(teljes nevén: Charles-Louis de Secondat, La Brède és Montesquieu bárója) francia felvilágosodás kori filozófus, író és gondolkodó. Az államról kialakult újkori viták tárgyát képező, az alkotmányok megtervezéséhez világszerte használt hatalmi ágak megosztásának elméletéről vált ismertté.
Apja katona volt, aki Conti herceg oldalán Magyarországon harcolt a törökök ellen. Az oratoriánus rendhez tartozó modern szellemű, világi papok által működtetett középiskolába járt Párizs közelében. Az iskolában a hagyományos klasszikus tárgyak mellett természettudományi, orvosi, földrajzi ismereteket tanítottak és kiemelkedő volt a francia történelem oktatása. Később Bordeaux-ba utazott jogot tanulni, ahol diplomát szerzett, majd visszament Párizsba, hogy ott folytassa jogi tanulmányait.
Orvostudományi, politikatörténeti és pénzügyi írásai után érte el irodalmi sikereit, ekkor írta a korabeli társadalom abszurditásait bemutató Perzsa levelek című szatirikus regényt, amely azonnal hatalmas sikert aratott. Hamarosan hosszabb európai utazásra indult, járt Ausztriában, Magyarországon, Törökországban és Itáliában. Amikor visszatért Franciaországba, politikai gondolatait több kisebb esszében, valamint az Elmélkedések a rómaiak nagyságának és hanyatlásának okairól című történelmi témájú könyvében írta meg, ami átmenetet képezett a Perzsa levelek és fő műve, a hosszú évekig írt, végül 1748-ra elkészült A törvények szelleméről című munkája között. Az eredetileg névtelenül megjelentett könyv azonnal elsöprő hatást váltott ki. A művet Franciaországban mind a hatalom támogatói, mind ellenzői ellenségesen fogadták, a legsúlyosabban egyházi körökből támadták.
Még korábban Párizsban összeismerkedett Denis Diderot-val és Jean le Rond d’Alembert-rel, a fiatal enciklopédistákkal, akik csodálták munkáit. D’Alembert felkérte a demokrácia és a despotizmus tárgyú cikkek megírására, ő azonban elhárította a felkérést, mondván ezeket már megírta. Azt viszont vállalta, hogy esszét ír az ízlésről az Enciklopédia számára, amibe bele is fogott. A cikket azonban már nem tudta befejezni, egy járványban meghalt.
Legradikálisabb munkája három osztályba sorolta a francia társadalmat: a királyi udvar, az arisztokrácia és a köznép. Kétféle hatalomtípust különböztetett meg: szuverén és hivatali. A hivatali hatalom megoszlik a három fő típus között: törvényhozó hatalom, végrehajtó hatalom és igazságszolgáltatás. Ezek a hatalomtípusok mindhárom társadalmi osztályban megjelennek, a „társadalmi rendet” az biztosítja, hogy mindegyiknek van hatalma a másik felett. Ez az elv szélsőséges volt, mert a papságot teljesen kihagyta az állam működéséből és a feudális rend utolsó nyomait is eltörölte.
Az államformák körül szintén hármat különböztetett meg. Ezek voltak a királyság, ahol a kormányt a király vagy a királynő vezette és a tekintélyre épült, a köztársaság, amelyet választott vezető irányított, valamint a despotizmus, ahol a kormányt egy diktátor vezette és a félelemre épült. Úgy gondolta, hogy a királyság a legjobb államforma. A brit alkotmányt tartotta ideálisnak.
Idézetek tőle:
• Vajon a természet törvénye aláveti-e a nőt a férfinak? Nem… a természet sosem hozott ilyen törvényt. Az uralom, melyet rajtuk gyakorolunk, valóságos zsarnokság; ők is csak azért törődtek bele, mert szelídebbek, tehát emberségesebbek és okosabbak nálunk.
• Alapjában véve mindig a magunk titkos óhajai szerint ítéljük meg a dolgokat.
• Ahhoz, hogy vigyük valamire az életben, bolondnak kell látszanunk és józannak kell lennünk.
• Ha valami használna a nemzetemnek s ártana egy másiknak, nem javasolnám uralkodómnak, mert elsősorban ember vagyok s azután francia; szükségszerűen vagyok ember s véletlenül francia.
• Mindenkinek meg kell halni a hazáért, de senkinek sem kell hazudni érte.
Legfrissebb hozzászólások