– Jó napot!
– Maga az? Észre se vettem, hogy itt áll a sorban.
– Hogy van?
– Kösz, megvagyok. Épp ügyeletben, csak a vacsorámért ugrottam le.
– Ja, igen. Akkor maga még mindig itt dolgozik?
– Májusban lesz negyvenharmadik éve. De mondja, mit keres itt?
– Meglátogattam egy barátnőmet.
– Melyik osztályon fekszik?
– Nem beteg. Az élelmezésen van.
– Ja, vagy úgy. És mondja, maga még mindig olyan színházi ember?
– Igen, változatlanul.
– Érdekes… De lassan halad ez a sor.
– Hát igen.
– Viszont ilyenkor hoznak friss árut.
– Jó ez a kantin.
– Gyakran jövök le, mert két műtét közt néha csak erre van idő.
– Maga még műt?
– Miért? Ki csinálná, ha nem én!
– Értem, értem.
– Szóval ebben a kantinban általában van minden, ami kell. No, lépjen előre! Úgy látom, végeztek ott elől.
– Jaj!
– Mi történt?
– Semmi, csak egy rossz mozdulat volt.
– Rossz mozdulat?
– Hirtelen fordultam. Tudja, néhány hete eltörtem a vállam.
– Mutassa csak! Vegye le a zakóját!
– No, de itt mindenki előtt?
– Uram, a kórház területén vagyunk. Itt megszokott az ilyesmi. Egyébként pont maga mondja?
– Mi az, hogy pont én?
– Aki színházban dolgozik, vegye könnyen a szokatlan szituációkat.
– Valóban így gondolja?
– Mutassa! Mi történt?
– Nekiestem egy szekrényajtónak.
– Ki látta el?
– Nem ide jöttem. Vidéken történt, rögtön bementem az ottani ügyeletre.
– Igen? Mit is mondott, mikor történt?
– Tizenöt napja.
– Két hete és még ennyire sziszeg?
– Na, hallja!
– Hát, milyen katona vót maga?
– Hogyan kérem?
– Pardon… Nem is rögzítették?
– Csak felkötötték.
– Ennyi?
– Úgy kéne hordanom, csak nagyon zavar a közlekedésben… Levettem inkább… No, jónak mondom ezt is.
– Maga tudja!
– Háát… Maga mit vesz?
– Zsömlét… Nem is műtötték meg?
– Azt mondták, nem kell.
– Ezt mondták?
– Maga meg elhitte.
– El.
– Csodálkozom.
– Megröntgenezték, felkötötték. Azt mondták, hogy pihentessem. Ennyi.
– De hát szenved vele!
– Érzem is. Azt mondták, hogy lassan gyógyul.
– Lassan. Viszont, ha megműttetné, nem szenvedne ennyit. Most is izzad, látom, hogy kényelmetlenül érzi magát.
– Picit.
– Nézze, én megcsinálom magának! Ha fáj, én segítek megszüntetni… Nézze, bejön egyik este és a magánrendelésemen megcsinálom.
– Magánrendelésén? Magának olyan is van, nem csak ez?
– Hol él maga? Hát persze! Pikk-pakk megvan, utána már haza is mehet!
– Igen?
– Jobb lesz, mint újkorában.
– Azt mondja?
– Itt a névjegyem. Hívjon és adunk majd egy időpontot, hogy mikor jöhet.
– Igen?
– Igen. Ne fájjon már, ha nem muszáj, nem igaz? Magának huszonötért megcsinálom.
– Igen?
– Igen. Most mit néz így? Hallottam, hogy jól fut a darabja.
– Igen? Maga is fog mindjárt!
– Hogyan?
– Futni…
– Nem értem, kérem!
– Vegye inkább a zsömléjét!
– Mit?
– Forduljon előre és hagyjon nekem békét!
– Mi van magával?
– Forduljon előre gyorsan és hagyjon nekem békét!
– Jól van, jön még maga az én ügyeletembe!
– Gondolja? Erre azért ne vegyen mérget.
***
Cserenkó Gábor Képeslapok a szakadékból című sorozatában eddig megjelent írásai itt.
Cserenkó Gábor alkotásai a Lenolaj.hu oldalán
Cserenkó Gábor (1978) Kalocsán született. A bajai Eötvös József Főiskolán szerzett könyvtáros képesítést. Dolgozott iskolában, könyvtárban, kulturális újságíróként. Tevékenykedett rendezvényszervezőként, újságszerkesztőként, vezetett filmklubokat. Novellái, kisprózái rendszeresen jelennek meg online fórumokon és nyomtatott irodalmi folyóiratokban is. Eddigi kötetei: Talán a dalok (2012), Nem veled nevetek (2015), Egy megfigyelő feljegyzései (2017).
Legfrissebb hozzászólások