(eredetileg Ernst Theodor Wilhelm) a német romantika egyik kiemelkedő írója, továbbá komponista, zenekritikus, karmester, jogász, grafikus és karikaturista. Az Amadeus keresztnevet művészi eszményképe, Mozart után vette fel.
Apai és anyai felmenői ügyvédek voltak. Alap- és középfokú tanulmányait Königsbergben végezte. Hamarosan jogot kezdett tanulni, és államvizsgáit is letette. Nem sokkal később Glogauba került, ahol nagybátyjánál lakott, s annak lányával, Minnával jegyezték el egymást, de sosem vette őt feleségül. Később bírósági titkár lett Poznańban, ahol főnökeit élces torzképeivel felbőszítette. Azért áttették Płockba, majd Varsóba, ahol a franciák bevonulása véget vetett a porosz kormánynak. Néhány év múlva Bambergbe költözött, ahol a bambergi színházban kapott karmesteri állást. Innen ugyanilyen minőségben Drezdába ment, ahol zeneműveket, operákat is írt, valamint hozott színre. Végül visszatért a bírói pályára, a királyi kamarai törvényszék tanácsosa lett.
Rendkívül sokoldalú tehetség volt: elmés rajzoló, hivatott zeneszerző, gazdag képzelettel megáldott költő. Ha megkérdezték, elsőként zenésznek vallotta magát, aztán azt mondta, hogy tud rajzolni és ha kell festeni is, és csak harmadszorra említette meg azt, hogy ír is. Legkiválóbbak költői művei, melyek egyéniségének ellentétes fővonásait hatásosan visszatükröztetik: éles boncoló eszét, mely főleg szatírájában nyilvánul meg, és féktelen képzeletét, mely a világot egészen sajátszerű világításban látta, mely mindent szellemekkel és kísértetekkel népesített be és a leghétköznapibb dolgokat is kísértetiesen megeleveníteni és borzalmas szereplőkké átalakítani tudta. Ritka mesélőerejével elfogadhatóvá teszi a legképtelenebb fikciókat, melyeknek hatása alól az olvasó csak nagyon nehezen tud szabadulni.
Leghíresebb művei: Az arany virágcserép, Fantáziadarabok Callot modorában, Az ördög bájitala, Diótörő és egérkirály, Éjféli mesék, Coppelia.
Nevét a zeneirodalom külön is fenntartja, róla szól Offenbach Hoffmann meséi című nagyoperettje, operája. A zenemű első felvonásának alapja a Homokember, a második a Mese az elveszett tükörképről, a harmadik a Rat Krespel című novella.
E.T.A.HOFFMANN: MÁGIKUS LÁNC FONÓDIK ÉLETÜNKRE
Mágikus lánc fonódik életünkre,
hogy szétdúlt elemeit összetartsa;
a Démon ezt a láncot törni gyönge.
Napfényre jut mindjárt sötét hatalma
Költészet tiszta varázstükörében:
leleplezi tüstént a szín, a forma.
A mágus bízva belső erejében
hermeszi zártól tapodtat se hátrál.
S szellem-kapu tárul szavára készen.
Te vagy a mágus, ki lelkembe láttál?
Ki énhozzám űrön átvágva szállott?
Ki szívem forró vágyban megragadtad?
Te vagy! Láncoltak hozzád édes álmok;
szeretetem, gyűlöletem te tudtad;
feltárultam mindenestül szemednek.
A varázs tart, tőlem el nem szakadhatsz,
kínom és üdvöm vallhatod tiednek,
szóba azt öntöd, mit valóban érzek.
Zsákmánya lehetsz-é az őrületnek?
Nyűgözheti-é szellemed igézet?
Rászedett-é valaha csalfa játék?
Nem! Mi a lelket legbelül vezérli,
törjön fel bátran, hogy messzire lássék.
Önnön varázsát egy mágus se féli.
A szívemet immár meghitt vidékre
remény s kívánság tőled messze tépi.
Odafenn büszke csillag gyúl ki égve,
Hű zálogom (te írtad le különben)
fogadd el tőlem, a percet idézve,
mikor te voltál vágyam és szerelmem!
Amit találsz, rögtönzött kép merőben,
a képzelet vigyen dús színt beléje.
Milyennek látod, hirdesd vakmerően.
(Szedő Dénes fordítása)
Legfrissebb hozzászólások