Fotós sztori

A Smith család évek óta hiába várja a gyermekáldást. Nagy nehezen arra az elhatározásra jutnak, hogy fogadnak egy bérapát. A nagy nap reggelén Mrs. Smith idegesen várja a jelentkezőt. Eközben egy házaló fotós csenget be az ajtón, hátha sikerül egy kis munkát kapnia. Mrs. Smith ajtót nyit.

– Jó reggelt asszonyom, azért jöttem…
– Ó, tudom miért jött! Már nagyon vártam! – mondja Mrs Smith.
– Tényleg? – lepődik meg a fotós. – Nagyon jó! Tudja, a gyerekek a specialitásom.
– Ebben bíztunk a férjemmel. Jöjjön be és foglaljon helyet!

Hamarosan Mrs. Smith a tárgyra tér:

– Nos, akkor hol kezdjük?
– Bízzon csak mindent rám! Azt hiszem, kettőt csinálnék a fürdőkádban, egyet a kanapén, és talán néhányat az ágyon. Esetleg a nappali is mókás lehet.
– Fürdőkád, nappali? Nem csoda, ha a férjemnek nem sikerült eddig…
– Nos, asszonyom, senki nem tud minden alkalommal tökéletes dolgokat produkálni. De ha kipróbáljuk több pozícióban, különböző irányokból, biztos vagyok benne, hogy elégedett lesz az eredménnyel.
– Úristen, az nagyon sok…! – sóhajtja Mrs. Smith.
– Asszonyom, az én szakmámban az embernek muszáj időt szánnia a munkájára. Meg tudnám csinálni öt perc alatt is, de biztos vagyok benne, hogy elégedetlen lenne vele.
– Hát, nem is tudom… – motyogja Mrs. Smith.

A fotós előveszi a tárcáját és kihúz belőle egy sorozatot a legjobban sikerült gyermekfényképeiből. Megmutatja az elsőt:

– Nézze csak, ezt például London belvárosában, egy busz tetején csináltam!
– Úristen! – kiált fel Mrs. Smith előhúzva zsebkendőjét.
– És ezek az ikrek is elég jól sikerültek, pedig az anyjuk nagyon megnehezítette a dolgomat.
– Megnehezítette?
– Igen. Végül ki kellett mennünk a Hyde parkba, egyébként nem is sikerült volna. Képzelheti, milyen nehéz volt ott a sok ember között. Annyian jöttek oda, hogy négy-öt sorban is lökdösték egymást.
– Négy-öt sorban? – kérdezi Mrs Smith tágra nyílt szemmel.
– Igen – mondja a fotós. – Az anyjuk nagyon hisztis volt, több, mint három óra hosszat sikítozott folyamatosan. Gondolhatja, milyen nehéz volt koncentrálnom. Aztán besötétedett, úgyhogy a végét már sietve kellett ellőnöm. Amikor meg a mókusok elkezdték rágcsálni a felszerelésemet, csomagoltam és hazamentem.
– Azt mondja, tényleg megrágcsálták a, hmm… felszerelését? – hajol előre Mrs. Smith.
– Igen, így volt. Nos, asszonyom, ha készen áll, akkor behoznám az állványomat.
– Állványát?
– Persze. Szükségem van rá, a felszerelés olyan nagy, hogy nem tudom sokáig tartani. Asszonyom? Asszonyom?… A fenébe, hát nem elájult?