Alkotói pályáját már gyermekként a Horánszky utcai reáliskolában kezdte, ahol osztálytársával, Kálnay Ferenccel szerkesztette a Diákhumor című hetilapot, amelyet a tanári kar a tanárokat ért kritikák miatt hamarosan betiltott. A rajztanárral való nézeteltérése miatt végül átkerült a Belvárosi Reálba, ahol 1918-ban érettségizett.
Horthy Budapestre való bevonulása után nem kívánt Magyarországon maradni, így elhatározta, hogy az Amerikai Egyesült Államokba emigrál. Bécsbe ment egy ismerősével együtt, majd Triesztbe utaztak tovább. „Trieszt: gyönyörű. Triesztszag, csigaszag, halszag, tengerszag. Mindenféle jó szagok voltak, csak nem volt egy vasunk sem, és ezért hol éheztünk, hol koplaltunk, felváltva.” Mivel a kikötővárosban ekkoriban több tízezer munkanélküli volt, Királyhegyiék nemigen találhattak munkát. Barátja végül hazament, Királyhegyi azonban kitartott elképzelése mellett, mivel volt Amerikában rokona. Egy helyi kocsmában megismerkedett Vidor Károly színésszel, akivel egy ideig együtt lakott, és dolgozott, előbb megismerkedési helyükön, majd a tengerparton hordárként. Megismerkedtek egy magyar tiszttel, aki egy Amerikába tartó hajó fenekén elrejtette őket. A közel egy hónapos út után megérkeztek New Yorkba.
Az Amerikai Egyesült Államokban magyar nyelvű újságokba írta cikkeit, és alkalmi munkákból élt. Előbb statisztált Hollywoodban, majd forgatókönyveket írt.
Hazatérése után a Pesti Napló munkatársa lett. Cikkei emellett – többek között – a Színházi Életben és az Új Időkben jelentek meg.
1944-ben deportálták Auschwitzba, 1945-ben térhetett haza. 1946-tól a budapesti kabaréknak írt jeleneteket. Humoreszkjei a Ludas Matyiban és a Képes Figyelőben jelentek meg. 1951-ben kitelepítették Adácsra. 1952-től a pesti kabaré újra játszotta jeleneteit.
Legismertebb műve: Az első kétszáz évem című önéletrajzi írásokat, anekdotákat tartalmazó könyve. Amikor megkérdezték tőle, miért adta humoros önéletírásának az Első kétszáz évem címet, így válaszolt: »Ha igaz, hogy a háborús évek duplán számítanak, még le is tagadok a koromból, ha azt mondom, hogy kétszáz éves vagyok, hiszen már a főnököm volt I. Ferenc Jóska, Horthy Miklós, Szálasi, a nemzetvezető, sőt Hitler is, mert Auschwitzban is dolgoztam, mint egyszerű deportált, márpedig köztudomású, hogy ott elég lassan múlt az idő, már ameddig élt az ember.«
Meglehetősen alacsony ember és nagy humorista volt. Bemondásai legendássá váltak, amiket többnyire a FÉSZEK Klub művészvendégei adtak tovább és azóta is szájról szájra járnak.
• Én marha, 1941-ben hazajöttem Hollywoodból, hogy még elérjem az utolsó auschwitzi gyorsot.
• Amikor aztán a kőbányából nagy protekcióval átkerültem a lágerkonyhára, marha jó dolgom lett, annyi meleg vizet ihattam, amennyi belém fért.
• Két év munkaszolgálat után belerúgott egy német katona, és beleesett az épp ásott gödörbe: – Na tudja mit? Most lett elegem az egészből.
• Egyszer Hollywoodban meghívták egy agg milliomos partijára, ahol egy idő után már nagyon unta a fellengzős társaságot. A házigazda panaszkodott, hogy olyan nagy a drágaság, az infláció, hogy emiatt egy nap alatt 16 kertészt kellett egyszerre elbocsátani. Királyhegyi megkérdezte:
– Kedves uram, él az Ön édesanyja?
– Hogy élne már, hiszen magam is elmúltam 85 éves!
– Kár. Lett volna egy gondolatom, de csak anyával érdekes.
Az ötvenes években Moszkvába feladott híres távirata: JOOSZIF VISSZARIONOVICS SZTAALIN STOP MOSZKVA STOP A RENDSZER MEGBUKOTT STOP KEZDJEEK ELOELROEL STOP KIRAALYHEGYI
Saját sírversét – utalva apró termetére – így alkotta meg: – Itt nyugszik Királyhegyi. Hol?
Legfrissebb hozzászólások