Apja evangélikus főpásztor, lelkész, teológiai művek szerzője volt, akit nagy tisztelet vett körül. A család igen nagy volt, ő második gyermekként született az összesen tizenkét gyermek közül. Az apa a nagy családot csak igen nehezen tudta eltartani.
Latin Iskolába járt, kora gyermekkorától szeretett olvasni, s már diákéveiben megtanult görögül, latinul, héberül, majd maga is írni kezdett. A Lipcsei Egyetem teológia szakára járt, de hamarosan több világi tevékenység kötötte le a figyelmét, táncolni, vívni, lovagolni tanult és a színházért kezdett lelkesedni. Érdeklődését lekötötte az irodalom, a filozófia és a művészetek szeretete.
Nemsokára sorban jelentek meg versei, fabulái és verses elbeszélései. Az ekkoriban újjáéledő lipcsei színház felfigyelt az ifjú tehetségre és nagy sikert aratva előadták A tudós ifjú című vígjátékát. Az író ezután több komédiát is írt, ám szülei nem helyeselve színházi kapcsolatait, hazarendelték. Végül mégis beleegyeztek, hogy orvosi tanulmányokat folytasson, s visszatérhetett Lipcsébe.
Még nem töltötte be huszadik életévét, mikor végleg az irodalom, a szabad írói pálya mellett döntött. Apja erőltetett rábeszélésének és egy Voltaire-rel való vitának köszönhetően Wittenbergbe utazott, hogy ott lezárja tanulmányait, ezután lett a filozófia magisztere. Orvosi diplomájának megszerzése után ismét Berlinbe költözött: Voltaire és II. Frigyes írásainak fordításával foglalkozott. Ezután belefogott nagyravágyó terve megvalósításába és Theatralische Bibliothek címmel folyóiratot indított. Célja az volt, hogy minden idők és minden nép kritikai színháztörténetét bemutassa. A lap az érdeklődés hiánya miatt négy szám után megszűnt.
Számos tanulmányt írt a kortárs irodalomról. Írásaiban támadta a francia drámaeszményt, s arra ösztönözte az írókat, hogy Shakespeare-t tekintsék mintának. A sok munka mellett bohém életet élt. Ám sok időt töltött filozófiai és esztétikai tanulmányok olvasásával is, s így született meg a Laokoón, vagy a festészet és a költészet határairól című híres értekezése, amely főleg a fiatal generációnál aratott nagy sikert.
Néhány év múlva megszületett a mindmáig legnagyobb műveként számon tartott drámai költeménye, a BÖLCS NÁTHÁN.
Egészsége ezután látványos gyorsasággal romlott, koncentráció hiányáról, látásának meggyengüléséről, melankóliáról, beteges fáradékonyságról panaszkodott. Az író teljes magányban és szegénységben töltötte utolsó éveit, 52 esztendősen hunyt el. Halála után közpénzen, a szegények temetőjében kapott helyet.
Bölcs Náthán (A három gyűrű meséje, részlet)
Náthán:
Élt hajdanán egy ember Keleten, Volt annak egy páratlanul becses, kedves kéz adta ritka gyűrűje. Száz színben tündökölt csodás opálja. A gyűrűnek varázshatalma volt, S ki bízott titkos erejében, Isten s ember előtt kedvessé tette azt. Nem csoda hát, ha sose húzta le az ujjáról, és úgy rendelkezett, hogy mindörökre házában maradjon. Mégpedig így: mind közt legkedvesebb fiára hagyta a csodás gyűrűt, s meghagyta, hogy majd aztán annak is legkedvesebb fiára szálljon át. S a gyűrű jogán, bármilyen korú, mindig csak a legkedvesebb fiú legyen a ház feje és fejedelme. Figyelsz-e, szultán?
Szaladin: Figyelek! Tovább!
Náthán: Így szállt apáról fiúra a gyűrű, s került egy apához végül, kinek egyként kedves volt mindhárom fia, nem tudta hát nem egyformán szeretni mindhármukat. Csak olykor tűnt neki majd ez, majd az, majd megint amaz – ha egyikük volt éppen csak vele, s nem kellett hármuk közt megosztani túláradó szívét – a gyűrűre méltóbbnak, s ő eléggé gyenge volt odaígérni mindnek jámborul. Nem is volt semmi baj. Hanem mikor halála elközelgett, az apa szorult helyzetbe jutott. Megbánthat-e három fia közül kettőt, akik bíznak szavában? Most már mit tegyen? Izen titokban egy aranymívesnek, csinálná meg két mását gyűrűjének, költségét, fáradságot nem kímélve, csakhogy hajszálra éppolyan legyen, mint az a gyűrű. Íme, sikerül a mesternek. Mikor meghozza őket, a mintagyűrűt meg nem ismeri az apa maga sem. Szólítja vígan, örvendve fiait – mindet külön, mindet megáldja, mindnek odaad egy gyűrűt, s meghal. Szultán, hallod-e?
Szaladin (meglepődve elfordul):
Hallom, hallom! Fejezd be, nosza hát, a mesédet! Nos?
Náthán:
Máris vége van. Mert ami jön még, kitalálhatod. Alighogy meghal apjuk, mindenik jön gyűrűjével, mind a ház feje akarna lenni. Van per, osztozás, vádaskodás – de csak nem tudni, melyik az igazi. – (Szünet, miközben a szultán feleletét várja.) – Éppúgy, ahogy mi sem tudjuk, melyik vallás az igazi.
Szaladin:
Hogy? Kérdésemre ez talán a válasz?
Náthán:
Bocsáss meg, szultán, hogyha nem merek a három gyűrű közt választani: hisz úgy rendelte épp Atyánk csinálni, hogy meg ne különböztethessük őket.
Szaladin:
A gyűrűket! Ne űzz tréfát velem! Az említett három vallás között, úgy vélem, van különbség, még ruhára, ételre és italra nézve is.
Náthán:
Csak épp alapjaikra nézve nincs.
(Lator László fordítása)
Legfrissebb hozzászólások