Dokumentumfilmekkel kezdte pályáját, majd a hatvanas és a hetvenes években egyéni látásmódjával hozzájárult a magyar filmművészet nemzetközi elismertetéséhez. Leggyakrabban Kósa Ferenccel és Szabó Istvánnal dolgozott együtt. Képein az emberi arc és a magyar táj árulkodó módon vall arról, hogy mi történik az emberben és az emberrel.
A budapesti Vörösmarty Gimnáziumban osztálytársával, Bácskai Lauro Istvánnal határozták el, hogy míg Bácskai rendező, addig Sára operatőr lesz. Könyveken keresztül ismerkedett a szakmával és fényképezni kezdett. A Filmművészeti Főiskola évei alatt rengeteg fényképet készített az elesett, utcán tengődő emberekről. Mikor a hatvanas években enyhülni kezdett a belpolitikai helyzet, Huszárik Zoltánnal csatlakoztak a Balázs Béla Stúdió fiatal alkotókból verbuválódott csapatához. Operatőrként dokumentalista jellegű rövidfilmeket kezdett forgatni. Majd első meghatározó rendezése is elkészült, a 17 perces Cigányok 1962-ben.
1993 tavaszán Csoóri Sándor felkérte az akkor induló Duna Televízió vezetésére. Végül Lugossy Lászlóval és Hanák Gáborral hármasban alakítgatták az új intézmény szervezetét, műsorszerkezetét. Hét éven át volt a televízió elnöke.
Filmjeit több mint félszáz országban vetítették, s számos hazai és nemzetközi fesztiválon tüntették ki díjakkal.
Legfontosabb alkotásai.
Operatőrként: Sodrásban, Tízezer nap. Apa, Szindbád, Nincs idő, Tűzoltó utca 25., Árvácska, Budapesti mesék, Circus Maximus.
Rendezőként: Feldobott kő, Holnap lesz fácán, 80 huszár, Tüske a köröm alatt, Könyörtelen idők.
Dokumentumfilmek: Pályamunkások, Busójárás, Tűz vagyok, Erdei Ferenc, Portré Csoóri Sándorról, Szeretném, ha szeretnének, In memoriam Gyöngyössy Imre.
Rövidfilmek: Cigányok, Pro Patria, Néptanítók, Pergőtűz, Elátkozva a hatodik napot, „Sír az út előttem…”, Jeles napok, Te még élsz?, Magyar nők a Gulágon, „Aki magyar, velünk tart”.
Zalavári Noémi idén áprilisban készített villám-interjújából néhány fontos mondat:
– Hogy találta ki az ötvenes években, hogy filmezéssel szeretne foglalkozni?
– Úgy, hogy semmit nem értettem a filmezéshez.
– De akkor miért jelentkezett a Filművészetire?
– Hát ez úgy történt, hogy be akartam gyújtani a tüzet és a papírok között találtam egy cédulát, hogy a Színház és Filmművészeti Főiskolára szakérettségivel, tehát érettségi nélkül is lehet jelentkezni. Én nagyon untam a középiskolát, gondoltam nyerek két évet és jelentkezem. Viszont akkor ez a felhívás sajnos már lejárt. De akkor a kisördög már ott maradt a fejemben, és két év múlva újra felvételiztem, amikor is nem vettek föl, csak a következő évben.
– Aztán újra felvételizett…
– Egy üvegben vittem a felvételire a képeket és úgy vizesen terítettem ki őket az asztalra. Látták, hogy van közötte azért néhány, ami érdekes, és felvettek. A főiskola alatt rengeteg képet kellet csinálni, ami szerintem nagyon jó. Még második évben is fotóetűdökkel vizsgáztunk. Rajtam kívül még két embert vettek fel. Pedig abban az évben sokkal többen felvételiztek, mint előtte. Ha jól emlékszem hatszázan. Akkor még csak annyi embert vettek fel, amennyire szükség volt és biztosan el tudnak helyezkedni a szakmában. Akik most akarnak filmesek lenni, már sokkal nehezebb, sokan vannak kevés lehetőségre.
– A főiskola alatt mi volt a legfontosabb dolog, amit megtanult?
– Hát tudja, Lenin elvtársnak van az a híres mondata – bár szerintem ezt inkább a Bacsó találta ki – hogy a film a legfontosabb művészet. Én ezzel egyetértek. De egyébként azt, hogyha nincs más, akkor három szöggel és egy dróttal is tudunk filmet csinálni.
Legfrissebb hozzászólások