Írt verset, drámát, verses naplót. Életrajza éppolyan összetett, mint egész személyisége. Élete és munkássága szorosan összefügg a 70-es, 80-as, 90-es évek közéletével, kultúrpolitikájával. Nehéz róla elfogultság nélkül beszélni. Ezért inkább Keresztury Tibor 1996-ban írt nagyívű Petri-monográfiájából érdemes néhány gondolatot kiemelni.
„Petri György költészetének … az a legtágabb értelemben vett szuverenitás a legszembetűnőbb, eltérő ízlésvilágok felől sem elvitatható vonása, amit legjobb ismerője összefoglalóan a felismerhetőség fogalmával nevezett meg, – s aminek jelentése itt a tehetség öntörvényűségén messze túlmutat. Az egyébként korántsem magától értetődő, kiváló költőkre sem feltétlen jellemző felismerhető hangban megnyilvánuló autonómia ugyanis ez esetben olyan költői magatartással, attitűddel azonos, melynek gyökerei a pálya minden periódusában a hagyományos versfelfogás közmegegyezéses területén kívülről eredeztethetők… a poétikai módosulások a pályaív lényegi pontjain mindig döntések, mérlegelések eredményei, s melynek hátterében a költői érzékenység esetlegességeit abszolút módon kiiktatni akaró racionális, erős személyiség fedezete áll. …Petri György lírája az őszinteségnek újfajta értelmet ad – annak lényegét a legmélyebb érzések, gondolatok kimondása helyett az ideológiai megrendülés, a létszemléleti változások poétikai következményeinek vállalásában, levonásában mutatva föl.”
Önjellemzéséhez pedig mi szólna jobban, mint Pályabér című négysorosa?
Az „életművemért” a bér?
Néhány rézérme, oklevél.
De majd a halálművemet
rendesen megfizetitek.
EGY NAGYON SZUBJEKTÍV (és emiatt igencsak nehéz) VÁLOGATÁS:
HORGODRA TŰZTÉL, URAM
Horgodra tűztél, uram.
Huszonhat éve
kunkorodok, tekergek
csábosan, mégsem
feszült ki a zsinór.
Nyilvánvaló,
hogy a folyódban nincs hal.
Ha mégis remélsz,
válassz más kukacot.
Szép volt
kiválasztottnak lenni.
De most már szeretnék
szárítkozni, mászkálni a napon.
MÁR CSAK
már csak a zápor mocskos kopogása
már csak lucskos cipők nehéz kabátok
már csak gőzben zsivajló talponállók
már csak fűrészporos kő tapodása
már csak a celofán alatt dohos pogácsa
már csak a pezsegő híg ködbe mállott
utcalámpák az aprópénzből váltott
utolsó blokk a rendőr jótanácsa
már csak a kihalt villamosmegállók
már csak a szél szabálytalan futása
a sokközű városon át hiába
már csak a félbehagyott ásatások
már csak az éj gazos kutatóárka
már csak a didergések ásitások
IMP
Nagy ember vagyok-e? Szent vagyok-e?
És e kérdések érdekesek-e?
Vagy a többiek igyekezete?
Törekedjünk-e, és ha, mire?
Vagy tartózkodjunk? Igen? Nem? S mitől?
Befogad-e, s ha mégis, milyen öl?
Szabad-e elcsevegni bármiről?
És az oltalmat adó fal merre dől?
Szabad-e bármit nem gondolni el?
És ha nem, ki büntet meg és mivel?
És ha szabad, ki mondja, hogy szabad?
Lehet-e soha nem igaz szavad?
Rulett-e a rulett, ha nem forog?
Lehet-e fontos egyetlen dolog?
MÉG EGY KICSIT HUMORIZÁLTAM AZ UTOLSÓ PILLA
Az egyik fél, a másik fél
egymástól rettentően fél:
így alkothatnak oly egészet,
melyben nincs helye semmi résznek.
Úgy is mondhatnám schwarz auf weiss:
nincsen hely élni már, csak helyz
NÉGYSOROS
Gyuri vagyok. Tudom, hogy mire lettem.
Ellógom, lelógatom életem.
Ha fellógatnak, csak nyerés nekem.
Elvesztem s visszanyerem életem.
BELEBOTLOM HALÁLOMBA
részeg napok
részeg éjek
ami közel
messze széled
lucsok mocsok
zokog tocsog
öreg majom
motyog makog
száraz éjek
száraz napok
sara pereg
sívó homok
homok évek
évtizedek
sivatagi
szele sziszeg
holott élek
holott halok
halott élő
élő halott
egész valóm
nemvalóság
koszorú-drót
rothadt rózsák
amit én csak
félve sejtek
tudván tudják
már a sejtek
egész lényem
lüktet gennyed
nem fogadnak
be a mennyek
nem fogadnak
be a poklok
halálomba
belebotlok
esetlen be
verem orrom
mint a bohóc
a porondon
valaki más
nem én vagyok
ki az ágyon
hűlten vacog
kiben étel
nem maradik
már a száján
által szarik
hasa püffed
szára szárad
zsibbad lüktet
szíve fárad
szikla közöny
tompa foglya
már csak sugár
szike fogja
aztán néha
mégis mégis
föllobbantja
a poézis
de többnyire
mégse mégse
nem érdekli
már a vég se
állandó kín
éle tompul
bizony már csak
egyet gondol
bárha végre
odalenne
és fekünne
odalenn e.
KORNISHOZ
Számít, hogyne, hogy találkozunk vagy sem.
Sok minden elmarad, illetve bekövetkezik
annak következtében, hogy igen vagy sem.
De amit kellett, megtudtuk egymásról.
Te úgy írsz, mint amikor a szél a függöny
miatt nem tudja bevágni az ablakot,
én, mint amikor leesik a hamutartó
a szőnyegre. Te a csattanás, én a cserép
lehetőségéről. (Te talán fordítva
gondolod.) Az üvegszilánkokat, a csikkeket
együtt szedjük össze, és a hamut is
együtt porszívózzuk a lakatlan lakásban
a gyönyörű szőnyegen.
HÍRÖSSZEFOGLALÓ
Mint lépcsőzugban a pormacska:
gyűlik puhán a korszak mocska.
MONDOGATNIVALÓ
Cipőmre nézek: fűző benne!
Nem lehet, hogy ez börtön lenne.
ÉPÍTKEZÉS
Zuhog az ész
a gazdátlan tényrakásokra.
HIDEGBÉKE
Béke híján – vélnénk a paraszti eszünkkel:
háború lesz. Háború nem lévén
– a tanult eszünkkel – azt hinnők,
béke van. Ám egyik sincs/lesz.
SZISZIFOSZ VISSZALÉP
Rettenthetetlen hülyék kora jő.
Pojácák vagy gazemberek? Is-is.
Egyszerre félem és röhögöm általlátni:
a szikla óhatatlan visszafelé görög.
SCHILLER – NEGATÍV
Az öröm – oda.
Legfrissebb hozzászólások