Ernest Miller Hemingway
(Oak Park, Illinois, 1899. július 21. – Ketchum, Idaho, 1961. július 2.)
A kalandos életű író jómódú polgárcsaládból származott. Oak Parkban, Chicago (Illinois) egyik külvárosában született mint második gyerek és első fiú. Apja Clarence Edmonds Hemingway vidéki orvos volt, anyja Grace Hall Hemingway. A család egy hat hálószobás Viktória-korabeli stílusú házban lakott, melyet még Hemingway anyai nagyapja épített. A nagyapa, Ernest Miller Hall, angol emigráns volt, és az amerikai polgárháború veteránja.
Hemingway anyja, uralkodó természetű és erősen vallásos asszony volt, aki szigorúan betartotta az Oak Park-i protestáns erkölcsöket. Hemingway később Oak Parkról, ahol felnőtt, így írt: “A helyet széles gyepek és szűk látókörök jellemezték.” Hemingway inkább természetkedvelő apjához húzott. Együtt mentek vadászni Michigan erdőiben, táborozni, horgászni a tavak körül. A család gyakran töltötte nyári vakációit a Windemere-nek nevezett nyaralójukban, a Walloon-tó partján. A természet iránti vonzódás Hemingwayben korán megalapozta élete végéig tartó szenvedélyét a szabadban átélhető kalandok iránt, és vágyakozását a messzi, elszigetelt tájak felé.
Hemingway az Oak Park And River Forest nevű középiskolában (1913-1917) sokat sportolt: vízilabdázott, bokszolt, amerikai futballozott és atletizált. Ezenkívül kiváló tanulmányi eredményeket ért el angol irodalomból, itt kezdett megismerkedni az újságírással, és két évig Marcelline nevű testvérével együtt az iskola zenekarának is tagja volt. A középiskola után a The Kansas City Star című lapnál dolgozott – annak ellenére, hogy csak hat hónapig (1917. október-1918. április), írói pályája alatt mindvégig az újság stílusát követte, mint alapvető vezérfonalat: „Írj rövid mondatokat. Az első bekezdés rövid legyen. Használj erőteljes angolt. Légy pozitív, ne negatív.” Hemingway születésének századik évfordulóján a Star az utolsó száz év egyik legjobb riporterének nevezte.
Miután úgy döntött, hogy részt vesz az első világháborúban, otthagyta az újságot, és apja tiltakozása ellenére katonának jelentkezett. Az orvosi vizsgálat azonban felfedezte rövidlátását, így mint önkéntes csatlakozott a Vöröskereszt Mentőszolgálatához (Red Cross Ambulance Corps).
Ernest Hemingway
(1918.)
1918-ban, útban az olasz front felé, megállt az állandó német bombázás alatt álló Párizsban – olyan közel akart kerülni a harchoz amennyire csak tudott. Az olasz fronton aztán nemsokára tanúja lehetett a háború brutalitásának. Szolgálatának első napján felrobbant egy lőszergyár Milánó közelében, és az emberi (főleg női) maradványokat neki kellett felszednie. Ez volt első találkozása a halállal. Később ezt az élményét „A Natural History of the Dead” című elbeszélésében írta le. 1918 júliusában Hemingway az olasz Fossaltánál súlyosan megsérült. Mialatt utánpótlást szállított a katonáknak, osztrák tűzvonalba került, lábait repeszgránát találta el. Sebesülése véget vetett gépkocsivezetői beosztásának. Később az olasz kormány a katonai bátorság ezüst érdemrendjével jutalmazta (medaglia d’argento), amiért saját sérülései ellenére egy sebesült katonát behúzott a menedékhelyre. Sebesülése után az amerikai vöröskereszt vezetése alatt működő milánói kórházban dolgozott, ahol beleszeretett egy Agnes von Kurowsky nevű amerikai ápolónőbe. Ez a viszony később fő motívumként szolgált a Búcsú a fegyverektől (A Farewell to Arms) című regényében.
