A francia irodalomban – közismerten – két Alexandre Dumas lett világhíres író. Az idősebbiknek ifjúkorától kezdve mindvégig elképesztően sok szeretője volt, ezek egyikétől harmincéves korában született egy törvénytelen fia. Ez a gyermek korán igen értelmesnek, sőt tehetségesnek mutatkozott, apja örökbe is fogadta. Később ez a fiú csaknem olyan híres, egy időben még népszerűbb író lett, mint az apja. Nem is úgy írta a nevét könyvei élére, hogy “ifjabb Alexandre Dumas”, hanem így: “Alexandre Dumas fia”. Egészen másfajta író volt, mint az apja, sokan tanultak tőle is, színjátékait világszerte játszották, regényeit sok nyelven olvasták, színházesztétikai tanulmányát tankönyvnek tekintették. Múlhatatlanul bekerült ő is az irodalomtörténetbe, de mostanában már csak híres érzelmes színművét, “A kaméliás hölgy”-et szokás játszani. Míg apja minden rosszallás ellenére máig is a legolvasottabb szerzők közé tartozik, és mindig színházi siker, ha felújítják egy-egy darabját. És bár írói nemzedékek tűnnek fel és tűnnek el, “A három testőr” és a “Monte Christo grófja” változatlanul minden világrészen az olvasási sikerlista élén áll.
Id. Alexandre Dumas, teljes nevén Dumas Davy de la Pailleterie francia író
Id. Alexandre Dumas apja híres katona, a francia forradalom tábornoka volt. Anyja mulatt (fehér-néger) volt. Túl göndör haja és bőrének sötét árnyalata tanúskodott is a színes ősökről. A híres, ám vagyontalan apa korán meghalt, az özvegy gondok közt nevelte, de gondosan iskoláztatta az egyetlen fiút. A leendő író jogásznak indult, dolgozott is közjegyzői irodában, majd iratmásolóként próbált többet keresni. 23 éves korában egy színdarabjával, a “Vadászat és szerelem”-mel már némi sikere volt, majd a következő évben egy novelláskötete is megjelenhetett. Ekkor abbahagyta a hivatali munkát. A romantika éppen ez időben indult diadalmas útjára. Ifjú vezéralakjai – Victor Hugo és Alfred de Vigny – felfedezték, társukká fogadták, s hamarosan hármuk kávéházi asztala lett a harcias stílusirány példaadó és irányító középpontja. Később hamar világhíres regényben, “A három testőr”-ben önmagukat ábrázolta, némiképp parodizálva. A mindig előkelő modorú Hugóról mintázta Athos figuráját, a mindig nagyevő, társainál rendetlenebb Porthos ő maga volt, a rejtélyeskedő, szertartásosan vallásos Aramis modellje pedig Vigny. Ők maguk is vezéralakoknak tudták magukat, de az egész romantikus ifjúság – a tüntetően piros mellényt viselő, utcai botrányokat okozó fiatal írók, költők, festők és az ezeket csodálók tőlük várták el az új hangot irodalomban, művészeti elméletekben és főleg a színházakban. Victor Hugónak szinte történelmi küldetése volt, hogy megírja a régen várt forradalmi drámát, és azt mutassa is be a Commedie Francaise. Hugo meg is írta a “Cromwell” című történelmi játékot, és elébe egy terjedelmes előszót, amely az egész romantika elméleti alapvetése volt. Ezt a darabot azonban se a Commedia, se más színház nem akarta bemutatni. Így a romantikus dráma sikere nem Hugóval, hanem Dumas-val kezdődött. Ő megírta a várt, vadromantikus történelmi tragédiát, a “III. Henrik és udvará”-t. Ez 1829-ben történt, ő is, Hugo is 27 éves volt ekkor. A siker váratlanul nagy volt, de utána még sürgetőbben követelték, hogy Hugo is lépjen sorompóba. Hugo meg is írta az “Hernani”-t. És ezt a Commedie Francaise – a közönség indulatos követelésére – be is mutatta. Híres botrány volt ez a bemutató, a vörösmellényes ifjúság a nézőtéren összekapott a reakciós, de nem kevésbé verekedős úri fiatalsággal, az “aranyifjúság”-gal. Még a beavatkozó rendőröket is megverték.
