Tizennyolc éves kora óta jelennek meg versei. Volt fogatos, könyvelő, napszámos, könyvtáros, tanár. Számtalan verseskötete mellett jelentek meg írói életrajzai és bibliográfiái.
Önképéül pedig egy egyszerű, de egyértelmű vallomás:
„Úgy vagyok magyar, ahogy a fű zöld, az ég kék, a nap keleten kél és nyugaton nyugszik, ahogy közhely a közhely. Ez a tény nincs, nem lehet senki ellen, senkivel szemben. Állapot. Megvallani is csak akkor kell, ha kényszerítenek rá.”
BERTÓK LÁSZLÓ: ELMENNI KEVÉS, ITT MARADNI SOK
Nemes Nagy Ágnesnek
Mint a szemét a föld lágy részein,
összegyűlnek a hülyeségeim.
Forgolódom, hogy ne süsse a nap,
de árnyékból is föltámad a szag.
Ami állat volt bennem valaha,
kifeszül rám a végleges ruha.
Boldog lehetnék, mint a többiek,
de kerülgettem csak a ketrecet.
Kintről befelé, bentről kifele,
odaát sem szólt szebben a zene.
Építettem a végtelen falat,
és álmodoztam, mint aki szabad.
Mindig behorpadt az ég valahol,
én elhittem, hogy jön az egy akol.
Szerettem volna szeretteimet,
de nem hagytam, hogy megszeressenek.
Elfogadott az erősebb csapat,
s nem tartottam be a szabályokat.
Megközelített egy nő, egy gyerek,
de kiderült, hogy csodák nincsenek.
Tágul tovább a világegyetem,
nehéz lettem, mint szamár a hegyen.
Lábamnak égig ér a gyökere,
kocsimnak nincsen ki a kereke.
Elmenni kevés, itt maradni sok,
emberré az tesz, ha megszólalok.
Egyedül vagyok, ez végső szavam,
mint akinek még egy tölténye van.
És annyi joga újra kezdeni,
hogy önmagát is agyonlőheti.
HÓBÓL A LÁBNYOM
Akkor szabadna verset írni,
ha nem lehet már verset írni,
nyüszítve, mint az isten öccse,
mert jobb világhoz volna kedve,
szaladva, mint a sebzett állat,
neki a vadász puskájának,
lerogyva, mint a győztes ember,
tele a kétes győzelemmel,
mintha feltöltött folyó medre
nézne a könnyező egekre,
mintha az ég lakott föld volna,
s a föld ennek a halott holdja,
mintha örökké kő zuhogna
a világnál is mélyebb kútba,
el se fogyna, és meg se telne,
de mindig erre törekedne,
mintha akkor se verset írna,
csak nézne a fehér papírra,
amíg, mint a hóból a lábnyom,
vers sajog át a valóságon.
Legfrissebb hozzászólások