1921-ben Hemingway összeházasodott Elizabeth Hadley Richardsonnal, majd Párizsba költöztek. Az író innen küldött tudósításokat a görög-török forradalomról a Toronto Star nevű kanadai lapnak. Ebben az időben csatlakozott a “párizsi modern irodalmi mozgalom”-hoz, amely főképpen az önkéntes száműzetésben élő, fiatal amerikai írókból és költőkből verődött össze. Itt ismerkedett meg Gertrude Stein amerikai írónővel, aki szintén Párizst választotta otthonának. Mint irodalmi mentor, Stein maga köré gyűjtötte a fiatal amerikai írókat és költőket. Hemingway visszaemlékezései szerint (Vándorünnep–A Moveable Feast), az elveszett nemzedék elnevezés is Gertrude Steintől származik. „Ez az, ami vagy,” mondta Stein. „Mindannyian ezek vagytok, az összes fiatal aki a háborúban szolgált. Ti vagytok az elveszett nemzedék.” Párizsban barátságot kötött többek között az amerikai Sherwood Anderson íróval, és Ezra Pound költővel. Az amerikai írók csoportja gyakran látogatta az amerikai Sylvia Beach Shakespeare & Company nevű párizsi könyvesboltját. Sylvia Beach híres volt arról, hogy lelkesen segítette a tehetséges, újító írókat. 1922-ben az ő támogatásával látott nyomdafestéket James Joyce Ulysses című regénye is; a könyv kiadását az Egyesült Államokban betiltották, de Hemingway megpróbálta írótársa regényének másolatait hazájába csempészni. Hemingway első munkáját, “Három történet és tíz vers” (Three Stories and Ten Poems), Párizsban adták ki 1923-ban. Ugyanebben az évben feleségével visszatért Torontóba. Itt született első fia, John Hadley Nicanor Hemingway.
Ernest és Pauline Hemingway
(Párizs, 1927.)
Hemingway amerikai irodalmi karrierje egy novellasorozat, “A mi időnkben” (In Our Time, 1925) publikálásával kezdődött. A novellák kiadása az író számára fontos fordulópontot jelentett; az, hogy az irodalmi körök elfogadták minimalista stílusát, nagyban megnövelte írói önbizalmát. Franciaországi baráti köre inspiráló hatással volt első regénye, A nap is felkel (The Sun Also Rises, 1926) megírásához. A regényt Angliában adták ki először Fiesta címen. Ez a félig-meddig önéletrajzi könyve a Párizsban és Spanyolországban élő amerikaiakról szól. A regényt Európában és az Egyesült Államokban egyöntetű siker fogadta.
1927-ben Hemingway elvált Elizabeth Hadley Richardsontól, és feleségül vette a katolikus Pauline Pfeiffert. A házasság után a protestáns Hemingway áttért a katolikus vallásra. 1927-ben megjelent “Férfiak nők nélkül” (Men Without Women) című novellagyűjteménye. A gyűjtemény magába foglalta “A bérgyilkosok” (“The Killers”) című legismertebb novelláját is. 1927-ben Kansas Cityben megszületett második fia, Patrick, és két évvel később a harmadik, Gregory.
1928-ban Hemingway és Pfeiffer a Key West (Florida) szigetre költöztek, azzal a céllal hogy új szakaszt nyissanak közös életükben; tervüket azonban egy tragikus esemény félbeszakította. Ugyanebben az évben Hemingway apja, Clarence, aki anyagi és egészségügyi problémákkal küszködött, egy polgárháború-korabeli pisztollyal agyonlőtte magát. Hemingwayt apja öngyilkossága mélyen megrázta. Az esemény később bekerült az Akiért a harang szól (For Whom the Bell Tolls) című regényébe.
