szeret.
• A válságot bármelyik félkegyelmű kibírja – az ember a mindennapos életben őrlődik fel.
• A könyv kotta, a beszélgetés pedig ének.
• Vannak emberek, akik mindig csak okos és helyénvaló dolgokat mondanak, és az ember mégis érzi, hogy ostobák.
• A nők sohasem bocsátják meg a kudarcot.
• Jobb részegnek és vidámnak lenni, mint józannak és kedvtelennek.
• Az élet megingathatatlan, állandó törvénye az aljasság. Az ember az aljasságáért kapta büntetésként az életet.
• Nincs szabály kivétel nélkül.
• Jótevőinken kívül semmit sem felejtünk el.
• A közömbösség a lélek bénultsága, idő előtti halál.
• Nem olyannak kell ábrázolni az életet, amilyen, nem is olyannak, amilyennek lennie kellene, hanem olyannak, ahogy álmainkban megjelenik.
• Nem az új vagy a régi forma a fontos, hanem az, hogy írjon az ember, ne törődjön semmiféle formával, csak írjon, mert szabadon árad a lelkéből az írnivaló.
• Az orvostudomány a hites feleségem, az irodalom a kedvesem. Ha megunom az egyiket, az éjszakáimat a másikkal töltöm.
• Ha egyszer van börtön és őrültekháza, akkor valakinek ülnie is kell benne.
• Az emberek nem figyelik, hogy tél van-e vagy nyár, ha boldogok.
Legfrissebb hozzászólások