És nemsokára kitört a júliusi forradalom, amely végleg elűzte a Bourbon-dinasztiát. Köztársaságot azonban nem hozott, hanem helyette Lajos Fülöp polgárkirályságát. A romantikusok pedig indulatos köztársaságpártiak voltak. Ők azonban győztek. Hugo az irodalom élére emelkedett, mellette Dumas és Vigny is a legnépszerűbb írók-költők közé került. El is kezdődött Dumas korlátlanul termékeny korszaka. Egy-egy nagyon is népszerű regényének – főleg “A három testőr”-nek és a “Monte Christo grófjá”-nak tömegek igényelték a folytatását. A kimeríthetetlen képzeletű író pedig ezt a kettőt is, és néhány egyéb izgalmas történetét hosszú ideig tudta új mozzanatokkal folytatni. “A három testőr”-t követte a “Húsz év múlva”, majd a “Bragelone vicomte”. A “Monte Christó”-nak még több folytatása készült, a “Joseph Balsamo”című sikeres regényből pedig egész regényciklus kerekedett ki “Egy orvos emlékiratai” címen. Volt úgy, hogy párhuzamosan 6-8 regénnyel foglalkozott, miközben a színházak kérésére tragédiákat és komédiákat írt, nem egyet 4 nap alatt.
Id. Alexandre Dumas
(Villers-Cotterêts, 1802. július 24. – Puys, Dieppe mellett, 1870. december 5.) francia író
Ezt a munkát egyedül nem is bírhatta. Ezért munkaközösségeket szervezett. Mint nem egy reneszánsz festő, a legnagyobb képeket csak megtervezte, felvázolta, a részleteket pedig a tanítványok készítették el a mester utasítása szerint, s végül a végső simításokat is a nagy festő végezte, úgy Dumas írótársaival megbeszélte a témákat, elkészítette a fejezetbeosztást, az egyes alakok legfontosabb jellemvonásait. Azok el is készítették a regény nyers szövegét, amelyet azután Dumas végső formába öntött. A címlapra pedig mindig kiírta a társszerzőket, a tiszteletdíjon pedig becsületesen osztozott velük.
Összes művei – regények, drámák, emlékiratok, novellák – végül több mint 300 kötetben jelentek meg. Jó részük szükségszerűen lett felületes, olykor nagyon is összecsapott. De Dumas a felületesség lángelméje volt. Még a társszerzők fogalmazásán is az ő hatása kelti az érdekesség élményét, a sikert, sőt nem ritkán a halhatatlanságot.
III. Napóleon trónra kerülése után, 1851-ben – akárcsak Victor Hugo – ő is önkéntes száműzetésbe ment. Járt Oroszországban, huzamos időt töltött Angliában. Mindenütt szeretet és anyagi siker fogadta. Megfordult nálunk is, érdeklődött a magyar költészet iránt, a franciául jól tudó Jókai Vörösmarty-verseket fordított neki. Néhányat a nyersfordítások alapján le is fordított franciára, többek közt a “Szózat”-ot. Szigligeti pedig Dumas-drámákat fordított magyarra, és be is mutatta ezeket. – 1860-ban azután lelkesen csatlakozott Garibaldihoz, személyesen vett részt híres csatáiban. Megírta – mint Garibaldi emlékiratait – az olasz szabadságharc krónikáját.
A kalandos évek után mégis hazament. Élt könnyen és könnyelműen, mint egész életében. 1870-ben, 68 éves korában még tartott az a német-francia háború, amelybe belebukott III. Napóleon, de ezt már nem érte meg. Maga is tudta, hogy halálos beteg, de türelmesen, szinte derűsen várta a földi elmúlást. Fia, az akkor már szintén világhíres, 40 esztendős író a végső napok egyikén meglátogatta. Ő írta meg később ezt az utolsó találkozást. A nagybeteg író nyugodtan feküdt a felpárnázott ágyban. Szivarozott, mellette az éjjeliszekrényen piros bor. Érdeklődött, min dolgozik a fiú. A fiú pedig válasz helyett kihúzta az éjjeliszekrény fiókját, talán kéziratot keresve. Két aranypénz volt benne: Napóleon-aranyak. A fiú kérdően nézett apjára, az mosolygott és ezt mondta:
“Látod, ennyivel kezdtem, ennyivel végzem. Ami közte volt, az az élet, a hír, a szerelem, a kaland, a megnyugvás, minden ami szép, és ami nem szép, de az egész nagyon jó volt.”
Ezzel fejezte be. Ma is a legnépszerűbbek közé tartozik. Talán tényleg gyakran volt felületes, de nagyon érdekesen volt felületes. A felületesség halhatatlan lángelméje volt.
(Forrás: mek.hu)
Kapcsolódó művek:
ID. ALEXANDRE DUMAS és ALEXANDRE DUMAS fiának alkotásai a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán
Legfrissebb hozzászólások