Ereiben anyai dédapja, Abram Petrovics Hannibal, Nagy Péter cár abesszin tisztje révén (aki tábornoki rangig jutott) afrikai vér is csörgedezett. Erről szól a Nagy Péter szerecsene című elbeszélése. A Pétervár közelében fekvő Carszkoje Szeló-i líceum növendékeként mutatta meg először tehetségét.
Miután elvégezte a jó hírű gimnáziumot, még ugyanabban az évben belépett a Zöld lámpa nevű irodalmi társaság tagjainak sorába, mely kapcsolatot tartott a dekabristákkal. Kitiltották az egyetemről, de ekkor már megalapozott költői hírneve volt.
Mivel egymásután születtek lázító hangú költeményei, a cár 1820-ban száműzte. Először Kisinyovba került, majd Odesszába és a Krím-félszigetre. A száműzetés ideje alatt bejárta a félszigetet és a Kaukázust. Úti élményei megjelentek a Kaukázusi fogoly és a Bahcsiszeráji szökőkút című műveiben. Moszkvába, illetve Szentpétervárra csak akkor juthatott vissza, amikor az újonnan trónra lépett cár, I. Miklós udvarába rendelte. Visszatérte után műveit – megjelenésük előtt – személyesen az uralkodó cenzúrázta.
Hamarosan megismerkedett Gogollal, akivel haláláig jó kapcsolatot tartott fenn. Bolgyínói birtokán élt, hogy becsvágyó feleségének igényeit ki tudja elégíteni, udvari állást vállalt, de csak a legalacsonyabb udvari címet (kamarás-apród) kapta meg.
1837-ben, egy affért követően, felesége jó hírének megvédése céljából párbajozott az őt provokáló emigráns Georges Charles d’Anthès francia kalandorral. A párbajban súlyosan megsebesült, amibe harmadnapra belehalt.
LERMONTOV: A költő halála című versében örökítette meg emlékét:
Meghalt a költő! Tisztasága
rabját gonosz szó fente be
bosszús szívét golyó találta,
aláhorgadt nemes feje!…
S mert alantas sértés, gyalázat
nagy lelkén nem száradhatott,
mint annyiszor már, maga lázadt
a világ ellen – s most halott!…
(részlet, fordította: Lator László)
PUSKIN: MAGAMRÓL
I.
Nem, bennem is van szép, de megnevezni
még önmagamnak is szégyenkezem,
másoknak meg – lelkem nem egyezik ki
sértő magasztalásukkal sosem.
Így élek hát – csodás ábrázatom
kaján, alantas álarccal befödve…
Barátnőm, nézd: arany fűszálakon
mászik a pók, kereszttel megjelölve.
Anyja mögé rejtőzik a gyerek,
s te magad is sietve kergeted
rózsaszinű nyakadról undorodva.
S haragod elől elszalad a pók,
szégyellve önmagát, nem tudva, hogy
a bolyhos háta mily jel hordozója.
II.
Nem, tévedsz, önszerelmes nem vagyok.
A fáradt bérmunkásban jó mi lenne?
De a csodás, isteni eredetre
ismerve lényemben, elámulok.
Ha versekben lemeztelenedett,
alig tükrözve bár, igazi arcom –
úgy tetszik, alkonyórán künn a parton
görnyedezem a víztükör felett.
És hogy magamhoz vonzzam mennyemet,
a mélybe nézek, hol csillag remeg.
Oda merülve, ellobban világi
dolgokkal szennyezett tekintetem.
De lángolón sötétjéből kiválik
csillagokkal koszoruzott fejem.
(Baka István fordítása)
PUSKIN: HA ÉLETEM HOSSZÚRA NYÚLNA
Ha életem hosszúra nyúlna,
lelkemről porba hullana
napjaim alkonyán a durva
kísértések pókfonala.
Milyen bosszúságom lehet még,
s örömet várhatok vajon,
ha már nem itteni hidegség
fut, borzong át a hajamon?
Hallásom holt, szemem pihenhet,
az élet titkosan remek,
s szabad lélegzetem a mennyek
legével tölti lelkemet.
(Baka István fordítása)
Legfrissebb hozzászólások