Száraz életrajz helyett Hegedűs Géza színes portréjának néhány részletével érdemes különleges alakját és meghatározó irodalmi szerepét megidézni.
„Molnár Ferencről nagyon nehéz tárgyilagosan írni: Molnár Ferencnek lelkes rajongói és dühödt ócsárlói vannak. Irodalmi alakja halála óta is az indulatok kereszttüzében áll. Közben az egész magyar irodalomból ő a világszerte legismertebb nevű és művű író, közben színházaink újra meg újra sikerek közepette újítják fel vígjátékait, miközben ironikus és szatirikus prózája – amely alighanem egyértelműbben irodalmi érték, mint annyit vitatott drámai műveinek nagyobbik része – szinte ismeretlenné haloványult. Molnár Ferencet dicsőítik és szidalmazzák anélkül, hogy eléggé ismernék.
Budapesti nagypolgári család fia volt. Ő is jogásznak indult, egy ideig a genfi egyetemen nemzetközi jogásznak készült. de huszonkét éves korában egyszerre hátat fordított a jogtudománynak, és újságírónak állt. Szinte azonnal feltűnt csillogó szellemességével, szatirikus humorával, részvevő érzelmességével. Stílusa kezdettől mindvégig választékosan szabatos: mesélő leleménye és ötletgazdagsága kimeríthetetlen. A fiatal Molnár Ferenc odasorakozik legjobb novellistáink közé, majd huszonhárom éves korában megjelenik első regénye, az Egy gazdátlan csónak története, amely után az irodalmi élet az elbeszélő próza nagy ígéretének tartja. És a várakozásoknak hamarosan meg is felel. Huszonkilenc éves, amikor elkészül A Pál utcai fiúk, amelyet azóta is világszerte a világirodalom egyik legjobb ifjúsági regényének ítélnek. És ezt még azok sem vonják kétségbe, akik elutasítják a drámaíró Molnár Ferencet. Ez a regény valójában több mint nemes erkölcsű ifjúsági olvasmány: a századforduló budapesti kamasz fiainak nagyepikája, humorral és érzelemteljesen fogalmazott ábrázolás néhány gyermektípusról. Ezt a színvonalat regényeiben soha többé nem érte el. (…)
Amikor Molnár Ferenc megjelenik a színen, a magyar polgári dráma virágkora tart, és a színpadok királya Herczeg Ferenc. Ezt az egyeduralmat Molnár azonnal megdönti. Illetve idehaza ők ketten az egymással vetélkedő főalakok, külföldön pedig Molnár olyan sikereket arat, aminőről magyar író álmodni se mert.
Molnár kezdettől fogva birtokában volt a színpadi hatáskeltés minden eszközének. Mindenkitől tanult, de senkit sem utánzott. (…)
Korábban bírálattal illette a polgári hazugságokat. A forradalmak után megerősödik polgári öntudata, és polgári oldalról bírálja – nagyon szellemesen – az udvari-nemesi világ maradványait. Csakhogy nálunk – és egész Közép-Európában – ezt a polgárságot egyelőre jobboldalról fenyegette a növekvő fasizmus: tehát a polgári apológiának mégis volt egy urbánus-ellenzéki felhangja. De a társadalmi haladást valójában semmiféle tudatosítással nem segítette. Gyönyörűségét inkább a formai tökély adta, a feltétlen mulatságosság, a cselekmény biztonságos gördülékenysége. Molnár képes egy semmitmondó anekdotából mindvégig lebilincselő háromfelvonásost komponálni, mint amilyen a Játék a kastélyban – ez a tökéletesre szőtt semmi, amely mindössze arról szól, hogy egy mondatot kétféleképpen lehet értelmezni.
(…) idegen volt számára mindaz, ami itthon történt. Ott is halt meg idegenben, hetvennégy éves korában. De a halála óta, habár ellentétes indulatok kereszttüzében, mégis itthon van, színpadjainkon sikereket arat. A világszínpadon képviseli a magyar irodalmat. A Pál utcai fiúk pedig rég besorozódott klasszikus regényeink közé.”
Talán elég ez a két gondolat TŐLE, hogy megértsük:
„Életbölcseletem: jónak kellene lenni. Úgy jutottam el hozzá, hogy észrevettem magamon, hogy nem vagyok jó. Érzem, hogy sose leszek olyan jó, mint a született jó emberek, de minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy megközelítsem őket. Fájdalmas tapasztalatom, hogy azt majdnem lehetetlen megtanulni. A vigasztalásom, hogy aki erre nézve becsületesen mindent elkövet, az teljesítette kötelességét ezen a földön.”
„A grund… Ti szép, egészséges alföldi diákok, akiknek csak egyet kell lépnetek, hogy künn legyetek a végtelen rónán, a csodálatos nagy, kék bura alatt, melynek égbolt a neve, akiknek a szemetek hozzászokott a nagy távolságokhoz, a messze nézéshez, akik nem éltek magas házak közé ékelve, ti nem is tudjátok, mi a pesti gyereknek egy üres telek. Ez jelenti számára a végtelenséget és a szabadságot. Egy darabka föld, melyet egyik oldalról düledező palánk határol, s melynek többi oldalán nagy házfalak merednek az ég felé. Most mára Pál utcai grundon is nagy, négyemeletes ház szomorkodik, tele lakóval, akik közül talán egy se tudja, hogy ez a darabka föld néhány szegény pesti kisdiáknak a fiatalságát jelentette.”
Legfrissebb hozzászólások