Ernest és Mary Hemingway egy afrikai szafarin (1953 – 1954)
1933-ban Mombaszába (Nairobi) utazott, azután Kenyába, majd Tanzániába. A Serengetiben a vadászatnak szentelte idejét. Az 1935-ben kiadott „Afrikai vadásznapló” (Green Hills of Africa), „A Kilimandzsáró hava” (The Snows of Kilimanjaro) és a „Francis Macomber rövid boldogsága” (The Short Happy Life of Francis Macomber) című írásait egytől egyig afrikai kalandjai inspirálták. 1937-ben Hemingway Spanyolországba utazott hogy tudósításokat küldjön a spanyol polgárháborúról az Alliance nevű észak-amerikai újságnak. A háború komoly feszültséget okozott Hemingway házasságában. Az odaadó katolikus Pauline Pfeiffer a katolikuspárti, falangista Franco kormánnyal szimpatizált, míg Hemingway a republikánusokat támogatta.
1938-ban kiadták a The Fifth Column című egyetlen színdarabja, és 49 novellája The Fifth Column and the First Forty-Nine Stories címen.
Amikor az Egyesült Államok 1941. december 7-én belépett a második világháborúba, Hemingway egy ideig részt vett a tengerészeti hadviselésben Kuba partjain, ahol az amerikai haditengerészetet segítette a német tengeralattjárók felkutatásában. 1944-ben Angliába telepedett át mint haditudósító. Részt vett a normandiai partraszállásban, ahol újra megsebesült. Elsőként vonult be Párizsba egy francia partizáncsapat parancsnokaként, amiért előbb parancsmegszegés miatt haditörvényszék elé állították, majd végül is kitüntették. Miután a háború véget ért, visszatért Kubába.
Az 1950-ben írt „A folyón át a fák közé” (Across the River and Into the Trees) című regényét kedvezőtlen kritika fogadta. 1953-ban Pulitzer-díjat kapott Az öreg halász és a tenger című kisregényéért. Egy évvel később megkapta az irodalmi Nobel-díjat, amit személyesen nem tudott átvenni, mert 1954-ben repülőgépével lezuhant Afrika fölött, a Murchison-vízesésnél. Bár komoly sérüléseket szenvedett, a balesetet túlélte.
A következő években az Idaho állambeli Ketchum városában kezeltette magas vérnyomását és mániás depresszióját. Az egyre súlyosbodó depressziója miatt kapott elektrosokkos kezelések is nagyban hozzájárulhattak ahhoz, hogy 1961. július 2-án főbe lőtte magát.
Hemingway saját hajóján 1950 körül
Hemingway mindvégig kalandos életet élt. Részt vett a spanyol polgárháborúban mint önkéntes katona és haditudósító, vadászott Afrika erdeiben és szavannáin, bikaviadalokra járt Spanyolországban. Volt amatőr ökölvívó, és szeretett halászni. Erősen ivott, míg végül a mértéktelen italozása alkoholizmussá fajult.
Hemingway háza Key West szigetén ma múzeum. Itt írta munkái 70%-át a ház mögötti, dolgozószobává alakíttatott garázsban. 1940-ben, a Pauline Pfeiffertől való válása következtében elvesztette szeretett Key West-i otthonát. Pár héttel a válás után feleségül vette Martha Gellhornt, aki négy évig riportertársa volt Spanyolországban. Ugyanebben az évben publikálták a Kubában és Key Westen megírt Akiért a harang szól című regényét. Négyévi viszálykodó házasság után Martha Gellhorntól is elvált. Negyedik és egyben legutolsó felesége, Mary Wells Monks, akivel 1946-ban házasodott össze, szintén háborús riporter volt. Házasságuk alatt legtöbb idejüket Hemingway Finca Vigía nevű kubai birtokán töltötték.
A háború után írni kezdte következő regényét, az Édenkert-et (The Garden of Eden). A könyvet, melyet nem fejezett be, halála után adták ki 1986-ban, erősen rövidített formában.
(wikipedia.hu)
Legfrissebb hozzászólások